11. Minden egy nyári napon kezdődött.. és (talán) ott is ér véget.

Minden egy nyári napon kezdődött.. és (talán) ott is ér véget!

Szombat-Vasárnap hajnal


Szerda, illetve csütörtök reggel óta Máté olyan furcsa; flegma, bunkó és úgy tűnik nemigazán érdeklem...
- Jó, befejeznéd ezt? - néztem rá dühösen. Ez mind a nappaliban történt, mindenki előtt.
- Mivan? - kérdezett vissza elég bunkó stílusban.
- Mi bajod van? Rohadt bunkó vagy ha nem tűnt volna fel!!
Máté gúnyosan elröhögte magát.
- Ezt gondold át mégegyszer, nem én "andalogtam" a parton mással!! 
Konkrétan lefagytam, mi a fene van? Honnan tud a Tomisról? ..ami egyébként rohadtul nem "andalgás" volt. És mi a fenéért ordibál? ...A sírás kerülgetett. Mindenki kínosan figyelt minket, nem szóltak semmit, illetve egy embert kivéve nem szóltak semmit..
- Fejezd már be!! - szólt rá Tomi kicsit idegesen.
- Neked ehhez mi a fene közöd van?? 
- Miért ordibálsz?
- És te miért szólsz bele?  - nemvártam meg míg Tomi válaszolt, a könnyeim már rég előjöttek. Mondjuk ki.. már bőgtem! Szipogva csak ennyit mondtam:
- Ezt rohadt gyorsan fejezd be!!! Fogalmam sincs hogy mi bajod van. Hogy miért vagy ilyen. 
- Nem tudod mi bajom? Elég nevetséges, hogy játszod az agyad.. de tudodmit, mászkáljatok csak kézenfogva a parton és hazudjatok nekem, már rohadtul nemértdekel!! - becsapva az ajtót, egyszerűen lelépett.
Szóval valaki elmondta neki hogy akkor Tomival voltam. És ezt Máté miért úgy mondta, mintha bármi történt volna ott Tomival?? ...merthogy semmi nem történt. Egyátalán nem értettem ezt az egészet, felrohantam a szobába, és bezártam az ajtót, nemérdekelt senki.
- Hééé... Kitti! Mi a fene volt ez?? Hallod?? - kiabállt Ricsi, és hallottam még Rebi, és Tami hangját is. Nemérdekelt semmi. Kisírt szemmel, szipogva aludtam el.

Hajnalba valaki kopogott a szobaajtón. Ha jól látam az órát fél egy fele lehetett. Gondoltam talán Máté.
Nem, nem ő volt. Hanem Tomi.
- Jól vagy?
- Nem, képzeld nem! Mi a fenének kellett elmondani? - mondtam halkan, de elég ingerülten.
- Mi van? - kérdezte totál elépedve. - Nem mondtam senkinek semmit! És különben is .... - nézett rám, pont a szemembe. - ..nem történt semmi.
Bejött és becsukta az ajtót, én pedig leültem az ágyra. 
- Most mi lesz? - néztem rá, és megint a sírás kerülgetett.
Tomi zsebretett kézzel, a falnak támaszkodva nézett le rám, majd lassan odaállt elém, kivette a kezét a zsebéből, és lehajolt.
- Te mit szeretnél? 
Fogalmam sem volt hogy ezt mire érti, már rég nemértek semmit, de valamire rájöttem... ami talán a legfontosabb most, és bár lehet hogy tönkretesz mindent, ki kell mondanom.
- Szeretlek - még én is meglepőttem, milyen határozottan mondtam, de ebben mostmár biztos vagyok. Szeretem, Tomi. És igen lehet hogy hülye vagyok, mert végülis egy hete ismerjük egymást, mégis úgy érzem ő az aki megért, akivel bármiről tudok beszélni, aki meghallgat, aki figyel rám és akitől ,akármit csinál, elájulok. 
Felállt, és a kezét nyújtva felhúzott.
- Emlékszel mit mondtam, amikor megkérdezted miért vittelek el a házhoz?
- Azt mondtad én vagyok az egyetlen akinek meg akarod mutatni. - mondtam.
- Te vagy az egyetlen........ - kezdte, és szünetet tartott, azt hittem már nem is folytatja.
- Aki? - néztema szemébe.
- ...akibe egy hét alatt totálisan beleestem - fejezte be halkan. Majd egy határozott mozdulattal megfogta a kezem, és megcsókolt.