13. Vallomás..-part2

'- Ne sírj - törölte le a könnyeimet, amiket ezer másik követett. - Hallod? Héé.. - szorosan magához húzott, én pedig a vállába fúrtam a fejem és zokogtam.'

- Kitti.. nézz rám. - tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni. - Miért nem mondod el Máténak?
- Mert... mert, nemakarom hogy.......... olyanná váljon mint............ az apja - mondtam halkan. - Láttad a múltkor is hogy kiakadt.
- És az jobb ha becsapod?
- Nem tudom, már semmit nem tudok. - fakadtam ki megint. Megfogta a kezem
- Gondolj bele, ha ő lenne a te helyedben, mit szeretnél hogy elmondja, vagy hogy hazudjon? - megtöröltem a szemem és belegondolva Tominak igaza van, nem hazudhatok Máténak.
- Igazad van. - suttogtam.
- Gyere - nyújtotta a kezét, és felhúzott. Én pedig átkaroltam a nyakát, és visszaindultunk.
- Déjà vu - mosolyodott el. És tényleg :)

Mindenki felénk fordult.. Máté meg elég gorombán nézett Tomira, és rögtön odajött.
- Miért van az ha kettesben maradtok Kitti megsérül? - kérdezte 'enyhe' gúnnyal a hangjában Tomitól.
Ő nem válaszolt semmit. Máté bekísért a sátorba.
- Mi történt? - nézett rám.
- Csak béna vagyok. Mindegy. - legyintettem. - Beszélnünk kell. - komolyodtam el.
- Oké - ült le.
És elmondtam neki, amit Tominak. Pár percig mozdulatlanul ült, aztán hirtelen felpattant.
- Ezt ő mesélte be neked? - kérdezte idegesen, Tomira célozva.
- Mi? Nem, dehogy!! - vágtam rá.
- Aha, persze - válaszolt úgy mint aki nem hisz nekem.
A következő pillanatban pedig kirontott a sátorból. Én meg, bár nagyon fájt a lábam, felpattantam, és már csak azt láttam....