A következő pillanatban pedig kirontott a sátorból. Én meg, bár nagyon fájt a lábam, felpattantam, és már csak azt láttam....
.. ahogy Máté keze Tomi felé lendül. De Ricsi elkapta a levegőben.
- Mi bajod van? Megőrültél? - kiáltotta Máténak.
- Én? Na ne mond, hogy az teljesen normális lenne ha mindenféle hülyeségeket beszélnének be a barátnődnek. - kontrázott. Pár másodperc néma csend, amit végül Tomi tört meg.
- Azon esetleg nem gondolkoztál el, hogy esetleg mi van akkor ha Kitti már csak szimplán nemszeret? - a hangja nyugodt volt, halk, de erőteljes.
- Mit szólsz bele? És egyáltalán mi közöd van ehhez? Kittihez? - üvöltötte.
Mindenki rá nézett, majd Tomira, aztán rám.
Ricsi még mindig fogta Máté kezét, mert félő volt hogy bármelyik percben elborulhat az agya. Rebi és Tami lefagyott. A fiúknak fogalmuk sem volt arról hogy éppen mi történik. Én pedig megsemmisülve álltam ott, a lábam (elnézést a csúnya szóért, de) rohadtul fájt, és vajon mit csináltam?? ....természetesen zokogtam. Mert miért ne?
- Fejezzétek már be! - szipogtam - Csak, csak hadjatok békén mind a ketten - mondtam, és így is gondoltam. Mert ha bármi mást mondok, a fiúk tuti leütik egymást. És az sem volt igaz hogy nem szeretem Mátét, mert szeretem, csak inkább úgy mint egy testvért nem mint barátot.
Az arcom szinte lángolt a sok sírástól, a lábam remegett és tisztára belilult. És ha ez még nem lenne elég elkezdtem szédülni, aztán hirtelen elsötétült a kép...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése