22. rész

Július 15., hétfő

Szombaton Lili elment moziba azzal a sráccal. Jól érezte magát. És már nem bunkózik folyton, sőt tulajdonképpen egész jóba lettünk.
Tominak meg meglett a jogsija. Persze eddig is vezetett, néha, rövidebb utakon, de így már 'legálisan' teheti.
- Na, csapassunk már valami bulit - hozta fel Ricsi.
- Milyen bulit? - néztünk rá.
- Hát buli bulit.
- Ja, bulizzunk - szólalt meg Lili is.
- Te nem - lépett be Tomi a nappaliba.
- Na itt maradunk nem? Akkor meg úgy is itt vagy te is.
- Jó, de nincs alkohol!
- Nem, persze. - 'ugrott' a nyakába.
- Na zsír - nézett fel a telefonjából Ricsi, gondolom már szervezte a dolgokat.
Este 10-kor már jöttek az emberek. Ricsi jó sok mindenkit ismerhet, mert baromi sokan jöttek. Miközben próbáltam rájönni hogy ismerek-e valakit (amire mondjuk elég kevés esély volt), valaki hátulról elkapta a kezem, és átölelt.
- Minden oké? - suttogta Tomi.
- Persze. De itt kb. senkit nem ismerek - szomorodtam el. A szemem sarkából pedig láttam ahogy óvatos mosolyra húzta a száját. - Most mi van? Te talán mindenkit ismersz?
- Persze - nevetett fel. Aztán mivel hitetlenül ránéztem, folytatta. - Azzal a sráccal jártam focizni. Az a másik ő az öccse. Ott az a lány, ő általánosban osztálytársam volt. Ott, ő.... - sorolta.
- Jó, elfelejtettem hogy téged mindenki szeret - vágtam közbe.
- Úgy gondolod - hajolt közelebb, a pillangóim meg kezdtek ébredezni.
- Úgy - mondtam halkan, mire megcsókolt.
Fél 12 fele már mindenki teljesen kész volt, de még csak ezután jött a 'feketeleves' (nem, nem a Heti Hetes).

Pontosan 00:05 perckor, csengettek.....
Ricsi feltápászkodott a kanapéról és kinyitotta az ajtót.
- Ricsi, de rég láttalak. Szia - ölelte át, egy barna hajú lány, a kissé lesokkolódott Ricsit.
- Domi - biccentett.
Ahogy belépett a nappaliba a lány, most már mint kiderült Domi, Tomi furcsán nézett rá.
- Hé. Szia - ölelte meg őt is, mit sem törődve azzal hogy én épp ott vagyok vagy valami.
- Te.. mit csinálsz itt? - kérdezte Tomi, még mindig furcsán.
- Na mi az? Nem is örülsz nekem? - húzta mosolyra a száját, és úgy tűnt akar még valamit mondani, de Tomi közbeszólt.
- Ő a barátnőm, Kitti. - szólt hirtelen, mintha csak nem akarta volna hogy Domi befejezze.
- A barátnőd - ismételte meg a lány. Nem köszönt vagy ilyesmi, csak lenézően végigmért.
- Szóval... mit keresel itt? - tért vissza az eredeti kérdéshez.
- Csak gondoltam meglátogatlak - mosolygott rá, elég nyomulósan. De hahó, én is itt vagyok.
- Khmm..
- Valami problémád van? - nézett rám felvont szemöldökkel..
- Bocs. Nem akarok zavarni - , én meg inkább kimentem a konyhába.

Kb. 5 perc múlva aztán megjelent Domi az ajtóban.
- Azt hiszed szeret? - kérdezte lesajnáló mosollyal az arcán. Mi van? Kiről beszél?
- Mi van? - néztem rá döbbenten, mire elnevette magát.
- Tomi? Azt hiszed szeret? Pont egy ilyen szürke, hétköznapi valakit. Tényleg azt hiszed?
- Mi közöd van ehhez? És egyáltalán minek jöttél ide? Ki vagy?
- Ja, hogy nem mesélt rólam. Ó, hát rendben. Elmondom neked hogy ki vagyok. Tomi első, és egyetlen nagy szerelme. 1 évig voltunk együtt. Láttad a heget a csuklóján? Egy D betű, ő csinálta. Akkor csinálta amikor majdnem szakítottunk. Azt mondta azért mert nem tud nélkülem élni. De végül szakítottam vele, túl sok volt. - igen, láttam a heget, de ezt sosem mondta. És miért nem mesélt nekem soha Domiról? - De most rájöttem, hogy tényleg szeretem, úgyhogy újra együtt leszünk - fejezte be, és kiment. 
Most ez az egész igaz?? Vagy miért nem említette soha? A sebre meg azt mondta hogy baleset volt. Mindenesetre amikor megjelent ez a lány, Tomi nagyon furcsán viselkedett. Kimentem a konyhából, fel az emeletre. Nem volt kedvem bulizni.
Üdv újra kétségbeesés, már hiányoztál.