Hétfő
Terveink szerint ma sátrazni megyünk. Ahhoz pedig be kell vásárolni, amit persze a fiúk egyáltalán nem szeretnek. Mert ilyenkor, mi lányok, szeretünk 'kicsit' körbenézni.. úgy órákig.
- Ne már, én tuti nem megyek, veletek az egy örökkévalóság - tiltakozott Ricsi.
- Akkor nem kaptok kaját - vágta rá Rebi - És különben is csak neked van kocsid, muszáj jönnöd.
- Jó, de max. egy óra, nem több. - adta meg magát. És igen abból az egy órából végül kettő lett .:)
De mivel 7-en, illetve csak 6-an (Tomi elment sátrat szerezni), nem fértünk volna be az 5 személyes kocsiba, nagylelkűen felajánlottam, hogy maradok. Jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha én megyek vagy Roli vagy Máté marad itthon, de had szenvedjenek kicsit. :D
Amíg a többiek vásároltak/nézelődtek/megőrültek, én addig összepakoltam, hogy mire megjönnek indulhassunk is.
Úgy fél órát pakolásztam, amikor valaki hazajött. Én meg majdnem elestem, mert nem láttam hogy ott egy szék előttem, ugyanis tele volt a kezem, mindenfélével.
Tomi elvette a kezemből a hűtőládát, amibe az innivalókat pakoltam be.
- Köszi. - néztem rá, aprót biccentett és otthagyott.
Utánamentem.
- Haragszol valamiért?
- Kéne? - nézett mélyen a szemembe.
- Nem tudom. Kéne? - kérdeztem vissza.
Pár perc kínos csend: nem mondott semmit, csak nézett.
- Most komolyan ilyen hülye vagy? - szólalt meg hirtelen, és meg lesütöttem a szemem. - Gondolkodj egy kicsit... aztán szólj ha rájöttél vajon mi bajom lehet. - megfordult, és elakart menni, de utánaszóltam
- Ne haragudj, nem gondoltam végig mit beszélek..akkor. Szeretem Mátét.
- Jó neked - mondta gúnyosan és elment.
Ez után nemsokkal hazaértek a többiek is, úgyhogy indulhattunk. Ricsinek 2x kellett fordulnia, mert ugye 7-en nem férünk be a kocsiba.
Egy közeli erdőbe mentünk, volt tábla, hogy lehet tüzet rakni meg minden. Szóval nem 'törtünk be' (mondjuk egy erdőbe nem szokás betörni, de ez részletkérdés).
Nagy nehezen felállítottuk a sátrakat: fiúk, lányok külön :). Aztán a lányokkal elmentünk fát 'szedni'.
Persze amilyen béna vagyok pont sikerült belelépnem valami gödörbe, és persze hogy kifordult a bokám.... megint.
- Basszus Kitti, mi van? Jól vagy? - nézett rám, totál sápadtan Rebi és Tami.
- Nem. Hívjátok ide Tomit. - te jó ég!! ezt miért mondtam??..
- Tomit? - nézett rám furán Rebi.
- Igen, azt hiszem - válaszoltam zavartan.
- Miért Tomit? - kérdezte Tami.
- Csak... csak, hívjátok ide. Légyszi..
- Oké - mondták furán és elmentek.
Pár perc múlva megérkezett Tomi
- Mi van? - nézett rám, bunkón. Mire én a lábamra mutattam.
- Beszorult. - mozdítottam meg óvatosan, de így is nagyon fájt. Amikor odanézett az arca kicsit megenyhült, lehajolt.
- Háromra húzd ki. oké? - mondta, miközben megfogta a lábam. bólintottam. - Egy.. kettő..három - és egy határozott mozdulattal kihúzta, aztán megpróbált felhúzni, de nagyon fájt így inkább visszaültem.
- Inkább még.. kicsit pihenek. - mondtam, mire leült mellém.
- Miért engem hívtál? - törte meg a csendet, ami már kezdett kellemetlen lenni.
- Mert beszélnem kell veled.
- Hallgatlak - vágta rá.
Összeszedtem a gondolataim, és elkezdtem.
- Oké, szóval.. bármennyire is próbálom magammal elhitetni, hogy szeretem Mátét, már egyre kevésbé megy.. nem tudom.. nem olyan mint régen. Persze jól elvagyunk, de ez így már nem jó. Tegnap amikor megkérdezte hogy szeretem-e, azt mondtam igen, mert fogalmam sem volt mi mást mondhatnék. Már majdnem 2 éve járunk, ezért sem akarok mindent elrontani, mert akkor lehet hogy a barátságunk is tönkremenne. Téged.... - akadtam meg - .. téged viszont tényleg nagyon szeretlek. Fogalmam sincs mit csináljak - temettem a kezembe az arcom.
Tomi pár másodpercig csak nézett rám, gondolkodott.
- Kitti.. - felemeltem a fejem, ránéztem és egy könny szökött a szemembe.
- Ne haragudj.. mindent elrontok.
- Ne sírj - törölte le a könnyeimet, amiket ezer másik követett. - Hallod? Héé.. - szorosan magához húzott, én pedig a vállába fúrtam a fejem és zokogtam.
*The Killers - Somebody Told Me*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése