35. rész

Július 22., hétfő (4.)


- Kérdezhetek valamit?
- Nem Kitti, általában megtiltom, hogy bármit kérdezz - simította meg a hajam mosolyogva.
- Oké, szóval... te... hiszel a... szellemekben? - nyögtem ki.
- Mi? - állt meg a keze a hajamban, és furán elmosolyodott. - Ez most így hogy jutott eszedbe?
- Én.. csak... nem tudom.. érdekel - sütöttem le a szemem.
- Nem tudom, nem nagyon foglalkoztat a téma - vonta meg a vállát.
- Értem.
- Miért kérdezted?
- Csak úgy, érdekelt... - hazudtam.
- Van valami köze ahhoz, hogy mostanában magadban beszélsz...?
- Mi? Nem is.. - fordultam meg, hogy ne lássa az arcom.
Hátulról átölelt. - Észrevettem.. - suttogta a fülembe.
Nem tudtam mit mondani. Egyrészt mert most erre mit mondhatnék?. Másrészt pedig, és ez a fő indok, Dani már megint ott állt az ajtóban, keresztbe tett kézzel, és minket figyelt.
- Hé, T.!  - jött be az ajtón Ricsi - Akkor megyünk?
- Öö.. hova mentek? - néztem rájuk, merthogy nem tudtam hogy elmennek. Meg azért reméltem, hogy együtt lehetünk egy kicsit Tomival.
- Gitárt venni - mosolygott le rám.
- Gitárt? Az minek? - azt tudtam hogy Tomi tud gitározni, de hogy Ricsinek minek?! Hát az rejtély.
- Hé.. - dobott meg valami papírral.
- Majd jövünk.. - indultak kifelé.
- De..... - kezdtem, de már kimentek.
Dani meg még mindig bámult. - Most jött volna az a rész, hogy megkéred maradjon és ne foglalkozzon a barátaival? - ezzel egyértelműen a 'Domi-ügyre' utalt.
- Nem - hagytam ott, és felmentem Zsófihoz. Ébren volt. Mivel a fiúk elmentek, megkérdeztem a lányokat hogy nem megyünk-e el valahova. Tami és Zsófi rögtön rábólintott.
- És te Reb.?
- Hát, izé, nekem más programom van.
- Kivel? - kérdeztük egyszerre, de csöngettek. Zsolti. Szóval akkor ők most randizni mennek..:) Erre abból jöttem rá, hogy R. folyamatosan a földet bámulta, ami annyit jelent hogy totál zavarban van.
- Aranyosak - néztem utánuk, aztán visszafordultam - És, hova megyünk?
- Mindenfelé.. - mosolygott Zsófi, és ez a 'pontosan tudom, hova megyünk, mit csinálunk. Indulás!' mosoly volt. Találó...

*SZAVAZZATOK*

... Cortezre. !! Telóról, gépről, külön böngészővel. nem veszíthetünk!!

http://konyvekhaboruja.blogspot.hu/2013/07/konyves-alompasik-parbaja-2013-10.html

34. rész

Július 22., hétfő (3.)


- Jó, akkor most elmagyarázhatod, hogy mi ez az egész.. - mondtam dühösen.
Mert amikor hazaértünk és felmentem a szobába, megint ott volt a ..... srác.
- Nem tehetem - rázta a fejét.
- De igen! - kiabáltam.
- Csöndesebben.
- Ne mond meg, hogy mit csináljak!!
- Jó, gyere. Mutatok valamit - ment ki, de a szobából kilépve meg is állt.
- Nézz fel, látod azt a kis fogantyút? - bólintottam. - Eléred?
Felnyúltam, és meghúztam. Egy kis létra jelent meg.
- Menj fel - biccentett. Óvatosan felmentem, és egy kis padlásszobában találtam magam. Vártam, hogy ő is feljöjjön, de ő már fent volt (?).
- Ezt.. hogy? - hitetlenkedtem. Vállat vont. Mint mindig. Remek.
- Mi ez a hely? - néztem körbe.
- A szobám, illetve csak volt.
- Mi?
- Ott a polcon.. - biccentett.
Volt ott egy album. Az egyik képen két kisgyerek volt. Tomit rögtön felismertem. Egy másik képen már a srác is ott volt. Fiúsan átölelték egymást, és vigyorognak.
Akkor jöttem rá, hogy... hogy... nem tudom... fogalmam sincs hogy... de ez a srác, aki itt áll mögöttem, Dani (!!).
Elejtettem az albumot, és óvatosan megfordultam.
- Ne.. ne ijedj meg - jött közelebb.
- De.. te... meghaltál - léptem hátrébb. Nem mondott semmit. - Hogy..?
- Én.. nem tudom, érted? Fogalmam sincs mi történik - dörzsölte meg az arcát.
- Egy évvel ezelőtt meghaltál - motyogtam.
- Egy év? - nézett furcsán.
- Igen..
- Az nem lehet - motyogott. - Az nem... nem. Miért nem emlékszem? Mi...? Hogy...? - hitetlenkedett, közben meg idegesen járkált. - Ott voltam a parton, a ház előtt, megcsúsztam.... aztán itt ébredtem, aznap amikor a konyhában voltál, akkor.
- Nem, egy éve.. - suttogtam. Közelebb lépett, én meg hátra.
- Most félsz tőlem? - nézett rám a csillogó gesztenyebarna szempár.
- Nem - mondtam totál átlátszóan.
- Hazudsz! - lépett még közelebb.
Persze, hogy féltem, elvégre épp egy szellemmel (!!!!!!) cseverészek, ami egy kicsit, vagy inkább nagyon ijesztő. Főleg ahogy néz hozzá.
- Megijesztesz.. - suttogtam. Elkapta a tekintetét..
- Bocs.
Felvettem az albumot, visszaraktam a helyére, és sietve lementem, mert Tomi hangját hallottam.
Gyorsan visszahajtottam a létrát, és lementem.
- Milyen volt a munka?
- Jó - bólintott. Majd a kóláját lerakva hosszasan megcsókolt.

33. rész

Július 22., hétfő (2.)


 .... és jött velem.
- Megkérdezhetem mit csinálsz? - néztem rá.
- Nem - vágta rá, kicsit határozottabban, mint az előbb. Furcsa volt, volt valami a szemében, valami titokzatosság, valami más.
- Mit akarsz?
- Semmit - rázta meg a fejét.
- Akkor miért követsz? - torpantam meg.
- Valamit.... meg kell... tudnom.
- Esetleg ha elmondanád.. - próbálkoztam.
- Azt... azt nem lehet.
- Miért?
Óvatosan elmosolyodott.
- Túl sok a kérdés.
- ... válasz viszont nincs. - tettem hozzá.
- Mennem kell - akart lelépni.
- Hé.. nem tűnsz el megint - siettem utána. - Miért bukkansz fel hirtelen, aztán meg csak úgy eltűnsz? Miért követsz? Mit akarsz? - hadartam.
- Megint az a sok-sok kérdés.. - mosolygott.
- Nem, fogsz válaszolni, mi?
- Nem, nem valószínű - nevetett.
- Jó, mindegy. Menj csak... - fordultam meg.
- Nem baj, ha... még kicsit veled megyek?
- Öö.. nem - vontam meg a vállam, ő meg zsebre tett kézzel sétált mellettem.
- Ez valami mániád?
- Mármint? - a kezére mutattam.
- Ja, olyasmi.
5 perc néma csend. Mit mondhatnék egy fiúnak, akit még csak nem ismerek? Akkor nem jutott eszembe semmi.
- Jó, mond már el ki vagy! Legalább csak a neved. - megrázta a fejét. - Miért, valami titkosügynök vagy?
- Persze, mindenképp - bólintott nevetve.
- Akkor csak a kezdőbetűt? - alkudoztam tovább.
- Nem - rázta a fejét.
- Hű, de titokzatos itt valaki - mosolyogtam, de az arca elkomorodott, amikor meglátott valamit, vagyis valakit. Ricsi sétált felénk.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte, amikor odaért.
- Kutyát sétáltatok - húztam meg egy kicsit Jack pórázát, aki csak szép nyugodtan ült, és a srácot bámulta, akinek még mindig nem tudom a nevét, és aki most úgy tűnik sokkot kapott vagy nem tudom, mert nem mozdult, csak állt és bámulta Ricsit. Khmm.. mondanám, hogy félreérthető helyzet, de ...nem, nem mondok ilyet
- Na, ő volt a konyhában múltkor - mutattam a srác felé, aki végre feleszmélt a bambulásból.
- Ő nem lát - mondta halkan.
- Mi az hogy nem lát? - ráncoltam a szemöldököm.
- Na jó, Kitti ez kezd para lenni. Kihez beszélsz? - nevetett fel kínosan Ricsi, mire a srác a szája elé tette a kezét. Teljesen összezavarodtam.
- Ja, nem, semmi - ráztam a fejem.
- Ha te mondod. Megyünk? - mutatott az utcánk felé.
- Ahhhhha - bólintottam.



A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL...

"- Most félsz tőlem? - nézett rám a csillogó gesztenyebarna szempár.
- Nem - mondtam totál átlátszóan.
- Hazudsz! - lépett még közelebb."

32. rész

Július 22., hétfő (1.)


Reggel lementem a konyhába, hogy csináljak teát. Felraktam a vizet, meg minden, de egyszer csak az ajtófélfának támaszkodva....... ott állt egy srác, sötétbarna haj, gesztenyebarna szem, rám nézett és mosolygott.- Szia. - köszöntem furán, merthogy a házban volt, és én nem tudtam ki az. Lehetett volna akár betörő is, bár akkor nyilván elbújt volna vagy valami. Úgyhogy gondoltam, a fiúk biztos ismerik.
Csak biccentett. Visszafordultam, beleraktam a teába a cukrot. De amikor megint odanéztem ahol az előbb állt a srác, nem volt ott senki.
- Kihez beszélsz? - jött be Tomi a konyhába.
- Volt itt egy srác..
- Mi van? - nézett le rám (magasabb nálam).
- Ott állt - mutattam a konyha bejárata felé.
- Nem volt itt senki - rázta a fejét furán.
- De az ajtóban állt, aztán eltűnt. - magyaráztam.
- Nem volt itt senki - ismételte meg.
- De... - próbálkoztam. Elvette a kezemből a bögrét, letette a pultra, közelebb lépett. Én meg hátrább, mert összeütköztünk volna. Csak hát elfogyott a hely, ahogy hátrább akartam lépni beleütköztem a konyhapultba. Óvatosan elmosolyodott. A nyakamat kezdte csókolgatni. Felnézett..
- Miért sírsz? - engedett el.
- Én.. én nem tudom. - motyogtam. Tényleg nem tudtam, csak valamiért előjöttek a könnyeim. Hamis mosollyal az arcán kiment. Mi bajom van? Miért kezdtem el ok nélkül sírni? És miért látok olyat, amit más nem? Miért érzem úgy mintha valaki figyelne?

Tomi után mentem. A kanapén ült, a telefonját nyomkodva.
- Most haragszol? - ültem az ölébe.
- Nem - válaszolt hűvösen.
- De van valami baj.. - próbáltam kihúzni belőle valamit.
- Megtörtént, amit nem akartam. - mondta egyszerűen.
- Hogy érted?
- Megváltoztál. Amióta elmondtam... más vagy.
- Nem vagyok más. - ráztam a fejem idegesen.
- Nem akarok veszekedni, csak kérdezted én elmondtam - simította meg az arcom - Mennem kell dolgozni.
Nyomott egy puszit a fejemre és elment.

Megittam a teát, közbe meg Jack ( végül ez lett a neve) felugrott mellém és a kezemet böködte. Szegényt mostanában elhanyagoljuk. Átöltöztem, és kimentem vele sétálni. Megyek, megyek.. meglátom a padon a srácot akit a konyhában is láttam. Engem néz. Óriási. Jack meg elkezdett ugatni, kirántotta a pórázt a kezemből, és odarohant. Igazából nem tudom minek, mert akkor is csak ugatott, úgyhogy végül is értelmetlen ez a nagy rohangászás.
A srác a szája elé tette a mutatóujját, amolyan 'csss' mozdulattal. Jack elhallgatott, és csak csendben csodálattal nézte a fiút.
- Hé... ezt hogy csináltad? - mentem oda. Csak megvonta a vállát. - Mit kerestél ma nálunk? - tettem fel a lényegesebb kérdést. Megint csak megvonta a vállát. - Óriási. - megfogtam Jack pórázát és indultam volna tovább.
- Várj - mondta halkan, de tényleg, nagyon halkan, brutálhalkan. És olyan volt mintha őt is meglepné, hogy megszólalt. Felállt...



A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL...

"- Túl sok a kérdés.

- ... válasz viszont nincs. - tettem hozzá."

31. rész

Július 18., csütörtök (7.).. délután, este.


- Boldog Szülinapot! - kiáltották, amikor megláttak. Igen a szüleim. Mit sem törődve azzal hogy megsüketülök. Hmm.. hiányzott..
- Sziasztok - ölelten át őket boldogan. Mielőtt behívtam volna őket, megbizonyosodtam róla, hogy elrángatták onnan Rolit. Nem lenne szerencsés ha találkoznának, tekintettel arra hogy Roli menni se tud egyedül, annyira másnapos. 
-Gyertek be. Mindenkit ismernek, a kis csapatunkból, csak Tomit nem,értelemszerűen. Apropó ő meg fent alszik! Anyáék kérdőn néztek rám, mert találkoztak Mátéval Pesten, ő meg elmondta hogy szakítottunk. Várták hogy bemutassam a 'titokzatos fiút'. Jó, ez elég hülyén hangzik, de ők mondták így. 
- Öö.. mindjárt jövök. - felmentem. Szerencsére Tomi már ébren volt, szóval nem kellet felkeltenem, mert az elég sok idő. - Itt vannak a szüleim.
- Jövök - állt fel, és elindult felém.
- Figyelj ..- álltam meg egy percre. - Szóval, Ricsi elmondta mi történt... tavaly.
- Mi?
- Ne haragudj rá, én kértem hogy mondja el. De a lényeg, hogy ha bármikor szeretnél erről, vagy akármiről beszélni, én itt vagyok. Csak, hogy tudd... - elmosolyodott, és közelebb lépve megcsókolt.
Lementünk.
Bemutattam anyáéknak, és úgy tűnik máris megkedvelték.
Zsófi még mindig aludt, gyanítom a repülő út miatt, meg a buli miatt teljesen kidőlt. Máté haza indult, csak a szülinapomra jött vissza. Ricsi meg Tami elmentek, nem akartak zavarni, pedig mondtam nekik, hogy nem zavarnának, de persze azért anyáék meg leginkább velem akartak lenni, illetve velünk. Meg akarták ismerni Tomit. És tényleg úgy láttam nagyon megkedvelték, tekintettel arra, hogy a barátnője vagyok:3.
Egy csomót beszélgettünk, meg elmentünk kajálni.
Mivel Tomi lakik itt, úgy értem ő tényleg itt lakik, nem csak nyaral mint én, szóval mivel itt lakik egy csomó jó helyet tud, ahol van palacsinta is. Nyammi.
- Hé, Tomi! - köszönt neki az egyik srác a pult mögül.
- Hát te? - kérdezte Tomi csodálkozva, miközben olyan 'fiúsan' kezet fogtak.
- Visszajöttem - vonta meg a vállát, majd rám nézett, aztán anyáékra.
- Ja, persze, bocs. Kitti - mutatott rám. - És a szülei.
- Krissz. - biccentett. - Csak nem a barátnőd? - nyújtotta felém a kezét. Nem tudtam mit akar de megfogtam. És azzal a lendülettel körbeforgatott.
- De - mosolygott Tomi.
Anyáék leültek egy asztalhoz, és az étlapot nézegették.
- Ti..honnan ismeritek egymást? - kérdeztem, mert Tomi nem beszélt róla, tulajdonképpen Tomi senkiről nem beszél. Hmm..
- Tavaly...- kezdte Krissz, de nem fejezte be. Eltűnt a mosoly, mindkettőjük arcáról.
- Értem - sütöttem le a szemem, Krissz meg csodálkozva kapkodta a fejét.
- Tudsz róla? - bólintottam. - Hű, akkor nagyon szerethet.. - biccentett elismerően.
Megkajáltunk, aztán anyáéknak haza el kellett indulniuk, nehogy lekéssék a vonatot.
És egy átkozottul, hosszú nap után, végre aludhattam....



A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL..

"Ott állt egy srác, sötétbarna haj, gesztenyebarna szem, rám nézett és mosolygott."

30. rész

Július 18., csütörtök (6.) .. dél körül.



Belekezdett..
- Nyár volt, pontosabban tavaly nyár.. Lejöttünk úgy, mint most. Sokan. Itt volt Dani, Tomi, Domi.. meg még pár srác. Jól elvoltunk, meg minden. Egészen addig az estéig...

*1 évvel ezelőtt.(mint a filmekben, hogy visszagondol valamire, és olyan mintha újraélné). én vagyok a 'mesélő'*
- Add már ide - nevetett Dani, és kivette a sört Ati (a 'pár srác' közül az egyik) kezéből. Már teljesen részeg volt.
- Elég lesz már, te idióta... - szólt rá Tomi. Felsegítette a földről Danit, és kivitte a levegőre.
- Hé, ez a... ez... - próbálkozott a beszéddel. - ..ez, wááó. - közben meg összevissza táncikált.
- Állj már le - röhögött Tomi. - Ricsi!!
- Mondjad - dugta ki a fejét az ajtón Ricsi.
- Nézd már - mutatott az ugrándozó, őrjöngő fiú felé.
Ricsi leült Tomi mellé a homokba, és majdnem sírva fakadtak a röhögéstől. De hirtelen megjelent Domi, és szokás szerint mindent elrontott.
- Gyere már vissza - szólt oda Tominak, aztán amikor látta hogy nem igazán szándékozik bemenni, egyszerűen beleült az ölébe. Ricsi meg felhúzott szemöldökkel, inkább bement.
Domi nem igazán kedvelte Tomi barátait. Persze nem azért mert nem lennének jó fejek vagy ilyesmi. Csak azt hiszem nem akart 'osztozkodni'. És mivel Domi meg sem próbált normálisan viselkedni velük, a fiúk sem erőltették magukat. De Tominak ez a helyzet eléggé nehéz volt. Mivel Domit tényleg szerette (legalábbis eleinte), a fiúk ezt pontosan tudták is, nem álltak közéjük, csak elviselték a lányt. Domi már nem volt ennyire, hogy is mondjam... megértő. Mindig ott volt, mindig zavart, mindig...
Megcsókoltam Tomit, egyre szenvedélyesebben. A fiú, mert mint már mondtam tényleg nagyon szerette a lányt, csak hagyta. Már egészen belefeledkeztek egymásba....
Dani meg elment. A part mentén sétált, na jó az túlzás, imbolygott. Nem tudom, talán elege lett Domiból, vagy hogy állandóan  'ellopja' a legjobb barátját, a parti házhoz ment. Amikor kicsit voltak minden nyarat ott töltöttek. Ha szomorú vagy csak gondolkodni akart mindig oda ment... Eléggé csúszós minden, mert a víz teljesen kimosta ott a talajt, ezt ő is pontosan tudta. De azt hitte nem lesz baj. Lett...
Megszédült, és a vízbe zuhant. Kiabált..
~ a nyaraló előtt ~
- Mi volt ez? - ült fel Tomi.
- Mi? Nem hallottam semmit. - kamuzott Domi. Mert elég hangos volt, persze hogy hallotta.
Tomi felállt, és a hang irányába rohant. Ricsi is kijött.
~ parti háznál ~
Meglátta Danit a vízben. Ricsivel kihúzták... eszméletlen volt, de még élt.
- Csinálj valamit! - üvöltötte Tomi, Ricsinek. Közben meg Dani fejét tartotta. Ricsi hívta a mentőket, már épp indította volna a hívást, de Dani köhögni kezdett, és úgy tűnt magához tért.
- Hé, jól vagy? - ültette fel Tomi.Dani bólintott, és a fejét fogta, amiből ömlött a vér. Esés közben biztos beverte, a jelek szerint elég csúnyán. - Vigyük be - nézett Ricsire. Felhúzták, de Dani 2 másodperc múlva összeesett.. Ricsi lehajolt, megfogta a csuklóját, majd......... megrázta a fejét.
- Meghalt - suttogta.

Tomi lefagyott, csak ült és nézte Danit. Közben a mentők is megérkeztek. Elakarták vinni, de Tomi, mondta hogy még ne. És tovább nézte. A többiek (akik itt voltak a nyaralóban) is kijöttek, hamar elszállt minden jókedv. Negyed óra múlva Tomi halkan megszólalt
- Az én hibám - temette a kezébe az arcát - Én tehetek róla, Ricsi, ez az egész miattam van. - nézett fel rá.
- Erről senki nem tehet. Érted? Senki. - guggolt le hozzá - Menjünk be..
- Nem, itt maradok.
- Tudod hogy nem lehet, gyere. - egy ideig csak nézett, aztán felállt, és zsebre tett kézzel elsétált. A mentők elvitték Danit, Tomi pedig egy hétig nem beszélt senkivel. Illetve ő nem, hozzá igen.
*Jelen*

- Úristen - kaptam a szám elé a kezem - És utána mi történt?
- Egyik nap, amikor bementem hozzá a szobába, tiszta vér volt a keze... - bólintottam, tudtam hogy mit csinált, nem akartam részletesen is megtudni. Túl fájdalmas lenne.
Csöngettek.
- Hé, ne nagyon hozd fel a témát.. - szólt utánam, mert már indultam kinyitni az ajtót.
- Boldog Szülinapot! - kiáltották, amikor megláttak. Igen a szüleim. Mit sem törődve azzal hogy megsüketülök. Hmm.. hiányzott..

29. rész

Július 18., csütörtök (5.)
  

Képtelen voltam elaludni, úgyhogy beraktunk egy filmet....
A vége felé láttam, hogy Zsófi elaludt. És mivel engem nem nagyon érdekelt a film, kikapcsoltam. És mentem volna ki, de hirtelen valami zajt hallottam, fentről. Aztán az ajtó felől, valaki kopogott. Lassan kinyitottam.. de nem volt ott senki, a folyosón se. Fura, biztos képzelődtem. Ezek az átvirrasztott éjszakák.. Éljen!

Lementem a nappaliba. Roli a kanapén szétterülve 'pihent'. Tami mellette ülve izgult valami zombis sorozaton
- Többiek? - kérdeztem, de annyira megijedt, hogy majdnem hozzám vágta a távirányítót.
- Uhhh - könnyebbült meg amikor látta, hogy csak én vagyok. És nem egy zombi akarja megtámadni. Na kösz. - Izé.. Rebi meg Tomi alszik, asszem'. Lili hazament, Ricsi meg el... - akarta mondani, de Ricsi és Máté épp akkor léptek be az ajtón.
- Hé.. megmondtam hogy ezt ne nézd egyedül - kapcsolta ki Ricsi a tévét.
- Naaaaaaaa - nyafogott Tami. - Most, mért nem nézhetem? Hmm?
- Mert megijedsz tőle.
- De most jött a legjobb rész - Ricsi leguggolt elé, és megsimította az arcát. Itt hozzátenném, csak mert még nem mondtam, elképesztően aranyosak együtt.
- És ha nem vagyok itt, és megijedsz, ki fog rád vigyázni? - nézett rá Ricsi a hihetetlen aranyos mosolyával, ami miatt egyszerűen nem lehet rá haragudni. Most is ez lett, Tami átölelte. Nincs mese, tud hatni az emberekre. 
- Minden oké? - pillantott felém Máté.
- Persze.
- Mi történt?
- Megtudtam a D betű történetét - Ricsi felkapta a fejét, és a szemembe nézett.
- Mi van? - Máté természetesen nem tudta miről van szó.
- Mindegy - legyintettem. Nem kérdezett többet, ha akart volna se tudott volna. Mert Ricsi felállt és behúzott a konyhába egy 'beszélünk' mondattal.
- Elmondta? - bólintottam.
- Hű, akkor tényleg nagyon szerethet.
- Mi?
- Kitti, erről szinte senki nem tud.
- Hogy érted, hogy senki? - ültem fel a konyhapultra.
- Hát, senki - tárta szét a kezét - ..csak aki ott volt.
- Mikor volt hol? 
- Komolyan elmondta? Mert nem úgy tűnik mintha tudnál róla.. - húzta össze a szemöldökét.
- Daniról beszélsz nem? - bólintott.
- Mit mondott róla? - érdeklődött.
- Hogy ...meghalt.
- Azt nem mondta hogyan? - faggatott.
- Nem. Miért, az fontos? - próbáltam kihúzni belőle, bármilyen infót. Mert összevissza magyarázott mindenről. Belekezdett...



A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL...

"- Csinálj valamit! - üvöltötte Tomi, Ricsinek."

28. rész

Július 18., csütörtök (4.)


- De! Most már úgyis mindegy.. Amikor megtudtam hogy...., szóval amikor megtudtam teljesen kiborultam. Nem érdekelt semmi, és senki. Nem beszéltem senkivel. Volt egy pillanat, egy gondolat, csináltam egy hülyeséget.. nem tudom. - nézett maga elé. - Aztán kórház, meg elküldtek dilidokihoz - fejezte be.
- Szóval ez nem Dominika... - értelmeztem.
- .. hanem Dani - bólintott.
- Ne haragudj!.. Nem tudtam.. Ez borzalmas lehetett. Én meg ilyeneket mondok. - folytak a könnyeim.
- Pont ezért nem akartam elmondani. Nem akarom hogy sajnálj, hogy ezentúl valami, akármi, megváltozzon. - rázta meg a fejét, és letörölte a könnyeim.
- Akkor is sajnálom, hülyén viselkedtem, egy idióta vagyok.
- ... és azt főleg nem akarom hogy bűntudatod legyen - ölelt át szorosan apró mosollyal az arcán. A homlokát az enyémnek támasztotta, és mindkét kezével megfogta az arcom.
- Szeretlek. - nézett a szemembe, és közelebb hajolva megcsókolt. Utána meg csak álltunk a zuhogó esőben.
- Menjünk haza - fogta meg a kezem, néhány perc (khmm.10) elteltével. Bár az esés miatt fájt a kezem, de nem érdekelt.
Totál hülyén éreztem magam, fogalmam sem volt mit mondhatnék. Ő pedig látszólag nem akart semmit mondani. Néha csendben sétáltunk.

Hajnali fél 5-kor értünk haza. A többiek már otthon voltak, Máté, Zsófi és Roli is. Amikor beléptünk az ajtón mindenki felénk fordult.
- Hol a fenében voltatok ennyi ideig? - pattant fel Ricsi. - És mi történt a lábaddal? Miért nem hívtatok? Csurom vizesek vagytok. Mi történt? - 'fogadott'. Megint előjöttek a könnyei, belegondoltam milyen lenne elveszíteni a legjobb barátaim. - Most miért sírsz Kitti? - jött oda hozzám Ricsi.
- Íjj.. mi a baj? - szomorodott el Rebi. Tomi az ajtónak támaszkodva nézett, Máté is engem fürkészett. Tami és Rebi szomorúan néztek. Roli aludt (túl sokat ivott). Ricsi előttem állva kérdezgette hogy mi a baj. Én meg Zsófit néztem. Bár fogalmam sincs milyen érzés lehet ha meghal valaki akit kiskorod óta ismersz, azt tudom milyen elveszíteni. Azt hiszem egész pontosan 2 és fél éve nem láttam. Most meg itt van, eszembe juttatva amikor 6 évesen fogócskáztunk a fa alatt, amikor hintáztunk, amikor 10 évesen alapítottunk egy 'titkos klubbot' aminek mi ketten voltunk a tagjai, emlékszem amikor először léptük át az iskola kapuit, és elsősként egymás kezét fogva járkáltunk a folyosón. Amikor 6-as fejjel beszéltük ki a fiúkat, amikor csak úgy egymásra nézünk és elkezdünk nevetni. Amikor minden ünnepség előtt együtt készülődtünk. És amikor egymást átölelve sírunk a ház előtt. Mert ez a barátság.
- Mi baj? - ismételte meg Ricsi sokadszorra.
- Semmi - ..és felmentem. Lezuhanyoztam, és bedőltem az ágyba, de nem aludtam. Bekapcsoltam a tévét és azt bámultam.
- Bejöhetek? - kopogott Zsófi.
- Gyere - ültem fel.
- Minden oké?
- Persze - bólintottam. De túl jól ismer.
- Aha. Szóval mi a baj? - ült le az ágyra. Nem akartam neki elmondani amit Tomi mondott, vagyis nem hiszem hogy Tomi örülne.
- Csak megtudtam valami.... szomorút.
- De minden oké?
- Már igen - mosolyodtam el halványan.
Néhány másodperc csend.
- Hiányoztál - szólt hirtelen.
- Te is - mosolyogtam rá, aztán megöleltem. - És.... - jutott eszembe valami. - ..van 2 Kooks jegyem.
- Úristen! - sikított fel. Igen, Tomi mondta, hogy nem magának vette a másik jegyet. Nem szereti a Kooks-t. Zsófi viszont imádja, mint én. És a koncert a jövő hét pénteken lesz, ő meg jövő hét vasárnap repül vissza, szóval eltud jönni.
Képtelen voltam elaludni, úgyhogy beraktunk egy filmet....

27. rész

Július 18., csütörtök (3.)

 

- Eljöttünk.. Aha. Nem.. Ott a kocsi.. Nem tudom.. Nem.. Minden megvan?.. Jó.. - magyarázott a telefonba, gondolom Ricsivel beszélt. Letette.
Már nagyon fáztam, az eső nem esett sokáig.. csak épphogy.. viszont most úgy tűnik megint rákezd. Igen, elkezdett szakadni. Tomi meg automatikusan felém nyújtotta a pulcsiját. Nem fogadtam el.
- Haragszol rám, oké. De nem akarom hogy megfázz. - nézett a szemembe.
Elvettem és felvettem. Nagy volt. Összehúztam a cipzárt, és felhúztam a kapucnit.
- Szeretlek - szólalt meg hirtelen, mire megtorpantam. Aztán elkezdtem rohanni, nem tudom miért, csak el kellett onnan mennem. Sötét volt, nagyon sötét, nem láttam semmit. A szél felerősödött, az úton pedig kopogott az eső. Elcsúsztam, előre esve lehorzsoltam a kezem és a térdem. Remek szülinap. Komolyan.
- Kitti, ne rohanj már.. - jött oda Tomi. - Jól vagy? - nyújtotta a kezét.
- Hagyj már békén!! Minden a te hibád! - kiabáltam, miközben feltápászkodtam a földről. Indultam volna tovább, de elkapta a kezem és visszahúzott.
- Tényleg akarod tudni mi történt, komolyan?
- Nocsak, mégis elmondod? Milyen kedves
- 2 éve megismertem Domit, aranyos volt, beleszerettem. Fél évig minden rendben volt, jól elvoltunk. Aztán valami történt.. valami rossz. - kezdte, az arca furcsa volt. Sose láttam még ilyennek.
- Mi? Mi történt?
- Meghalt a legjobb barátom - nézett a szemembe, láttam rajta hogy nagyon fáj ezt kimondania. Én meg kezdtem megbánni amiket az előbb mondtam neki.
- Borzalmas volt. Domi meg elkezdett hülyén viselkedni, olyanokat mondott hogy "nem foglalkozok vele" mert akkor abban a helyzetben épp nem volt kedvem kb. semmihez. - hajtotta le a fejét. - Szakítottam vele. Utána, meg állandóan hívogatott. Jó találkoztunk. De akkor meg Danit kezdte hibáztatni, hogy az egész az ő hibája, azért nem foglalkozom vele. Otthagytam. - folytatta.
- Dani a...a.. aki meghalt? - próbálkoztam. Bólintott. Majd elfordult, és zsebre tett kézzel felnézett az égre. Tele volt csillaggal.
- Sajnálom - suttogtam.
- Tudod.... olyan volt mintha a testvérem lett volna. 4 éves korom óta ismerem.. ismertem - mondta halkan. Nem tudtam mit mondani. Mit lehetne erre mondani? Azt hiszem a sajnálom nem sokat ér. Meghalt az az ember akiben megbízott, akit kiskora óta ismert, aki tudta az összes titkát, és fordítva is. Igen, ebben a helyzetben a sajnálom, már nem jelent semmit.
Visszafordult...
- A kezed..? - néztem a szemébe, mert az sehogy sem illett a képbe, mármint ahogy én tudtam. Összeszorította a szemét, aztán rám nézett. Fájt neki.
- Ha nem akarsz róla beszélni...
- De! Most már úgyis mindegy... Amikor...

26. rész

Július 18., csütörtök (2.)


Belenéztem.. két koncertjegy!!!! The Kooks!!! Úristen, wááá!! A nyakába ugrottam.
- Hé... megfojtasz, hallod..
- Köszönöm - engedtem el.
- Csak egy jegy - vonta meg a vállát, és a kocsi elejére támaszkodva figyelt.
- Nem csak ezt, mindent. - csókoltam meg. Óvatos mosollyal az arcán megfogta a kezem, és közelebb húzott magához. Már szinte majdnem összeért a szánk, de nem csókolt meg, csak nézett, azzal a hihetetlen kék szemével. Totál zavarba jöttem.
- Mi az? - suttogtam. Nem válaszolt csak még jobban mosolygott. - Ne nézz már - fordultam el, de mivel mindkét kezem fogta, egy apró mozdulattal visszahúzott.
- Miért ne? - mosolygott.
- Mert... - próbálkoztam - ..csak ne.
Elengedte az egyik kezem, és megsimította az arcom. Aztán megfordított, az ölébe húzott és szorosan átölelte a derekam.
- Szeretlek - mondtam alig hallhatóan. Tomi pedig mögöttem ülve szorosabban fonta a kezét a derekam köré, és belepuszilt a hajamba. De nem, ő nem mondta. Jó, ez nem jelent semmit..... Vagy mégis? És ha jelent valamit, mit?.. Már kész összeesküvés-elméleteket gyártottam a fejemben.
- Na most mi van? - nevette el magát a bambuló fejemet látva.
- Mindegy, nem fontos. - pár pillanatig gondolkozott, aztán úgy láttam rájött. És igen...
- Az a baj hogy nem mondtam....? - mosolygott kedvesen. Ilyenkor, amikor valami 'fontosabb témáról' beszélünk, olyan édesen tud mosolyogni, hogy belehalok.
Nem válaszoltam, de ő így is értette.
- Nem szeretek dobálózni az ilyen szavakkal - mi?? És ez most mit jelent? Nem szeret? És akkor én miért ülök az ölében?
Hirtelen felpattantam, és elindultam az úton, ahonnan jöttünk kocsival.
- Basszus - esett le neki mit is mondott. - Kitti, hé.. nem úgy gondoltam - rohant utánam.
- Hát hogy? Mégis hogy lehet ezt máshogy érteni? SEHOGY! Hagyj engem békén... - kiabáltam.
- Had magyarázzam meg..
- Nem! "Nem szeretsz az ilyen szavakkal dobálózni?" Tényleg?? .. Érdekes, drága Dominika meg persze írhat neked ilyet, hercegem...
- Elolvastad az sms-eim? - akadt ki, fél percre, mert (szerencséjére) rájött hogy ez nekem mennyire szarul eshet.
- Ő írogat, engem nem érdekel! - jött utánam.
- Igen? És nem gondolod hogy esetleg szólhattál volna?
- Hova mész? - hagyta figyelmen kívül a kérdésem.
- Haza.
- Vagy egy óra míg innen hazaérsz, ráadásul mindjárt zuhog az eső - nézett fel.
- Nem érdekel - mentem tovább.
- Kitti...
- Mi van? - fordultam vissza.
- Kérlek! Beszéljük meg..
- Nem! - vágtam rá, és otthagytam..... volna, ha nem jön már megint utánam.
- Jó. De akkor se hagyom hogy egyedül sétálj egy órát a sötétben. - bár nagyon haragudtam rá, ez nagyon jól esett.
Szótlanul sétáltunk egymás mellett. Az eső elkezdett esni, és hideg is lett.
Tomi telefonja váratlanul megszólalt....

*Off*

5027 oldalmegtekintés! WOW..köszönöm! ♥ 
T.

25. rész

Július 18., csütörtök (1.)


Az út mentén sétálva megláttam.....
a többieket. Most hogy így jobban belegondolok gyanús volt miért volt otthon olyan nagy csend. Máté és Roli is ott volt. Lili. És... és .... akkor láttam meg Zsófit. Igen, aki elment Londonba. De itt van, hazajött, a szülinapomra.
Teljesen lefagytam. Tomi látta rajtam, hátulról átölelt.
- Minden oké? - suttogta.
- Hogy, ... vagy? - hüledeztem.
- Menj - engedett el. Odarohantam Zsófihoz (szó szerint) és szorosan átöleltem.
- Mit keresel itt? - szipogtam.
- Szülinap, nélkülem? ..Ugyan. - mosolygott, és én is felnevettem. És mivel nem csak mi voltunk itt, mosolyogva körbenéztem. A többiek is mosolyogtak. És is. Mi ilyen boldog csapat vagyunk.
- Köszönöm - néztem rájuk totál meghatottan. Aztán elindult a Nirvana: Smell Like Teen Spirit című száma.
Tök jól megcsinálták az egész helyet. A fákon ilyen kis lampionok voltak. Meg raktak le pokrócokat, hogy le lehessen ülni. (A szék uncsi :D). Volt zene, kaja, minden ami kell. Bambulásomnak Roli vetett véget.
- Hallod Kitti, 18 lettél - úgy mondta mintha nem tudnám.... akkor láttam meg a kezében egy üveg pezsgőt. Szóval ő máris berúgott. Korán kezdi.
- Igen. - mosolyogtam rá, és kivettem a kezéből az üveget.
- Gyere, táncoljunk - ragadta meg a kezem, mire mindenki felénk fordult.
- Nem, kösz. - röhögtem.
- Naa... szülinapos. - kérlelt, közbe meg majdnem elesett
- Jó, jó. - adtam meg magam. - Csak ne hányj le - tettem hozzá. Elkezdtünk táncolni, vagyis Roli inkább úgy mondanám ...hm...nem erre sincsenek szavak. Összevissza ugrált, és nem éppen zavarta hogy lassú szám megy. Ennyit a táncról.... velem. Mert Zsófi odament megőrült barátunkhoz, fejbe verte, aztán ők táncoltak... normálisan. Én meg odamentem Mátéhoz.
- Szia.
- Szia Kitti.
- Köszi, hogy eljöttél. - mondtam halkan.
- Tomi hívott - vonta meg a vállát.
- Tomi? - akkor most ők ilyen 'titkos' barátok, vagy hogy is van ez?
- Mi ebben olyan meglepő?
- Ja, nem tudom. Csak azt hittem utáljátok egymást.
- Ha így is lenne, ez most nem rólunk szól, hanem rólad. - nézett a szemembe, aztán elkapta a tekintetét. - Egyébként nem utáljuk egymást...... annyira - tette hozzá.
- Annyira? - mosolyogtam.
- Ja. - röhögött. Indultam volna a lányokhoz, de Máté utánam szólt.
- Kitti.. - visszanéztem. - Boldog Szülinapot!
- Köszi - mosolyodtam el, aztán odafordultam a lányokhoz.
- Hé.. köszi mindent.
- Ne nekünk köszönd. Tomi szervezte az egészet. Mi csak jöttünk. - mondta Rebi.
- TORTAAA.. - üvöltötte Roli. Zsolti sétált felénk tortával a kezében.
- Zsolti, szia - köszöntem neki boldogan.
- Szülinapos - biccentett nevetve, miközben lerakta a tortát a kis asztalkára, amin a kaják meg az innik voltak. Meggyújtotta a gyertyákat, a többiek meg elkezdtek énekelni... Elfújtam a gyertyákat, és kulturáltan elfogyasztottuk.... Hű, de szépen fogalmaztam. Nem, az igazság az hogy Roli kiköpte, vagyis mondhatni kihányta. Ricsi meg ezen annyira nevetett hogy majdnem megfulladt. Zsolti meg magára vállalta a fotós szerepét, mindent gondosan dokumentált. Tortaevés felsőfokon, ilyet is csak mi tudunk!:)
Zsoltival nézegettük a képeket.
- Elrabolom a szülinapost - állt meg mellettünk Tomi, és megfogva a kezem elhúzott. A kocsi irányába.
- Hova megyünk?
- Odaadom az ajándékod.. - mondta egyszerűen.
Kinyitotta a kocsit, kivett a hátsó ülésről egy zacskót. Visszasétált hozzám aztán a kezembe nyomta a zacskót. Belenéztem...

24. rész

Július 17., szerda

Szerencsésen hazaértünk. Izé, akit a fiúk inkább elneveztek Jack-nek, már nagyon várt. Mert persze raktunk ki neki kaját, de még sosem maradt ilyen sokáig egyedül. Szegény.
És igen holnap van a várva várt nap. Nem, nem esküvő (: ... Holnap leszek 18. Anyáék azt mondták meglátogatnak. Ricsi meg gondolom már szervez valami őrületet. Várom.
Lefürödtem aztán lementem a nappaliba. Itt voltak Tomi és Lili szülei.
- Csókolom - köszöntem.
- Szia - mértek végig. Hát jó. - Te nyilván Kitti vagy. - nézett rám az anyukájuk.
- Igen.
- Örültem - indult kifelé.
- Hazamegyek - mondta Lili. Mondjuk valahogy éreztem, hogy nem csak látogatóba jöttek a szülők.
- Máris?
- Ja - bólintott. - De nem lakunk túl messze látogass majd meg.
- Mindenképp - öleltem meg, és elmentek.
A szobámban ültem, valami bűnrossz film ment. Tomi meg netezett a laptopon. Aztán hirtelen felállt, és nagyon úgy tűnt készül valahova.
- Öö... mész valahova?
- Ja. Egy cukrászda.. eladót keresnek. - válaszolt, közben meg a kocsikulcsot kereste.
- Szóval dolgozni - értelmeztem.
- Aha - bólogatott.
- Oké, sok sikert. - mondtam, mire nyomott egy puszit az arcomra és elment. Ez gyors volt.
Pár perc múlva, amikor a tévében épp zokogtak közbe meg nyávogtak... nyávogva zokogtak. Szóval amikor megszólalt a telefon. Nem az enyém és mivel csak én voltam a szobába, nem igazán értettem. Aztán leesett. (A telefon is meg hogy kié, biztos Tomi hagyta itt.) Rezegve levándorolt az asztalról, és a földre esett. Gyorsan felvettem, de akkor már nem rezgett. Letette. Csak a számot jelezte ki, így nem tudtam meg ki hívta. Épp vissza akartam tenni az asztalra, de akkor megint megszólalt.
- Haló? - vettem fel.
- Te ki vagy? Hol van Tomi? - a hangot azonnal felismertem. Dominika volt.
- Kitti - válaszoltam az első kérdésére, erre letette.
'Véletlenül' belenéztem az SMS-ek közé is. Hát... nem kellett volna. Volt ott egy pár D.-től.:
"Vedd fel! "
"Találkozzunk. Holnap, oké? Szeretlek "
"Úgy hiányzol!! Akkor a holnap még áll??."
"Jó éjt. xxx". És egy mai.. "hívj majd vissza! Hercegem ;** ". Kicsit lesokkolt. Minek írogat az én (!!!) barátomnak? És főleg miért ilyeneket?? Szeretlek? Hercegem? Ez komoly??? Tomi meg miért nem szólt?
Gyorsan kitöröltem a hívásnaplóból a mostani kettőt, visszatettem az asztalra a telefont, és úgy döntöttem megvárom hogy Tomi szól-e vagy valami?
Amikor visszajött a telójáért (út közben észrevette hogy nincs nála), próbáltam úgy viselkedni mint úgy általában. Sikerült, bár kicsit meglepődött hogy az üres tévét bámulom. (Kikapcsoltam, mert már nem bírtam azt a borzalmat ami ment. Viszont Tomi meg pont akkor jött vissza, és túl feltűnő lett volna ha csak úgy semmit nem csinálok. Úgyhogy úgy csináltam mintha menne a tévé. Jó, igazából csak úgy reflexből szegeztem a szemem a képernyőre.)
- Még mindig problémáid vannak az irányítóval - mosolygott. - Vagy csak szimplán 'újraéled' a megismerkedésünk. - utalt arra amikor először beszéltünk. Ösztönösen elmosolyodtam.
- Csak unatkozom - vontam meg a vállam.
Mosolyogva leguggolt elém, és úgy csókolt meg, hogy majdnem elájultam.
- Ha hazajöttem elviszlek valahova - suttogta két csók között, majd elindult kifelé.
- Hé.. - már majdnem rákérdeztem az SMS-ekre... - Mindegy - ...de nem. Furcsa mosollyal az arcán elment.
Már kezdett sötétedni, Tomi sehol. De végre megszólalt a telefonom, legalább felhív. Kössz.
- Kész vagy? - szólt bele.
- Mi van, eszedbe jutottam? - válaszoltam dühösen.
- Most mi bajod van?
- Talán hogy 11óra van? Hol a fenében vagy?
- Kitti.. - kereste a szavakat. - ..csak gyere ki. - sóhajtott végül. Letettük.
Elég meleg volt, úgyhogy felvettem egy rövidnadrágot, meg egy rövidujjú pólót, és lementem.
Tomi a kocsinak támaszkodva várt. Amikor odaértem mellé, kinyitotta az ajtót. De nem szálltam be, csak mérgesen ránéztem.
- Kitti, könyörgöm, kérlek, csak gyere. - nyújtotta a kezét. Hezitálva, de megfogtam a kezét. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk.
- Hova megyünk? - néztem körbe, mert nem volt ismerős az utca ahol lekanyarodott. Aztán még mentünk egy kicsit. Végül egy hegyen kötöttünk ki.
- Majd meglátod. - állt meg. Nem szállt ki rögtön csak engem nézett, aztán a kocsiban lévő órára. Éjfélt mutatott. - Boldog szülinapot! - nyomott egy puszit a homlokomra, és kiszállt.
- Mi? - szálltam ki én is és hirtelen nem is tudtam mit mondani. Persze Tomi ezt azonnal észrevette, úgyhogy csak megfogta a kezem. Az út mentén sétálva megláttam ....

23. rész

Július 16., kedd

- Jó reggelt - nyomott egy puszit Tomi a fejemre.
- Szia.
- Tegnap hova tűntél?
- Elfáradtam.
- Minden oké? - fürkészett.
-Persze - válaszoltam, persze totál átlátszóan. Ezt rögtön észre is vette.
- Nem hiszem.
- Ki volt az a lány? Dominika? - néztem a szemébe.
- Csak egy régi barát. - kapta el a tekintetét.
- Persze.
Megfogta a kezem, és felhúzott.
- Arra gondoltam, hajózhatnánk - ölelte át a derekam.
- Mi? - mosolyogtam rá, és el is felejtettem (akkor) Domit.
- Mit szólsz?
- Oké.
- Oké - suttogta, aztán megcsókolt.
 
- Úú, ez tök jó - ugrált Tami.
- Jó na, gyere már - nyújtotta a kezét Ricsi, és behúzta a hajóba. Ami nem
csónak volt vagy ilyesmi, rendes hajó. Persze nem olyan nagyon nagy. Na jó, ezt érthetően elmagyaráztam.
Rajtunk kívül csak egy srác volt, Zsolt. Ő vezette a hajót.
- Merre? - kérdezte.
- Csak úgy.. valamerre - válaszoltam.
Zsolti amúgy nagyon jó fej, 19 éves, szóval nálam csak két évvel idősebb. Tominál és Ricsinél meg csak egy.
- Egyszer láttam egy filmet... amibe négy embert megevett egy krokodil. Vagy nem, lényegében csak kettőt, de a harmadik is meghalt, csak őt nem ette meg - mesélte Ricsi, a 'nagy sztoriját'
- Ugye itt nincsenek krokik? - nézett körbe Rebi.
- Biztosíthatlak hogy nincs - nevetett Zsolti.
Amikor egy elhagyatott részhez értünk. Mármint úgy értem nem nagyon jár arra
senki. Na, amikor odaértünk, a hajó hirtelen megállt.
- Mi az? - néztünk mindannyian Zsolti felé.
- Úgy tűnik túlmelegedett a motor, leállt. - tette egyértelművé a tényt, miszerint lerobbantunk.
- De kezd besötétedni - pillantottam fel az égre.
- Bocs, ez van - tárta szét a kezét.
- Óriási. - szólt közbe Lili.
- És most mi lesz? - kérdeztem.
- Hát, van két választásunk. Felhívunk valamit, de mivel ide elvileg nem is szabadott volna bejönni, bajba is
kerülhetünk. Vagy itt maradunk amíg helyre nem jön a motor.
- Mi az hogy nem szabadott volna idejönnünk? - kerekedett el a szemem.
- Ti mondtátok hogy erre jöjjünk - tette fel a kezét, 'én nem tehetek róla stílusban'. 
- Szóval akkor gondolom maradunk.
- Úgy tűnik - húztam össze magamon a pulcsit, mert kezdett elég hűvös lenni.
- Nyugi, van kaja, meg pár takaró. - mosolygott. - Akár ki is mehetnénk a
partra. Ott nincs ilyen hideg, meg tüzet is rakhatnánk.
- És azt lehet?
- Nem mindegy? Nincs itt senki. - aztán elkezdett kipakolni.
- Nem rúgnak ki ezért? - nézett rá Ricsi.
- Nem nagyon érdekel. Apám erőltette. "Fiam kezd valamit az életeddel! Keress valami munkát. Csinálj valamit! ..blablabla" - utánozta.
- Szívás ember - csapott a hátára Ricsi.
- Ja. Na, de akkor jöttök vagy mi lesz?
- Oké - egyeztünk bele, és mi is elkezdtünk pakolászni.
Csináltunk tüzet, meg terítettünk le pokrócokat és kényelmesen elhelyezkedtünk. Ricsi egy takarót terített Tami hátára és odaült mellé. Lili és Rebi is leült. Én pedig Tominak döntöttem a fejem, ő meg átkarolta a derekam.
- És veletek mi van? - kérdezte hirtelen Zsolti. - Látom van itt két pár - mosolygott.
- Ja, csak nekem nincs senkim - szomorodott el Rebi.
- Hát miért nincs? - nézett rá kedvesen, Rebi meg megvonta a vállát. Öhmm.. erre Zsolti átölelte. ..alakul valami.
- És neked, van valakid? - kérdeztem hirtelen.
- Nincs - mondta.
- Hé.. meséljünk rémtörténeteket. - vetette fel az ötletet Ricsi.
- Oké. Kezdem én - mondta Zsolti. - Egy házban él egy család akinek a gyermekük meghalt pár évvel ezelőtt. Ők tehetnek róla. Egyszer amikor a szülők csúnyán összevesztek, a fiú felment az emeletre, csak játszani szeretett volna velük. De az apja csúnyán ellökte, leesett a lépcsőn és meghalt. Nem temettették el, a szobájában vitték és ott hagyták. A szobában semmit nem mozdítottak el a helyéről. Kulcsra zárták az ajtót. Eltelt egy év, aztán kettő, gondolták, ha majd a teste el kezd büdösödni elhamvasztják. De semmit sem éreztek. Kinyitották az ajtót, de a kisfiú nem feküdt az ágyán ahogy meghalt. És a szobában nem volt ablak. Aznap este a fiú anyja elment fürdeni, de hirtelen megjelent a kisfia. 'Gyere játssz velem, Mami!' mondta a fiú és a kis ólomkatonát nyújtotta felé. - suttogta Zsolti, mi meg eléggé megijedtünk. - Az anyja meg annyira megdöbbent hogy megállt a szíve és meghalt. A fiú meg csak nevetett, aztán eltűnt. A férfi késő este ért haza, ott találta a feleségét a fürdőkádban. Holtan. Akkor ismét felbukkant a fiú. Az apja nem hitt a szemének.'Játssz velem, papa.' mondta ugyanazt amit az anyjának. 'Te.. élsz?' kérdezte halkan, a fiú meg csak nevetett. 'Játssz velem! Játssz velem!Játssz velem!' ismételgette a fiú. 'Meghaltál.Te meghaltál.' hátrált az apja, és utána.... - tartott szünetet, mert gondolom látta, hogy eléggé félünk már, mi lányok. Tami Ricsi kezét szorongatta. Rebi és Lili elbújt a takaró mögé. Én meg hagytam hogy Tomi szorosan megöleljen, mert
gondolom látta hogy enyhén szólva félek. - ... a fiú megállt. Az arca elkomolyodott, és teljesen más hangon ennyit mondott - újabb szünet. - ....'GYILKOS! GYILKOS!' ment közelebb az apjához. Ő pedig csak hátrált, míg végül nem volt már talaj a lába alatt, leesett a lépcsőn, mint hajdanán a fia. Aki most csak nevetett. 'Játssz velem!!' suttogta, és eltűnt. Azóta is furcsa dolgok történnek a házban. Mindenki valami furcsa puffanástó hall, előtte pedig suttogást 'Játssz velem! Játssz velem!' - fejezte be.
- Hát te beteg vagy - röhögött Ricsi, közben meg Tamit nyugtatgatta.
- Ne mond már hogy ettől megijedtél. - suttogta Tomi a fülembe. 
- Nem ijedtem meg. - kamuztam. Aztán valami furcsa zajt hallottunk az erdő felől.
- Ez mi volt? - suttogtam. De akkor megint hallottuk. - Fiúk ne szórakozzatok. Ez nem vicces - néztem rájuk.
- Nem mi voltunk - állt fel Tomi, aztán összenéztek Ricsivel. Ő is felállt, és nagyon úgy tűnt megakarják nézni mi van ott, bent az erdőben.
- Ne menjetek. Lécci. - könyörgött Tami.
- Nyugi csak megnézzük mi az - nyomott egy puszit a homlokára Ricsi.
- Várjatok már, én is jövök - állt fel Zsolti is.
- Maradj, kérlek - húztam vissza Tomit. Mosolyogva megfordult, és rám nézett.
- Kitti, odamegyünk, megnézzük mi van ott, aztán jövünk is, oké?
- Nem - ráztam a fejem, mire nevetve megcsókolt, aztán Ricsiékkel együtt elmentek.
 
5perc után még mindig nem jöttek vissza, szóval utánuk mentünk. Nagyon sötét volt.
- Tomi - suttogtam. Semmi válasz. Tami már sírt. Aztán előugrottak a fa mögül. Nagyon poénos.
- Teljesen hülyék vagytok? - Ricsi megölelgette Tamit. Tomi meg engem akart de, nem hagytam neki. - Ez most mire volt jó??
- Poén volt.. nyugi - szólt közbe Ricsi.
- Hát rohadtul nem volt vicces. - ..aztán visszamentem a tűzhöz, és úgy döntöttem alszok.
Kis idő múlva Tomi odafeküdt mellém.
- Ne haragudj már.. hallod - suttogta.
Nem válaszoltam. De nyilván ő is tudta hogy nem alszok. Megcsókolta a nyakam, amitől a pillangóim azonnal felébredtek, és megfordultam. Mosolyogva fölém hajolt, aztán megcsókolt. Majd újra.. és még egyszer.
- Hé.. - állítottam le. - Szeretlek, tényleg.. de... ezt .. még ne. - kicsit kellemetlen
volt. Óvatos mosollyal az arcán átölelt, én pedig elaludtam.