- Igen, és ott találkoztunk egy angol kiadó igazgatójával.
- Éééééés? - türelmetlenkedtem.
- Hát.. - állt fel Ricsi - ..úgy tűnik a barátocskád rocksztár lesz - biccentett Tomi felé, aki próbálta visszatartani a nevetését. És nem úgy tűnt mintha felkészült volna arra hogy a nyakába ugrok, de hát a lányok szeretnek örülni, ugrálva örülni meg még jobban.
- Úristen!! Ez komoly? - döbbentem le, ma már másodszorra, pedig még csak reggel volt! A nyakába ugorva szorosan megöleltem. De ez, mint már említettem, annyira meglepte, hogy majdnem hátraestünk.
- Hé.. na.. - nevetett fel.
Ricsi szép lassan odajött mellénk, megállt és bámult, majd kitárta a kezét. Összenéztünk Tomival, aztán mivel látta rajtam hogy nem fogok megszólalni, megtette ő.
- Mi van? - nézett Ricsire.
- Én nem kapok ölelést?
- Mi van? - ismételte meg a kérdést Tomi.
- Jó, mindegy - bement a konyhába. Szomorúnak tűnt, tényleg szomorúnak.
- Mi baja? - fordultam vissza. Tomi feltűnően gyorsan vonta meg a vállát.
- Mindjárt jövök..
A pult mellett állt, háttal az ajtónak.
- Ricsi - szóltam. Hirtelen megfordult, és a pultnak dőlve figyelt. - Minden rendben?
- Persze. Miért kérdezed?
- Csak olyan furcsán viselkedsz.
- Igen? - teljesen átlátszó volt, nem tud hazudni.
- Jó, ha nem akarod elmondani.. mindegy - és megfordulva ki akartam menni, de eszembe jutott valami. - Miért öltöztél így? Mármint értem hogy találkoztatok egy kiadóval de nem értem..
- Kell egy menedzser is nem? - halvány mosoly húzódott az arcára.
- Nem is lenne alkalmasabb nálad senki.
- Persze hogy nem - mondta büszkén, majd a kávéra pillantott - De ilyet soha többé nem iszok. Olyan az íze mint a mocsárnak.
- Miért, ettél már mocsarat? - láthatólag jobb kedve lett, a hülye kérdéseimtől. Kezdetnek megteszi.
- Persze, Kitti. Tudod éjjelente, kimászkálok a partra.. - a kezével is mutogatott a hatás érdekében - keresek egy jó mocsaras helyet, viszek egy kis kenyeret és tudod, mártogatok.
Persze itt nem hagyta abba, még elsütött egy pár poént, ehhez nagyon ért. Én meg bólogattam mintha figyelnék, khhmm, ehhez meg én értek. Amikor befejezte a 8 perces előadását a mocsárról, a mocsaras kenyérről, az aligátorokról (ez nála valahogy mindig szóba jön. Lehetne akár az is a neve hogy Aligátor Ricsi.), meg részletes leírásról, amiben elmondta hogy eszik meg egy embert a 'mocsár szörnyetege', rámnézett. Azt hiszem valami reakciót várt, de most őszintén.. mit lehet arra mondani, hogy "amikor már széttrancsírozta, egyenként megeszi a testrészeket, kezdve a lábakkal meg a kezekkel, aztán jöhet a fej, végül maga a test. de nem, itt még nincs vége, néha vissza szokott köpni valamit, mondjuk egy szemgolyót vagy ilyesmi"??
- Szóval.... még mindig szeretnél egy ölelést? - mondtam végül, mert tényleg nem tudtam kitalálni, mit mondhatnék az aligátoros, széttrancsírozós részre.
- Ennyire tetszett, a szemgolyóköpködés? - mosolygott. De inkább költői kérdésnek szánta, mert kitárta a karját...
- Hülye vagy - ...én meg megöleltem.
- Ricsiéken gondolkodsz ugye? - szólalt meg mögöttem Tomi. Most vagy nagyon jól ismer, vagy nincs mese, gondolatolvasó. Becsuktam a könyvet, és megfordultam hogy neki tudjak dőlni a mellkasának.
- Összevesztek? Vagy mi történt? - nem válaszolt, ami azt jelenti, hogy tud valamit - Mondd már el mi történt! - felnéztem rá.
- Majd ők elmondják, ha akarják. Nem igazán tartozik ránk, Kitti.
- Dehogynem. Tami a legjobb barátnőm. Neked meg Ricsi a.... - nem tudtam befejezni, mert elmosolyodott, és kezei közé fogta az arcom.
- Figyelj, ezt nekik kell megoldaniuk. Csak hidd el, jó?
- De...
- Kitti, nem! Ígérd meg, hogy nem szólsz bele!
- Jó - megadóan sóhajtottam. De nem engedte el az arcom, inkább megcsókolt. Hosszan...
A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL..
- Hazajött?
- Fent van.
