- De! Most már úgyis mindegy.. Amikor megtudtam hogy...., szóval amikor megtudtam teljesen kiborultam. Nem érdekelt semmi, és senki. Nem beszéltem senkivel. Volt egy pillanat, egy gondolat, csináltam egy hülyeséget.. nem tudom. - nézett maga elé. - Aztán kórház, meg elküldtek dilidokihoz - fejezte be.
- Szóval ez nem Dominika... - értelmeztem.
- .. hanem Dani - bólintott.
- Ne haragudj!.. Nem tudtam.. Ez borzalmas lehetett. Én meg ilyeneket mondok. - folytak a könnyeim.
- Pont ezért nem akartam elmondani. Nem akarom hogy sajnálj, hogy ezentúl valami, akármi, megváltozzon. - rázta meg a fejét, és letörölte a könnyeim.
- Akkor is sajnálom, hülyén viselkedtem, egy idióta vagyok.
- ... és azt főleg nem akarom hogy bűntudatod legyen - ölelt át szorosan apró mosollyal az arcán. A homlokát az enyémnek támasztotta, és mindkét kezével megfogta az arcom.
- Szeretlek. - nézett a szemembe, és közelebb hajolva megcsókolt. Utána meg csak álltunk a zuhogó esőben.
- Menjünk haza - fogta meg a kezem, néhány perc (khmm.10) elteltével. Bár az esés miatt fájt a kezem, de nem érdekelt.
Totál hülyén éreztem magam, fogalmam sem volt mit mondhatnék. Ő pedig látszólag nem akart semmit mondani. Néha csendben sétáltunk.
Hajnali fél 5-kor értünk haza. A többiek már otthon voltak, Máté, Zsófi és Roli is. Amikor beléptünk az ajtón mindenki felénk fordult.
- Hol a fenében voltatok ennyi ideig? - pattant fel Ricsi. - És mi történt a lábaddal? Miért nem hívtatok? Csurom vizesek vagytok. Mi történt? - 'fogadott'. Megint előjöttek a könnyei, belegondoltam milyen lenne elveszíteni a legjobb barátaim. - Most miért sírsz Kitti? - jött oda hozzám Ricsi.
- Íjj.. mi a baj? - szomorodott el Rebi. Tomi az ajtónak támaszkodva nézett, Máté is engem fürkészett. Tami és Rebi szomorúan néztek. Roli aludt (túl sokat ivott). Ricsi előttem állva kérdezgette hogy mi a baj. Én meg Zsófit néztem. Bár fogalmam sincs milyen érzés lehet ha meghal valaki akit kiskorod óta ismersz, azt tudom milyen elveszíteni. Azt hiszem egész pontosan 2 és fél éve nem láttam. Most meg itt van, eszembe juttatva amikor 6 évesen fogócskáztunk a fa alatt, amikor hintáztunk, amikor 10 évesen alapítottunk egy 'titkos klubbot' aminek mi ketten voltunk a tagjai, emlékszem amikor először léptük át az iskola kapuit, és elsősként egymás kezét fogva járkáltunk a folyosón. Amikor 6-as fejjel beszéltük ki a fiúkat, amikor csak úgy egymásra nézünk és elkezdünk nevetni. Amikor minden ünnepség előtt együtt készülődtünk. És amikor egymást átölelve sírunk a ház előtt. Mert ez a barátság.
- Mi baj? - ismételte meg Ricsi sokadszorra.
- Semmi - ..és felmentem. Lezuhanyoztam, és bedőltem az ágyba, de nem aludtam. Bekapcsoltam a tévét és azt bámultam.
- Bejöhetek? - kopogott Zsófi.
- Gyere - ültem fel.
- Minden oké?
- Persze - bólintottam. De túl jól ismer.
- Aha. Szóval mi a baj? - ült le az ágyra. Nem akartam neki elmondani amit Tomi mondott, vagyis nem hiszem hogy Tomi örülne.
- Csak megtudtam valami.... szomorút.
- De minden oké?
- Már igen - mosolyodtam el halványan.
Néhány másodperc csend.
- Hiányoztál - szólt hirtelen.
- Te is - mosolyogtam rá, aztán megöleltem. - És.... - jutott eszembe valami. - ..van 2 Kooks jegyem.
- Úristen! - sikított fel. Igen, Tomi mondta, hogy nem magának vette a másik jegyet. Nem szereti a Kooks-t. Zsófi viszont imádja, mint én. És a koncert a jövő hét pénteken lesz, ő meg jövő hét vasárnap repül vissza, szóval eltud jönni.
Képtelen voltam elaludni, úgyhogy beraktunk egy filmet....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése