18. rész

Július 7., vasárnap

Reggel, miután felébredtem lebotorkáltam, a mankóval (a doki javasolta, így legalább tudom járni amig rendbe nem jön a lábam, bár már nem fáj nagyon, azért jóljön a mankó) a nappaliba, sehol senki. Most komolyan csak úgy se szó, se beszéd itthagytak? Na kössz.
Leültem az asztalhoz, és a kakómat szűrcsöltem amikor kinyílt a bejárati ajtó. De nem állt ott senki, illetve nem láttam. Közelebb mentem, még mindig nem láttam semmit. Oké, kicsit megijedtem. Aztán hírtelen megcsörrent a telefon a zsebemben. Most jön, hogy 'hét nap múlva meghalsz'. Wáá..
Amikor ránéztem a kinelzőre, azt írta 'ismeretlen'. Biztos az ördög. Neki nincss száma, nem? Vagy van? Egyáltalán tekefonja van? Hmmm.. majd 'kiguglizom'
- Halló? - szóltam bele félve, és óvatos léptekkel kiléptem az ajtón.
- Ne ijedj meg. - mondta egy ismerős hang visszafolytott nevetéssel, majd letette.
A következő pillanatba, elémugrott.... Ricsi és a többiek. A szívbajt hozták rám.
- Idióták - néztem rájuk dühösen, aztán kész elröhögtem magam.
- De édes - mentem oda Tomihoz, mert a kezében egy kutya (!) volt. - De honnan van? Vagy? -próbálkoztam affelől érdeklődni hogy pontosan miért is van itt egy kutya. És szerencsémre Tomi egyből megértette mit kézdezek, mert egyébként a többiek nem
- A tiéd - mondta egyszerűen, aztán az értetlen fejemet látva folytatta. - Gondoltuk hiányzik Szotyi - vonta meg a vállát, és felém nyújtotta. - Tessék.
- Hű - vettem el a kezéből, majd meghatottan rájuk néztem. - Köszönöm.
- Jólvan már, nehogy sírni kezdj - lökte meg a vállam Ricsi. - Menjünk be.
- Úú.. a nevét kitaláltad már? - ugrándozott Tami.
- Hát...... Izé! - jutott eszembe, mert végülis tetszik ez a szó, és kutyanévnek egyedi lenne.
- Júúj.. akkor segíthetek? - kérdezte csillogó szemekkel. Ja, hogy nemértették.
- Nem, mármint már megvan. Izé! - ismételtem meg, hátha így megértik.
- És mi lesz? - nézett rám Rebi.
- Izé. - ismételtem el harmadszorra.
- Mér' mondod folyton hogy izé?? - szóval Ricsi se érti. Segítségkérően Tomi felé néztem remélve hogy ő érti. Naná hogy leesett neki, elég jól ismer. Khmm..
- Kitti úgy érti, hogy Izé lesz a neve - magyarázta, mire Rebi elkezdett nevetni.
- Ez mekkora jó - mondta. Ricsi meg furán nézett rám.. aztán lehajolt a Izéhez.
- Hát Izé... sajnállak - és kicsit megütögette a fejét, amolyan "sok sikert" stílusban.
- Héé..
- Na jó, mi elhúztunk moziba - mondta. Rebi és Tami összemosolyogtak, aztán kimentek. Ricsi is elindult, de előtte lepacsizott Tomival (fiús dolog, mindegy), aztán rámkacsintott (?). Öö..ez fura..
- Miért mentek el ilyen hamar? - kérdeztem Tomit.
- Honnan tudjam? - válaszolt mosolyogva, és kivett egy dobozos kólát a hűtőből, kinyitotta és beleivott.
- Mit csináljunk? - nézett rám még mindig mosolyogva. Én meg......hát.... kicsit elpirultam..
De eszembe jutott valami, amitől tuti kikészül.
- Főzzünk - mondtam komolyan. Elég jól fogadta, sőt talán túl jól.
- Felőlem.
- Palacsinta?
- Palacsinta - ismételte meg. Hát oké.
Megcsináltam a tésztáját, és gondoltam majd ő kisüti. Ja, én így gondoltam, hát ő...... nem.
A konyhapultnál ült és figyelte mit csinálok.
- Esetleg segítenél is valamit? - fordultam felé.
- Nem - közölte, és beleivott a kólájába.
- De úgy volt hogy segítesz.
- Nem, úgy volt hogy együtt csináljuk. Itt vagyok, segítek nézni. - mondta röhögve. Óriási.
Szóval csinálhattam meg az összeset, csupán két órámba telt, viszont közben Tomi nem lépett le. Ottmaradt ahogy ígérte, beszélgettünk.
Amikor végeztem gondoltam kiviszem Izét sétálni, mert már itt rohangált. Tomi jött velem. És..... a kezét nyújtotta. Júj... megfogtam. És mivel a másik kezemben meg ott volt a mankó, Tomi fogta Izé pórázát. Beszéltünk mindenféléről; Bálintról, Mátéról és megemlítettem neki Zsófit is.
- Azóta sem beszéltetek? - kérdezte.
- Nem - válaszoltam szomorúan, aztán inkább másról beszéltünk.
Este hét körül értünk haza. A többiek már hazaértek, és amikor beléptünk az ajtón, mosolyogva (??) néztek minket.
- Merre voltatok? - kapta fel a fejét Ricsi.
- Sétáltunk. - válaszoltam. - A film?
- Jó volt. - mondták mosolyogva. Én meg nemértettem miért csinálják ezt, aztán leesett. Még mindig fogtam Tomi kezét. Ööhmm..gyorsan felmentem a szobámba