Július 23., kedd - Hivatalos 'döbbenjünk meg-nap'. harmadik rész
Délután 6 óra, 18:00.. pontosabban 18:21.
Épp mentem le az emeletről, amikor meghallottam Ricsit és Tomit beszélgetett a lépcső alján.
- Hazajött? - kérdezte hirtelen Ricsi. Tamira gondolt. Egy pillanatra, de elkaptam ahogy Tomi szemébe néz. Mi a franc folyik itt?
- Fent van - bólintott Tomi.
Hallottam ahogy Ricsi jön fel a lépcsőn, gyorsan bementem a szobába. A lépések megszűntek, így gondolom odaért a szobaajtóhoz. És még hallottam is...
- Hé.. beengedsz? - nem nyílt ki az ajtó, szóval a válasz nyilván 'nem' volt. - Figyelj, mondtam már, hogy nem baj, oké? Nem állsz készen, megértem..
- Én csak.... félek. Még nem... - szólt közbe Tami. És így azt hiszem összeállt a kép.
- Nyisd ki az ajtót - olyan kedves volt Ricsi hangja, hogy szinte fel sem lehetett ismerni. Az ajtó kinyílt..
De már csak valami suttogást hallottam, gondolom bementek.
Ahogy megfordultam, úgy megijedtem, hogy azt hittem kiugrik a szívem a helyéről.. Dani állt ott.
- Hallgatózuk, hallgatózunk? Nem éppen illendő.
- Te mégis mi a... Ajj.. mit akarsz?
- Nem vagy valami vendégszerető. - mosolygott, olyan idegesítően.
- Mit akarsz? - ismételtem meg az iménti kérdésem, hátha mostmár válaszol is. De továbbra is csak vigyorgott.
- Beszélgetni.
- Beszélgetni? Viccelsz?
- Miért szerined most mit csinálunk, ha nem beszélgetünk? - egy lépéssel közelebb jött hozzám, én meg hátraléptem.
- Oké, figyelj, mi lenne ha csak úgy eltűnnél pont úgy ahogy felbukkantál?
- Hogy mondod?
- Meghaltál, ha esetleg nem emlékeznél, és fogalmam sincs miért, vagy hogy miért csak én látlak, meg hogy egyébként mi is történik, úgyhogy szerintem az lenne a legjobb, mindenkinek, ha tudod csak úgy visszamennél a..... - itt elgondolkoztam, mert tulajdonképpen nem tudtam hogy mit beszélek össze-vissza szóval hát, na jó minegy - ... ahonnan jöttél.
- Nem tehetem.
- Miért?
- Nem tudom, csak..
2013. december 13., péntek
2013. október 25., péntek
2013. október 22., kedd
*Szóval..*
Nem tudom, hogy van-e még valaki, akit érdekel a blog..vagy a történet. Így megkérdezném, hogy szeretnétek-e új részt vagy nem? Ha igen, a hétvégén, vagy jövőhét elején felteszem. (lehet hogy előbb)
TEHÁT?
TEHÁT?
2013. augusztus 20., kedd
37. rész
Július 23., kedd - Hivatalos 'döbbenjünk meg-nap'. második rész
- Igen, és ott találkoztunk egy angol kiadó igazgatójával.
- Éééééés? - türelmetlenkedtem.
- Hát.. - állt fel Ricsi - ..úgy tűnik a barátocskád rocksztár lesz - biccentett Tomi felé, aki próbálta visszatartani a nevetését. És nem úgy tűnt mintha felkészült volna arra hogy a nyakába ugrok, de hát a lányok szeretnek örülni, ugrálva örülni meg még jobban.
- Úristen!! Ez komoly? - döbbentem le, ma már másodszorra, pedig még csak reggel volt! A nyakába ugorva szorosan megöleltem. De ez, mint már említettem, annyira meglepte, hogy majdnem hátraestünk.
- Hé.. na.. - nevetett fel.
Ricsi szép lassan odajött mellénk, megállt és bámult, majd kitárta a kezét. Összenéztünk Tomival, aztán mivel látta rajtam hogy nem fogok megszólalni, megtette ő.
- Mi van? - nézett Ricsire.
- Én nem kapok ölelést?
- Mi van? - ismételte meg a kérdést Tomi.
- Jó, mindegy - bement a konyhába. Szomorúnak tűnt, tényleg szomorúnak.
- Mi baja? - fordultam vissza. Tomi feltűnően gyorsan vonta meg a vállát.
- Mindjárt jövök..
A pult mellett állt, háttal az ajtónak.
- Ricsi - szóltam. Hirtelen megfordult, és a pultnak dőlve figyelt. - Minden rendben?
- Persze. Miért kérdezed?
- Csak olyan furcsán viselkedsz.
- Igen? - teljesen átlátszó volt, nem tud hazudni.
- Jó, ha nem akarod elmondani.. mindegy - és megfordulva ki akartam menni, de eszembe jutott valami. - Miért öltöztél így? Mármint értem hogy találkoztatok egy kiadóval de nem értem..
- Kell egy menedzser is nem? - halvány mosoly húzódott az arcára.
- Nem is lenne alkalmasabb nálad senki.
- Persze hogy nem - mondta büszkén, majd a kávéra pillantott - De ilyet soha többé nem iszok. Olyan az íze mint a mocsárnak.
- Miért, ettél már mocsarat? - láthatólag jobb kedve lett, a hülye kérdéseimtől. Kezdetnek megteszi.
- Persze, Kitti. Tudod éjjelente, kimászkálok a partra.. - a kezével is mutogatott a hatás érdekében - keresek egy jó mocsaras helyet, viszek egy kis kenyeret és tudod, mártogatok.
Persze itt nem hagyta abba, még elsütött egy pár poént, ehhez nagyon ért. Én meg bólogattam mintha figyelnék, khhmm, ehhez meg én értek. Amikor befejezte a 8 perces előadását a mocsárról, a mocsaras kenyérről, az aligátorokról (ez nála valahogy mindig szóba jön. Lehetne akár az is a neve hogy Aligátor Ricsi.), meg részletes leírásról, amiben elmondta hogy eszik meg egy embert a 'mocsár szörnyetege', rámnézett. Azt hiszem valami reakciót várt, de most őszintén.. mit lehet arra mondani, hogy "amikor már széttrancsírozta, egyenként megeszi a testrészeket, kezdve a lábakkal meg a kezekkel, aztán jöhet a fej, végül maga a test. de nem, itt még nincs vége, néha vissza szokott köpni valamit, mondjuk egy szemgolyót vagy ilyesmi"??
- Szóval.... még mindig szeretnél egy ölelést? - mondtam végül, mert tényleg nem tudtam kitalálni, mit mondhatnék az aligátoros, széttrancsírozós részre.
- Ennyire tetszett, a szemgolyóköpködés? - mosolygott. De inkább költői kérdésnek szánta, mert kitárta a karját...
- Hülye vagy - ...én meg megöleltem.
Délután egykor, a kertben ültem és olvastam. (Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei). Ricsi reggel elment 'ügyeket intézni', Tami pedig nem sokkal ez után jött haza. Nem tudom, hogy szándékosan-e, vagy csak így alakult, de elég furcsa. Bár nyilván történt valami, mert T. egyszerűen felment a szobájába, és azóta nem is jött le. Nem akar senkivel beszélni. Rebeka Zsófival filmezett. Ami úgy nézett ki, hogy amikor a filmben sírnak, Rebi is sír, Zsófi meg gúnyos mosollyal az arcán lehülyézi a főszereplőt. Tomi pedig... hátulról átölelve nézte ahogy olvasok. 10 perc múlva azon kaptam magam, hogy ugyan azt a mondatot olvasom, és próbálom értelmezni, de nem sikerül. Ricsiéken....
- Ricsiéken gondolkodsz ugye? - szólalt meg mögöttem Tomi. Most vagy nagyon jól ismer, vagy nincs mese, gondolatolvasó. Becsuktam a könyvet, és megfordultam hogy neki tudjak dőlni a mellkasának.
- Összevesztek? Vagy mi történt? - nem válaszolt, ami azt jelenti, hogy tud valamit - Mondd már el mi történt! - felnéztem rá.
- Majd ők elmondják, ha akarják. Nem igazán tartozik ránk, Kitti.
- Dehogynem. Tami a legjobb barátnőm. Neked meg Ricsi a.... - nem tudtam befejezni, mert elmosolyodott, és kezei közé fogta az arcom.
- Figyelj, ezt nekik kell megoldaniuk. Csak hidd el, jó?
- De...
- Kitti, nem! Ígérd meg, hogy nem szólsz bele!
- Jó - megadóan sóhajtottam. De nem engedte el az arcom, inkább megcsókolt. Hosszan...
- Igen, és ott találkoztunk egy angol kiadó igazgatójával.
- Éééééés? - türelmetlenkedtem.
- Hát.. - állt fel Ricsi - ..úgy tűnik a barátocskád rocksztár lesz - biccentett Tomi felé, aki próbálta visszatartani a nevetését. És nem úgy tűnt mintha felkészült volna arra hogy a nyakába ugrok, de hát a lányok szeretnek örülni, ugrálva örülni meg még jobban.
- Úristen!! Ez komoly? - döbbentem le, ma már másodszorra, pedig még csak reggel volt! A nyakába ugorva szorosan megöleltem. De ez, mint már említettem, annyira meglepte, hogy majdnem hátraestünk.
- Hé.. na.. - nevetett fel.
Ricsi szép lassan odajött mellénk, megállt és bámult, majd kitárta a kezét. Összenéztünk Tomival, aztán mivel látta rajtam hogy nem fogok megszólalni, megtette ő.
- Mi van? - nézett Ricsire.
- Én nem kapok ölelést?
- Mi van? - ismételte meg a kérdést Tomi.
- Jó, mindegy - bement a konyhába. Szomorúnak tűnt, tényleg szomorúnak.
- Mi baja? - fordultam vissza. Tomi feltűnően gyorsan vonta meg a vállát.
- Mindjárt jövök..
A pult mellett állt, háttal az ajtónak.
- Ricsi - szóltam. Hirtelen megfordult, és a pultnak dőlve figyelt. - Minden rendben?
- Persze. Miért kérdezed?
- Csak olyan furcsán viselkedsz.
- Igen? - teljesen átlátszó volt, nem tud hazudni.
- Jó, ha nem akarod elmondani.. mindegy - és megfordulva ki akartam menni, de eszembe jutott valami. - Miért öltöztél így? Mármint értem hogy találkoztatok egy kiadóval de nem értem..
- Kell egy menedzser is nem? - halvány mosoly húzódott az arcára.
- Nem is lenne alkalmasabb nálad senki.
- Persze hogy nem - mondta büszkén, majd a kávéra pillantott - De ilyet soha többé nem iszok. Olyan az íze mint a mocsárnak.
- Miért, ettél már mocsarat? - láthatólag jobb kedve lett, a hülye kérdéseimtől. Kezdetnek megteszi.
- Persze, Kitti. Tudod éjjelente, kimászkálok a partra.. - a kezével is mutogatott a hatás érdekében - keresek egy jó mocsaras helyet, viszek egy kis kenyeret és tudod, mártogatok.
Persze itt nem hagyta abba, még elsütött egy pár poént, ehhez nagyon ért. Én meg bólogattam mintha figyelnék, khhmm, ehhez meg én értek. Amikor befejezte a 8 perces előadását a mocsárról, a mocsaras kenyérről, az aligátorokról (ez nála valahogy mindig szóba jön. Lehetne akár az is a neve hogy Aligátor Ricsi.), meg részletes leírásról, amiben elmondta hogy eszik meg egy embert a 'mocsár szörnyetege', rámnézett. Azt hiszem valami reakciót várt, de most őszintén.. mit lehet arra mondani, hogy "amikor már széttrancsírozta, egyenként megeszi a testrészeket, kezdve a lábakkal meg a kezekkel, aztán jöhet a fej, végül maga a test. de nem, itt még nincs vége, néha vissza szokott köpni valamit, mondjuk egy szemgolyót vagy ilyesmi"??
- Szóval.... még mindig szeretnél egy ölelést? - mondtam végül, mert tényleg nem tudtam kitalálni, mit mondhatnék az aligátoros, széttrancsírozós részre.
- Ennyire tetszett, a szemgolyóköpködés? - mosolygott. De inkább költői kérdésnek szánta, mert kitárta a karját...
- Hülye vagy - ...én meg megöleltem.
- Ricsiéken gondolkodsz ugye? - szólalt meg mögöttem Tomi. Most vagy nagyon jól ismer, vagy nincs mese, gondolatolvasó. Becsuktam a könyvet, és megfordultam hogy neki tudjak dőlni a mellkasának.
- Összevesztek? Vagy mi történt? - nem válaszolt, ami azt jelenti, hogy tud valamit - Mondd már el mi történt! - felnéztem rá.
- Majd ők elmondják, ha akarják. Nem igazán tartozik ránk, Kitti.
- Dehogynem. Tami a legjobb barátnőm. Neked meg Ricsi a.... - nem tudtam befejezni, mert elmosolyodott, és kezei közé fogta az arcom.
- Figyelj, ezt nekik kell megoldaniuk. Csak hidd el, jó?
- De...
- Kitti, nem! Ígérd meg, hogy nem szólsz bele!
- Jó - megadóan sóhajtottam. De nem engedte el az arcom, inkább megcsókolt. Hosszan...
A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL..
- Hazajött?
- Fent van.
2013. augusztus 7., szerda
36. rész
Július 23., kedd
Tegnap vettünk egy csomó ruhát a lányokkal, meg bementünk egy étterembe. Azztán este megnéztünk egy filmet, popcornal természetesen! Nagyon jól éreztem magam, mert már rég nem volt 'csajos napunk'. És így, hogy Zsófi is itt van, még jobb.
Amikor hazafele mentünk, a ház előtt megláttunk valakit, vagyis valakiket. És hát épp.. csókolóztak (!!). Szóval jól sikerült az a randi Rebinek. Egyébként aranyosak együtt, és Zsolti is jófej, szóval..
Hogy sikerült a tegnapi..? - támadtam le reggel a konyhában Rebit, mert este nem is találkoztunk már. Amikor bementünk, ő már felment a szobájába.
- Ööö.. mi? - jött zavarba.
- Hát a tegnap? Zsolti? Rémlik?
- Ja, aha, jól elvoltunk. - most ne már, komolyan nem mondja el? De miért?
- Az jó - bólintottam furán.
- Szép jó reggelt a hölgyeknek - jött be a konyhába Ricsi. Nekem meg leesett az állam. Na nem azért, amit mondott, persze tőle ez is elég 'érdekes' vagy hogy mondjam. De nem ezárt lepődtem meg. Öltöny volt rajta, a haja gondosan beállítva, és kivételesen úgy nézett ki, mint egy.. ember. Úgy értem, eddig általában szakadt gatyában, kócos hajjal 'lázadt'.
- Jól érzed magad? - csodálkoztam.
- Köszönöm kérdésed, tökéletesen jól vagyok - fogott egy bögrét, és kivonult vele a nappaliba.
- Ennek mi baja? - fordult felém Rebeka.
- Én... - kerestem a szavakat - ..talán részeg, vagy drogozott.
- Nem, azt nem hiszem.. - rázta a fejét, majd mindketten Ricsi után mentünk. Az asztalnál ült, és kávézott (!!!!!!!!!). - Vagy talán.. lehet, hogy mégis - súgta Rebi.
Tomi sétált le a lépcsőn, totál természetes arccal, ránézett Ricsire és kitört belőle a röhögés.
- Látom komolyan veszed.
- Naná. - bólintott Ricsi és ivott egy kortyot a kávéból, majd vissza is köpte. - Ez de szar.
Tomi odament a hűtőhöz, kivett egy dobozos kólát a hűtőből ls odadobta Ricsinek.
- A hatás ugyanaz - mondta még mindig mosolyogva.
- Hé.. mit zajongtok már? - szólalt meg Zsófi, aki időközbe lejött.
Az asztal körül ültük, mindenki, kivéve Tamit.
- Tami?
- Öö.. korán elment, azt mondta dolga van - kamuzott Ricsi.
- Aha - bólogattam - És miért öltöztél így?
- Tudod tegnap, elmentünk a hangszerboltba.. - mondta, mire bólintottam. Tomi folytatta.
- Igen, és ott találkoztunk..........
A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL...
u.i.: sajnálom, hogy sokáig nem volt új rész. csak nem nagyon volt időm.
Tegnap vettünk egy csomó ruhát a lányokkal, meg bementünk egy étterembe. Azztán este megnéztünk egy filmet, popcornal természetesen! Nagyon jól éreztem magam, mert már rég nem volt 'csajos napunk'. És így, hogy Zsófi is itt van, még jobb.
Amikor hazafele mentünk, a ház előtt megláttunk valakit, vagyis valakiket. És hát épp.. csókolóztak (!!). Szóval jól sikerült az a randi Rebinek. Egyébként aranyosak együtt, és Zsolti is jófej, szóval..
Hogy sikerült a tegnapi..? - támadtam le reggel a konyhában Rebit, mert este nem is találkoztunk már. Amikor bementünk, ő már felment a szobájába.
- Ööö.. mi? - jött zavarba.
- Hát a tegnap? Zsolti? Rémlik?
- Ja, aha, jól elvoltunk. - most ne már, komolyan nem mondja el? De miért?
- Az jó - bólintottam furán.
- Szép jó reggelt a hölgyeknek - jött be a konyhába Ricsi. Nekem meg leesett az állam. Na nem azért, amit mondott, persze tőle ez is elég 'érdekes' vagy hogy mondjam. De nem ezárt lepődtem meg. Öltöny volt rajta, a haja gondosan beállítva, és kivételesen úgy nézett ki, mint egy.. ember. Úgy értem, eddig általában szakadt gatyában, kócos hajjal 'lázadt'.
- Jól érzed magad? - csodálkoztam.
- Köszönöm kérdésed, tökéletesen jól vagyok - fogott egy bögrét, és kivonult vele a nappaliba.
- Ennek mi baja? - fordult felém Rebeka.
- Én... - kerestem a szavakat - ..talán részeg, vagy drogozott.
- Nem, azt nem hiszem.. - rázta a fejét, majd mindketten Ricsi után mentünk. Az asztalnál ült, és kávézott (!!!!!!!!!). - Vagy talán.. lehet, hogy mégis - súgta Rebi.
Tomi sétált le a lépcsőn, totál természetes arccal, ránézett Ricsire és kitört belőle a röhögés.
- Látom komolyan veszed.
- Naná. - bólintott Ricsi és ivott egy kortyot a kávéból, majd vissza is köpte. - Ez de szar.
Tomi odament a hűtőhöz, kivett egy dobozos kólát a hűtőből ls odadobta Ricsinek.
- A hatás ugyanaz - mondta még mindig mosolyogva.
- Hé.. mit zajongtok már? - szólalt meg Zsófi, aki időközbe lejött.
Az asztal körül ültük, mindenki, kivéve Tamit.
- Tami?
- Öö.. korán elment, azt mondta dolga van - kamuzott Ricsi.
- Aha - bólogattam - És miért öltöztél így?
- Tudod tegnap, elmentünk a hangszerboltba.. - mondta, mire bólintottam. Tomi folytatta.
- Igen, és ott találkoztunk..........
A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL...
- Úristen!! Ez komoly? - döbbentem le, ma már másodszorra, pedig még csak reggel volt!
u.i.: sajnálom, hogy sokáig nem volt új rész. csak nem nagyon volt időm.
2013. július 27., szombat
35. rész
Július 22., hétfő (4.)
- Kérdezhetek valamit?
- Nem Kitti, általában megtiltom, hogy bármit kérdezz - simította meg a hajam mosolyogva.
- Oké, szóval... te... hiszel a... szellemekben? - nyögtem ki.
- Mi? - állt meg a keze a hajamban, és furán elmosolyodott. - Ez most így hogy jutott eszedbe?
- Én.. csak... nem tudom.. érdekel - sütöttem le a szemem.
- Nem tudom, nem nagyon foglalkoztat a téma - vonta meg a vállát.
- Értem.
- Miért kérdezted?
- Csak úgy, érdekelt... - hazudtam.
- Van valami köze ahhoz, hogy mostanában magadban beszélsz...?
- Mi? Nem is.. - fordultam meg, hogy ne lássa az arcom.
Hátulról átölelt. - Észrevettem.. - suttogta a fülembe.
Nem tudtam mit mondani. Egyrészt mert most erre mit mondhatnék?. Másrészt pedig, és ez a fő indok, Dani már megint ott állt az ajtóban, keresztbe tett kézzel, és minket figyelt.
- Hé, T.! - jött be az ajtón Ricsi - Akkor megyünk?
- Öö.. hova mentek? - néztem rájuk, merthogy nem tudtam hogy elmennek. Meg azért reméltem, hogy együtt lehetünk egy kicsit Tomival.
- Gitárt venni - mosolygott le rám.
- Gitárt? Az minek? - azt tudtam hogy Tomi tud gitározni, de hogy Ricsinek minek?! Hát az rejtély.
- Hé.. - dobott meg valami papírral.
- Majd jövünk.. - indultak kifelé.
- De..... - kezdtem, de már kimentek.
Dani meg még mindig bámult. - Most jött volna az a rész, hogy megkéred maradjon és ne foglalkozzon a barátaival? - ezzel egyértelműen a 'Domi-ügyre' utalt.
- Nem - hagytam ott, és felmentem Zsófihoz. Ébren volt. Mivel a fiúk elmentek, megkérdeztem a lányokat hogy nem megyünk-e el valahova. Tami és Zsófi rögtön rábólintott.
- És te Reb.?
- Hát, izé, nekem más programom van.
- Kivel? - kérdeztük egyszerre, de csöngettek. Zsolti. Szóval akkor ők most randizni mennek..:) Erre abból jöttem rá, hogy R. folyamatosan a földet bámulta, ami annyit jelent hogy totál zavarban van.
- Aranyosak - néztem utánuk, aztán visszafordultam - És, hova megyünk?
- Mindenfelé.. - mosolygott Zsófi, és ez a 'pontosan tudom, hova megyünk, mit csinálunk. Indulás!' mosoly volt. Találó...
- Kérdezhetek valamit?
- Nem Kitti, általában megtiltom, hogy bármit kérdezz - simította meg a hajam mosolyogva.
- Oké, szóval... te... hiszel a... szellemekben? - nyögtem ki.
- Mi? - állt meg a keze a hajamban, és furán elmosolyodott. - Ez most így hogy jutott eszedbe?
- Én.. csak... nem tudom.. érdekel - sütöttem le a szemem.
- Nem tudom, nem nagyon foglalkoztat a téma - vonta meg a vállát.
- Értem.
- Miért kérdezted?
- Csak úgy, érdekelt... - hazudtam.
- Van valami köze ahhoz, hogy mostanában magadban beszélsz...?
- Mi? Nem is.. - fordultam meg, hogy ne lássa az arcom.
Hátulról átölelt. - Észrevettem.. - suttogta a fülembe.
Nem tudtam mit mondani. Egyrészt mert most erre mit mondhatnék?. Másrészt pedig, és ez a fő indok, Dani már megint ott állt az ajtóban, keresztbe tett kézzel, és minket figyelt.
- Hé, T.! - jött be az ajtón Ricsi - Akkor megyünk?
- Öö.. hova mentek? - néztem rájuk, merthogy nem tudtam hogy elmennek. Meg azért reméltem, hogy együtt lehetünk egy kicsit Tomival.
- Gitárt venni - mosolygott le rám.
- Gitárt? Az minek? - azt tudtam hogy Tomi tud gitározni, de hogy Ricsinek minek?! Hát az rejtély.
- Hé.. - dobott meg valami papírral.
- Majd jövünk.. - indultak kifelé.
- De..... - kezdtem, de már kimentek.
Dani meg még mindig bámult. - Most jött volna az a rész, hogy megkéred maradjon és ne foglalkozzon a barátaival? - ezzel egyértelműen a 'Domi-ügyre' utalt.
- Nem - hagytam ott, és felmentem Zsófihoz. Ébren volt. Mivel a fiúk elmentek, megkérdeztem a lányokat hogy nem megyünk-e el valahova. Tami és Zsófi rögtön rábólintott.
- És te Reb.?
- Hát, izé, nekem más programom van.
- Kivel? - kérdeztük egyszerre, de csöngettek. Zsolti. Szóval akkor ők most randizni mennek..:) Erre abból jöttem rá, hogy R. folyamatosan a földet bámulta, ami annyit jelent hogy totál zavarban van.
- Aranyosak - néztem utánuk, aztán visszafordultam - És, hova megyünk?
- Mindenfelé.. - mosolygott Zsófi, és ez a 'pontosan tudom, hova megyünk, mit csinálunk. Indulás!' mosoly volt. Találó...
*SZAVAZZATOK*
... Cortezre. !! Telóról, gépről, külön böngészővel. nem veszíthetünk!!
http://konyvekhaboruja.blogspot.hu/2013/07/konyves-alompasik-parbaja-2013-10.html
http://konyvekhaboruja.blogspot.hu/2013/07/konyves-alompasik-parbaja-2013-10.html
2013. július 20., szombat
34. rész
Július 22., hétfő (3.)
- Jó, akkor most elmagyarázhatod, hogy mi ez az egész.. - mondtam dühösen.
Mert amikor hazaértünk és felmentem a szobába, megint ott volt a ..... srác.
- Nem tehetem - rázta a fejét.
- De igen! - kiabáltam.
- Csöndesebben.
- Ne mond meg, hogy mit csináljak!!
- Jó, gyere. Mutatok valamit - ment ki, de a szobából kilépve meg is állt.
- Nézz fel, látod azt a kis fogantyút? - bólintottam. - Eléred?
Felnyúltam, és meghúztam. Egy kis létra jelent meg.
- Menj fel - biccentett. Óvatosan felmentem, és egy kis padlásszobában találtam magam. Vártam, hogy ő is feljöjjön, de ő már fent volt (?).
- Ezt.. hogy? - hitetlenkedtem. Vállat vont. Mint mindig. Remek.
- Mi ez a hely? - néztem körbe.
- A szobám, illetve csak volt.
- Mi?
- Ott a polcon.. - biccentett.
Volt ott egy album. Az egyik képen két kisgyerek volt. Tomit rögtön felismertem. Egy másik képen már a srác is ott volt. Fiúsan átölelték egymást, és vigyorognak.
Akkor jöttem rá, hogy... hogy... nem tudom... fogalmam sincs hogy... de ez a srác, aki itt áll mögöttem, Dani (!!).
Elejtettem az albumot, és óvatosan megfordultam.
- Ne.. ne ijedj meg - jött közelebb.
- De.. te... meghaltál - léptem hátrébb. Nem mondott semmit. - Hogy..?
- Én.. nem tudom, érted? Fogalmam sincs mi történik - dörzsölte meg az arcát.
- Egy évvel ezelőtt meghaltál - motyogtam.
- Egy év? - nézett furcsán.
- Igen..
- Az nem lehet - motyogott. - Az nem... nem. Miért nem emlékszem? Mi...? Hogy...? - hitetlenkedett, közben meg idegesen járkált. - Ott voltam a parton, a ház előtt, megcsúsztam.... aztán itt ébredtem, aznap amikor a konyhában voltál, akkor.
- Nem, egy éve.. - suttogtam. Közelebb lépett, én meg hátra.
- Most félsz tőlem? - nézett rám a csillogó gesztenyebarna szempár.
- Nem - mondtam totál átlátszóan.
- Hazudsz! - lépett még közelebb.
Persze, hogy féltem, elvégre épp egy szellemmel (!!!!!!) cseverészek, ami egy kicsit, vagy inkább nagyon ijesztő. Főleg ahogy néz hozzá.
- Megijesztesz.. - suttogtam. Elkapta a tekintetét..
- Bocs.
Felvettem az albumot, visszaraktam a helyére, és sietve lementem, mert Tomi hangját hallottam.
Gyorsan visszahajtottam a létrát, és lementem.
- Milyen volt a munka?
- Jó - bólintott. Majd a kóláját lerakva hosszasan megcsókolt.
- Jó, akkor most elmagyarázhatod, hogy mi ez az egész.. - mondtam dühösen.
Mert amikor hazaértünk és felmentem a szobába, megint ott volt a ..... srác.
- Nem tehetem - rázta a fejét.
- De igen! - kiabáltam.
- Csöndesebben.
- Ne mond meg, hogy mit csináljak!!
- Jó, gyere. Mutatok valamit - ment ki, de a szobából kilépve meg is állt.
- Nézz fel, látod azt a kis fogantyút? - bólintottam. - Eléred?
Felnyúltam, és meghúztam. Egy kis létra jelent meg.
- Menj fel - biccentett. Óvatosan felmentem, és egy kis padlásszobában találtam magam. Vártam, hogy ő is feljöjjön, de ő már fent volt (?).
- Ezt.. hogy? - hitetlenkedtem. Vállat vont. Mint mindig. Remek.
- Mi ez a hely? - néztem körbe.
- A szobám, illetve csak volt.
- Mi?
- Ott a polcon.. - biccentett.
Volt ott egy album. Az egyik képen két kisgyerek volt. Tomit rögtön felismertem. Egy másik képen már a srác is ott volt. Fiúsan átölelték egymást, és vigyorognak.
Akkor jöttem rá, hogy... hogy... nem tudom... fogalmam sincs hogy... de ez a srác, aki itt áll mögöttem, Dani (!!).
Elejtettem az albumot, és óvatosan megfordultam.
- Ne.. ne ijedj meg - jött közelebb.
- De.. te... meghaltál - léptem hátrébb. Nem mondott semmit. - Hogy..?
- Én.. nem tudom, érted? Fogalmam sincs mi történik - dörzsölte meg az arcát.
- Egy évvel ezelőtt meghaltál - motyogtam.
- Egy év? - nézett furcsán.
- Igen..
- Az nem lehet - motyogott. - Az nem... nem. Miért nem emlékszem? Mi...? Hogy...? - hitetlenkedett, közben meg idegesen járkált. - Ott voltam a parton, a ház előtt, megcsúsztam.... aztán itt ébredtem, aznap amikor a konyhában voltál, akkor.
- Nem, egy éve.. - suttogtam. Közelebb lépett, én meg hátra.
- Most félsz tőlem? - nézett rám a csillogó gesztenyebarna szempár.
- Nem - mondtam totál átlátszóan.
- Hazudsz! - lépett még közelebb.
Persze, hogy féltem, elvégre épp egy szellemmel (!!!!!!) cseverészek, ami egy kicsit, vagy inkább nagyon ijesztő. Főleg ahogy néz hozzá.
- Megijesztesz.. - suttogtam. Elkapta a tekintetét..
- Bocs.
Felvettem az albumot, visszaraktam a helyére, és sietve lementem, mert Tomi hangját hallottam.
Gyorsan visszahajtottam a létrát, és lementem.
- Milyen volt a munka?
- Jó - bólintott. Majd a kóláját lerakva hosszasan megcsókolt.
2013. július 19., péntek
33. rész
Július 22., hétfő (2.)
.... és jött velem.
- Megkérdezhetem mit csinálsz? - néztem rá.
- Nem - vágta rá, kicsit határozottabban, mint az előbb. Furcsa volt, volt valami a szemében, valami titokzatosság, valami más.
- Mit akarsz?
- Semmit - rázta meg a fejét.
- Akkor miért követsz? - torpantam meg.
- Valamit.... meg kell... tudnom.
- Esetleg ha elmondanád.. - próbálkoztam.
- Azt... azt nem lehet.
- Miért?
Óvatosan elmosolyodott.
- Túl sok a kérdés.
- ... válasz viszont nincs. - tettem hozzá.
- Mennem kell - akart lelépni.
- Hé.. nem tűnsz el megint - siettem utána. - Miért bukkansz fel hirtelen, aztán meg csak úgy eltűnsz? Miért követsz? Mit akarsz? - hadartam.
- Megint az a sok-sok kérdés.. - mosolygott.
- Nem, fogsz válaszolni, mi?
- Nem, nem valószínű - nevetett.
- Jó, mindegy. Menj csak... - fordultam meg.
- Nem baj, ha... még kicsit veled megyek?
- Öö.. nem - vontam meg a vállam, ő meg zsebre tett kézzel sétált mellettem.
- Ez valami mániád?
- Mármint? - a kezére mutattam.
- Ja, olyasmi.
5 perc néma csend. Mit mondhatnék egy fiúnak, akit még csak nem ismerek? Akkor nem jutott eszembe semmi.
- Jó, mond már el ki vagy! Legalább csak a neved. - megrázta a fejét. - Miért, valami titkosügynök vagy?
- Persze, mindenképp - bólintott nevetve.
- Akkor csak a kezdőbetűt? - alkudoztam tovább.
- Nem - rázta a fejét.
- Hű, de titokzatos itt valaki - mosolyogtam, de az arca elkomorodott, amikor meglátott valamit, vagyis valakit. Ricsi sétált felénk.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte, amikor odaért.
- Kutyát sétáltatok - húztam meg egy kicsit Jack pórázát, aki csak szép nyugodtan ült, és a srácot bámulta, akinek még mindig nem tudom a nevét, és aki most úgy tűnik sokkot kapott vagy nem tudom, mert nem mozdult, csak állt és bámulta Ricsit. Khmm.. mondanám, hogy félreérthető helyzet, de ...nem, nem mondok ilyet
- Na, ő volt a konyhában múltkor - mutattam a srác felé, aki végre feleszmélt a bambulásból.
- Ő nem lát - mondta halkan.
- Mi az hogy nem lát? - ráncoltam a szemöldököm.
- Na jó, Kitti ez kezd para lenni. Kihez beszélsz? - nevetett fel kínosan Ricsi, mire a srác a szája elé tette a kezét. Teljesen összezavarodtam.
- Ja, nem, semmi - ráztam a fejem.
- Ha te mondod. Megyünk? - mutatott az utcánk felé.
- Ahhhhha - bólintottam.
A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL...
.... és jött velem.
- Megkérdezhetem mit csinálsz? - néztem rá.
- Nem - vágta rá, kicsit határozottabban, mint az előbb. Furcsa volt, volt valami a szemében, valami titokzatosság, valami más.
- Mit akarsz?
- Semmit - rázta meg a fejét.
- Akkor miért követsz? - torpantam meg.
- Valamit.... meg kell... tudnom.
- Esetleg ha elmondanád.. - próbálkoztam.
- Azt... azt nem lehet.
- Miért?
Óvatosan elmosolyodott.
- Túl sok a kérdés.
- ... válasz viszont nincs. - tettem hozzá.
- Mennem kell - akart lelépni.
- Hé.. nem tűnsz el megint - siettem utána. - Miért bukkansz fel hirtelen, aztán meg csak úgy eltűnsz? Miért követsz? Mit akarsz? - hadartam.
- Megint az a sok-sok kérdés.. - mosolygott.
- Nem, fogsz válaszolni, mi?
- Nem, nem valószínű - nevetett.
- Jó, mindegy. Menj csak... - fordultam meg.
- Nem baj, ha... még kicsit veled megyek?
- Öö.. nem - vontam meg a vállam, ő meg zsebre tett kézzel sétált mellettem.
- Ez valami mániád?
- Mármint? - a kezére mutattam.
- Ja, olyasmi.
5 perc néma csend. Mit mondhatnék egy fiúnak, akit még csak nem ismerek? Akkor nem jutott eszembe semmi.
- Jó, mond már el ki vagy! Legalább csak a neved. - megrázta a fejét. - Miért, valami titkosügynök vagy?
- Persze, mindenképp - bólintott nevetve.
- Akkor csak a kezdőbetűt? - alkudoztam tovább.
- Nem - rázta a fejét.
- Hű, de titokzatos itt valaki - mosolyogtam, de az arca elkomorodott, amikor meglátott valamit, vagyis valakit. Ricsi sétált felénk.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte, amikor odaért.
- Kutyát sétáltatok - húztam meg egy kicsit Jack pórázát, aki csak szép nyugodtan ült, és a srácot bámulta, akinek még mindig nem tudom a nevét, és aki most úgy tűnik sokkot kapott vagy nem tudom, mert nem mozdult, csak állt és bámulta Ricsit. Khmm.. mondanám, hogy félreérthető helyzet, de ...nem, nem mondok ilyet
- Na, ő volt a konyhában múltkor - mutattam a srác felé, aki végre feleszmélt a bambulásból.
- Ő nem lát - mondta halkan.
- Mi az hogy nem lát? - ráncoltam a szemöldököm.
- Na jó, Kitti ez kezd para lenni. Kihez beszélsz? - nevetett fel kínosan Ricsi, mire a srác a szája elé tette a kezét. Teljesen összezavarodtam.
- Ja, nem, semmi - ráztam a fejem.
- Ha te mondod. Megyünk? - mutatott az utcánk felé.
- Ahhhhha - bólintottam.
A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL...
"- Most félsz tőlem? - nézett rám a csillogó gesztenyebarna szempár.
- Nem - mondtam totál átlátszóan.
- Hazudsz! - lépett még közelebb."
- Nem - mondtam totál átlátszóan.
- Hazudsz! - lépett még közelebb."
2013. július 17., szerda
32. rész
Július 22., hétfő (1.)
Reggel lementem a konyhába, hogy csináljak teát. Felraktam a vizet, meg minden, de egyszer csak az ajtófélfának támaszkodva....... ott állt egy srác, sötétbarna haj, gesztenyebarna szem, rám nézett és mosolygott.- Szia. - köszöntem furán, merthogy a házban volt, és én nem tudtam ki az. Lehetett volna akár betörő is, bár akkor nyilván elbújt volna vagy valami. Úgyhogy gondoltam, a fiúk biztos ismerik.
Csak biccentett. Visszafordultam, beleraktam a teába a cukrot. De amikor megint odanéztem ahol az előbb állt a srác, nem volt ott senki.
- Kihez beszélsz? - jött be Tomi a konyhába.
- Volt itt egy srác..
- Mi van? - nézett le rám (magasabb nálam).
- Ott állt - mutattam a konyha bejárata felé.
- Nem volt itt senki - rázta a fejét furán.
- De az ajtóban állt, aztán eltűnt. - magyaráztam.
- Nem volt itt senki - ismételte meg.
- De... - próbálkoztam. Elvette a kezemből a bögrét, letette a pultra, közelebb lépett. Én meg hátrább, mert összeütköztünk volna. Csak hát elfogyott a hely, ahogy hátrább akartam lépni beleütköztem a konyhapultba. Óvatosan elmosolyodott. A nyakamat kezdte csókolgatni. Felnézett..
- Miért sírsz? - engedett el.
- Én.. én nem tudom. - motyogtam. Tényleg nem tudtam, csak valamiért előjöttek a könnyeim. Hamis mosollyal az arcán kiment. Mi bajom van? Miért kezdtem el ok nélkül sírni? És miért látok olyat, amit más nem? Miért érzem úgy mintha valaki figyelne?
Tomi után mentem. A kanapén ült, a telefonját nyomkodva.
- Most haragszol? - ültem az ölébe.
- Nem - válaszolt hűvösen.
- De van valami baj.. - próbáltam kihúzni belőle valamit.
- Megtörtént, amit nem akartam. - mondta egyszerűen.
- Hogy érted?
- Megváltoztál. Amióta elmondtam... más vagy.
- Nem vagyok más. - ráztam a fejem idegesen.
- Nem akarok veszekedni, csak kérdezted én elmondtam - simította meg az arcom - Mennem kell dolgozni.
Nyomott egy puszit a fejemre és elment.
Megittam a teát, közbe meg Jack ( végül ez lett a neve) felugrott mellém és a kezemet böködte. Szegényt mostanában elhanyagoljuk. Átöltöztem, és kimentem vele sétálni. Megyek, megyek.. meglátom a padon a srácot akit a konyhában is láttam. Engem néz. Óriási. Jack meg elkezdett ugatni, kirántotta a pórázt a kezemből, és odarohant. Igazából nem tudom minek, mert akkor is csak ugatott, úgyhogy végül is értelmetlen ez a nagy rohangászás.
A srác a szája elé tette a mutatóujját, amolyan 'csss' mozdulattal. Jack elhallgatott, és csak csendben csodálattal nézte a fiút.
- Hé... ezt hogy csináltad? - mentem oda. Csak megvonta a vállát. - Mit kerestél ma nálunk? - tettem fel a lényegesebb kérdést. Megint csak megvonta a vállát. - Óriási. - megfogtam Jack pórázát és indultam volna tovább.
- Várj - mondta halkan, de tényleg, nagyon halkan, brutálhalkan. És olyan volt mintha őt is meglepné, hogy megszólalt. Felállt...
A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL...
Reggel lementem a konyhába, hogy csináljak teát. Felraktam a vizet, meg minden, de egyszer csak az ajtófélfának támaszkodva....... ott állt egy srác, sötétbarna haj, gesztenyebarna szem, rám nézett és mosolygott.- Szia. - köszöntem furán, merthogy a házban volt, és én nem tudtam ki az. Lehetett volna akár betörő is, bár akkor nyilván elbújt volna vagy valami. Úgyhogy gondoltam, a fiúk biztos ismerik.
Csak biccentett. Visszafordultam, beleraktam a teába a cukrot. De amikor megint odanéztem ahol az előbb állt a srác, nem volt ott senki.
- Kihez beszélsz? - jött be Tomi a konyhába.
- Volt itt egy srác..
- Mi van? - nézett le rám (magasabb nálam).
- Ott állt - mutattam a konyha bejárata felé.
- Nem volt itt senki - rázta a fejét furán.
- De az ajtóban állt, aztán eltűnt. - magyaráztam.
- Nem volt itt senki - ismételte meg.
- De... - próbálkoztam. Elvette a kezemből a bögrét, letette a pultra, közelebb lépett. Én meg hátrább, mert összeütköztünk volna. Csak hát elfogyott a hely, ahogy hátrább akartam lépni beleütköztem a konyhapultba. Óvatosan elmosolyodott. A nyakamat kezdte csókolgatni. Felnézett..
- Miért sírsz? - engedett el.
- Én.. én nem tudom. - motyogtam. Tényleg nem tudtam, csak valamiért előjöttek a könnyeim. Hamis mosollyal az arcán kiment. Mi bajom van? Miért kezdtem el ok nélkül sírni? És miért látok olyat, amit más nem? Miért érzem úgy mintha valaki figyelne?
Tomi után mentem. A kanapén ült, a telefonját nyomkodva.
- Most haragszol? - ültem az ölébe.
- Nem - válaszolt hűvösen.
- De van valami baj.. - próbáltam kihúzni belőle valamit.
- Megtörtént, amit nem akartam. - mondta egyszerűen.
- Hogy érted?
- Megváltoztál. Amióta elmondtam... más vagy.
- Nem vagyok más. - ráztam a fejem idegesen.
- Nem akarok veszekedni, csak kérdezted én elmondtam - simította meg az arcom - Mennem kell dolgozni.
Nyomott egy puszit a fejemre és elment.
Megittam a teát, közbe meg Jack ( végül ez lett a neve) felugrott mellém és a kezemet böködte. Szegényt mostanában elhanyagoljuk. Átöltöztem, és kimentem vele sétálni. Megyek, megyek.. meglátom a padon a srácot akit a konyhában is láttam. Engem néz. Óriási. Jack meg elkezdett ugatni, kirántotta a pórázt a kezemből, és odarohant. Igazából nem tudom minek, mert akkor is csak ugatott, úgyhogy végül is értelmetlen ez a nagy rohangászás.
A srác a szája elé tette a mutatóujját, amolyan 'csss' mozdulattal. Jack elhallgatott, és csak csendben csodálattal nézte a fiút.
- Hé... ezt hogy csináltad? - mentem oda. Csak megvonta a vállát. - Mit kerestél ma nálunk? - tettem fel a lényegesebb kérdést. Megint csak megvonta a vállát. - Óriási. - megfogtam Jack pórázát és indultam volna tovább.
- Várj - mondta halkan, de tényleg, nagyon halkan, brutálhalkan. És olyan volt mintha őt is meglepné, hogy megszólalt. Felállt...
A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL...
"- Túl sok a kérdés.
- ... válasz viszont nincs. - tettem hozzá."
31. rész
Július 18., csütörtök (7.).. délután, este.
- Boldog Szülinapot! - kiáltották, amikor megláttak. Igen a szüleim. Mit sem törődve azzal hogy megsüketülök. Hmm.. hiányzott..
- Sziasztok - ölelten át őket boldogan. Mielőtt behívtam volna őket, megbizonyosodtam róla, hogy elrángatták onnan Rolit. Nem lenne szerencsés ha találkoznának, tekintettel arra hogy Roli menni se tud egyedül, annyira másnapos.
-Gyertek be. Mindenkit ismernek, a kis csapatunkból, csak Tomit nem,értelemszerűen. Apropó ő meg fent alszik! Anyáék kérdőn néztek rám, mert találkoztak Mátéval Pesten, ő meg elmondta hogy szakítottunk. Várták hogy bemutassam a 'titokzatos fiút'. Jó, ez elég hülyén hangzik, de ők mondták így.
- Öö.. mindjárt jövök. - felmentem. Szerencsére Tomi már ébren volt, szóval nem kellet felkeltenem, mert az elég sok idő. - Itt vannak a szüleim.
- Jövök - állt fel, és elindult felém.
- Figyelj ..- álltam meg egy percre. - Szóval, Ricsi elmondta mi történt... tavaly.
- Mi?
- Ne haragudj rá, én kértem hogy mondja el. De a lényeg, hogy ha bármikor szeretnél erről, vagy akármiről beszélni, én itt vagyok. Csak, hogy tudd... - elmosolyodott, és közelebb lépve megcsókolt.
Lementünk.
Bemutattam anyáéknak, és úgy tűnik máris megkedvelték.
Zsófi még mindig aludt, gyanítom a repülő út miatt, meg a buli miatt teljesen kidőlt. Máté haza indult, csak a szülinapomra jött vissza. Ricsi meg Tami elmentek, nem akartak zavarni, pedig mondtam nekik, hogy nem zavarnának, de persze azért anyáék meg leginkább velem akartak lenni, illetve velünk. Meg akarták ismerni Tomit. És tényleg úgy láttam nagyon megkedvelték, tekintettel arra, hogy a barátnője vagyok:3.
Egy csomót beszélgettünk, meg elmentünk kajálni.
Mivel Tomi lakik itt, úgy értem ő tényleg itt lakik, nem csak nyaral mint én, szóval mivel itt lakik egy csomó jó helyet tud, ahol van palacsinta is. Nyammi.
- Hé, Tomi! - köszönt neki az egyik srác a pult mögül.
- Hát te? - kérdezte Tomi csodálkozva, miközben olyan 'fiúsan' kezet fogtak.
- Visszajöttem - vonta meg a vállát, majd rám nézett, aztán anyáékra.
- Ja, persze, bocs. Kitti - mutatott rám. - És a szülei.
- Krissz. - biccentett. - Csak nem a barátnőd? - nyújtotta felém a kezét. Nem tudtam mit akar de megfogtam. És azzal a lendülettel körbeforgatott.
- De - mosolygott Tomi.
Anyáék leültek egy asztalhoz, és az étlapot nézegették.
- Ti..honnan ismeritek egymást? - kérdeztem, mert Tomi nem beszélt róla, tulajdonképpen Tomi senkiről nem beszél. Hmm..
- Tavaly...- kezdte Krissz, de nem fejezte be. Eltűnt a mosoly, mindkettőjük arcáról.
- Értem - sütöttem le a szemem, Krissz meg csodálkozva kapkodta a fejét.
- Tudsz róla? - bólintottam. - Hű, akkor nagyon szerethet.. - biccentett elismerően.
Megkajáltunk, aztán anyáéknak haza el kellett indulniuk, nehogy lekéssék a vonatot.
És egy átkozottul, hosszú nap után, végre aludhattam....
A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL..
- Boldog Szülinapot! - kiáltották, amikor megláttak. Igen a szüleim. Mit sem törődve azzal hogy megsüketülök. Hmm.. hiányzott..
- Sziasztok - ölelten át őket boldogan. Mielőtt behívtam volna őket, megbizonyosodtam róla, hogy elrángatták onnan Rolit. Nem lenne szerencsés ha találkoznának, tekintettel arra hogy Roli menni se tud egyedül, annyira másnapos.
-Gyertek be. Mindenkit ismernek, a kis csapatunkból, csak Tomit nem,értelemszerűen. Apropó ő meg fent alszik! Anyáék kérdőn néztek rám, mert találkoztak Mátéval Pesten, ő meg elmondta hogy szakítottunk. Várták hogy bemutassam a 'titokzatos fiút'. Jó, ez elég hülyén hangzik, de ők mondták így.
- Öö.. mindjárt jövök. - felmentem. Szerencsére Tomi már ébren volt, szóval nem kellet felkeltenem, mert az elég sok idő. - Itt vannak a szüleim.
- Jövök - állt fel, és elindult felém.
- Figyelj ..- álltam meg egy percre. - Szóval, Ricsi elmondta mi történt... tavaly.
- Mi?
- Ne haragudj rá, én kértem hogy mondja el. De a lényeg, hogy ha bármikor szeretnél erről, vagy akármiről beszélni, én itt vagyok. Csak, hogy tudd... - elmosolyodott, és közelebb lépve megcsókolt.
Lementünk.
Bemutattam anyáéknak, és úgy tűnik máris megkedvelték.
Zsófi még mindig aludt, gyanítom a repülő út miatt, meg a buli miatt teljesen kidőlt. Máté haza indult, csak a szülinapomra jött vissza. Ricsi meg Tami elmentek, nem akartak zavarni, pedig mondtam nekik, hogy nem zavarnának, de persze azért anyáék meg leginkább velem akartak lenni, illetve velünk. Meg akarták ismerni Tomit. És tényleg úgy láttam nagyon megkedvelték, tekintettel arra, hogy a barátnője vagyok:3.
Egy csomót beszélgettünk, meg elmentünk kajálni.
Mivel Tomi lakik itt, úgy értem ő tényleg itt lakik, nem csak nyaral mint én, szóval mivel itt lakik egy csomó jó helyet tud, ahol van palacsinta is. Nyammi.
- Hé, Tomi! - köszönt neki az egyik srác a pult mögül.
- Hát te? - kérdezte Tomi csodálkozva, miközben olyan 'fiúsan' kezet fogtak.
- Visszajöttem - vonta meg a vállát, majd rám nézett, aztán anyáékra.
- Ja, persze, bocs. Kitti - mutatott rám. - És a szülei.
- Krissz. - biccentett. - Csak nem a barátnőd? - nyújtotta felém a kezét. Nem tudtam mit akar de megfogtam. És azzal a lendülettel körbeforgatott.
- De - mosolygott Tomi.
Anyáék leültek egy asztalhoz, és az étlapot nézegették.
- Ti..honnan ismeritek egymást? - kérdeztem, mert Tomi nem beszélt róla, tulajdonképpen Tomi senkiről nem beszél. Hmm..
- Tavaly...- kezdte Krissz, de nem fejezte be. Eltűnt a mosoly, mindkettőjük arcáról.
- Értem - sütöttem le a szemem, Krissz meg csodálkozva kapkodta a fejét.
- Tudsz róla? - bólintottam. - Hű, akkor nagyon szerethet.. - biccentett elismerően.
Megkajáltunk, aztán anyáéknak haza el kellett indulniuk, nehogy lekéssék a vonatot.
És egy átkozottul, hosszú nap után, végre aludhattam....
A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL..
"Ott állt egy srác, sötétbarna haj, gesztenyebarna szem, rám nézett és mosolygott."
2013. július 15., hétfő
30. rész
Július 18., csütörtök (6.) .. dél körül.
Belekezdett..
- Nyár volt, pontosabban tavaly nyár.. Lejöttünk úgy, mint most. Sokan. Itt volt Dani, Tomi, Domi.. meg még pár srác. Jól elvoltunk, meg minden. Egészen addig az estéig...
*1 évvel ezelőtt.(mint a filmekben, hogy visszagondol valamire, és olyan mintha újraélné). én vagyok a 'mesélő'*
- Add már ide - nevetett Dani, és kivette a sört Ati (a 'pár srác' közül az egyik) kezéből. Már teljesen részeg volt.
- Elég lesz már, te idióta... - szólt rá Tomi. Felsegítette a földről Danit, és kivitte a levegőre.
- Hé, ez a... ez... - próbálkozott a beszéddel. - ..ez, wááó. - közben meg összevissza táncikált.
- Állj már le - röhögött Tomi. - Ricsi!!
- Mondjad - dugta ki a fejét az ajtón Ricsi.
- Nézd már - mutatott az ugrándozó, őrjöngő fiú felé.
Ricsi leült Tomi mellé a homokba, és majdnem sírva fakadtak a röhögéstől. De hirtelen megjelent Domi, és szokás szerint mindent elrontott.
- Gyere már vissza - szólt oda Tominak, aztán amikor látta hogy nem igazán szándékozik bemenni, egyszerűen beleült az ölébe. Ricsi meg felhúzott szemöldökkel, inkább bement.
Domi nem igazán kedvelte Tomi barátait. Persze nem azért mert nem lennének jó fejek vagy ilyesmi. Csak azt hiszem nem akart 'osztozkodni'. És mivel Domi meg sem próbált normálisan viselkedni velük, a fiúk sem erőltették magukat. De Tominak ez a helyzet eléggé nehéz volt. Mivel Domit tényleg szerette (legalábbis eleinte), a fiúk ezt pontosan tudták is, nem álltak közéjük, csak elviselték a lányt. Domi már nem volt ennyire, hogy is mondjam... megértő. Mindig ott volt, mindig zavart, mindig...
Megcsókoltam Tomit, egyre szenvedélyesebben. A fiú, mert mint már mondtam tényleg nagyon szerette a lányt, csak hagyta. Már egészen belefeledkeztek egymásba....
Dani meg elment. A part mentén sétált, na jó az túlzás, imbolygott. Nem tudom, talán elege lett Domiból, vagy hogy állandóan 'ellopja' a legjobb barátját, a parti házhoz ment. Amikor kicsit voltak minden nyarat ott töltöttek. Ha szomorú vagy csak gondolkodni akart mindig oda ment... Eléggé csúszós minden, mert a víz teljesen kimosta ott a talajt, ezt ő is pontosan tudta. De azt hitte nem lesz baj. Lett...
Megszédült, és a vízbe zuhant. Kiabált..
~ a nyaraló előtt ~
- Mi volt ez? - ült fel Tomi.
- Mi? Nem hallottam semmit. - kamuzott Domi. Mert elég hangos volt, persze hogy hallotta.
Tomi felállt, és a hang irányába rohant. Ricsi is kijött.
~ parti háznál ~
Meglátta Danit a vízben. Ricsivel kihúzták... eszméletlen volt, de még élt.
- Csinálj valamit! - üvöltötte Tomi, Ricsinek. Közben meg Dani fejét tartotta. Ricsi hívta a mentőket, már épp indította volna a hívást, de Dani köhögni kezdett, és úgy tűnt magához tért.
- Hé, jól vagy? - ültette fel Tomi.Dani bólintott, és a fejét fogta, amiből ömlött a vér. Esés közben biztos beverte, a jelek szerint elég csúnyán. - Vigyük be - nézett Ricsire. Felhúzták, de Dani 2 másodperc múlva összeesett.. Ricsi lehajolt, megfogta a csuklóját, majd......... megrázta a fejét.
- Meghalt - suttogta.
Tomi lefagyott, csak ült és nézte Danit. Közben a mentők is megérkeztek. Elakarták vinni, de Tomi, mondta hogy még ne. És tovább nézte. A többiek (akik itt voltak a nyaralóban) is kijöttek, hamar elszállt minden jókedv. Negyed óra múlva Tomi halkan megszólalt
- Az én hibám - temette a kezébe az arcát - Én tehetek róla, Ricsi, ez az egész miattam van. - nézett fel rá.
- Erről senki nem tehet. Érted? Senki. - guggolt le hozzá - Menjünk be..
- Nem, itt maradok.
- Tudod hogy nem lehet, gyere. - egy ideig csak nézett, aztán felállt, és zsebre tett kézzel elsétált. A mentők elvitték Danit, Tomi pedig egy hétig nem beszélt senkivel. Illetve ő nem, hozzá igen.
*Jelen*
- Úristen - kaptam a szám elé a kezem - És utána mi történt?
- Egyik nap, amikor bementem hozzá a szobába, tiszta vér volt a keze... - bólintottam, tudtam hogy mit csinált, nem akartam részletesen is megtudni. Túl fájdalmas lenne.
Csöngettek.
- Hé, ne nagyon hozd fel a témát.. - szólt utánam, mert már indultam kinyitni az ajtót.
- Boldog Szülinapot! - kiáltották, amikor megláttak. Igen a szüleim. Mit sem törődve azzal hogy megsüketülök. Hmm.. hiányzott..
Belekezdett..
- Nyár volt, pontosabban tavaly nyár.. Lejöttünk úgy, mint most. Sokan. Itt volt Dani, Tomi, Domi.. meg még pár srác. Jól elvoltunk, meg minden. Egészen addig az estéig...
*1 évvel ezelőtt.(mint a filmekben, hogy visszagondol valamire, és olyan mintha újraélné). én vagyok a 'mesélő'*
- Add már ide - nevetett Dani, és kivette a sört Ati (a 'pár srác' közül az egyik) kezéből. Már teljesen részeg volt.
- Elég lesz már, te idióta... - szólt rá Tomi. Felsegítette a földről Danit, és kivitte a levegőre.
- Hé, ez a... ez... - próbálkozott a beszéddel. - ..ez, wááó. - közben meg összevissza táncikált.
- Állj már le - röhögött Tomi. - Ricsi!!
- Mondjad - dugta ki a fejét az ajtón Ricsi.
- Nézd már - mutatott az ugrándozó, őrjöngő fiú felé.
Ricsi leült Tomi mellé a homokba, és majdnem sírva fakadtak a röhögéstől. De hirtelen megjelent Domi, és szokás szerint mindent elrontott.
- Gyere már vissza - szólt oda Tominak, aztán amikor látta hogy nem igazán szándékozik bemenni, egyszerűen beleült az ölébe. Ricsi meg felhúzott szemöldökkel, inkább bement.
Domi nem igazán kedvelte Tomi barátait. Persze nem azért mert nem lennének jó fejek vagy ilyesmi. Csak azt hiszem nem akart 'osztozkodni'. És mivel Domi meg sem próbált normálisan viselkedni velük, a fiúk sem erőltették magukat. De Tominak ez a helyzet eléggé nehéz volt. Mivel Domit tényleg szerette (legalábbis eleinte), a fiúk ezt pontosan tudták is, nem álltak közéjük, csak elviselték a lányt. Domi már nem volt ennyire, hogy is mondjam... megértő. Mindig ott volt, mindig zavart, mindig...
Megcsókoltam Tomit, egyre szenvedélyesebben. A fiú, mert mint már mondtam tényleg nagyon szerette a lányt, csak hagyta. Már egészen belefeledkeztek egymásba....
Dani meg elment. A part mentén sétált, na jó az túlzás, imbolygott. Nem tudom, talán elege lett Domiból, vagy hogy állandóan 'ellopja' a legjobb barátját, a parti házhoz ment. Amikor kicsit voltak minden nyarat ott töltöttek. Ha szomorú vagy csak gondolkodni akart mindig oda ment... Eléggé csúszós minden, mert a víz teljesen kimosta ott a talajt, ezt ő is pontosan tudta. De azt hitte nem lesz baj. Lett...
Megszédült, és a vízbe zuhant. Kiabált..
~ a nyaraló előtt ~
- Mi volt ez? - ült fel Tomi.
- Mi? Nem hallottam semmit. - kamuzott Domi. Mert elég hangos volt, persze hogy hallotta.
Tomi felállt, és a hang irányába rohant. Ricsi is kijött.
~ parti háznál ~
Meglátta Danit a vízben. Ricsivel kihúzták... eszméletlen volt, de még élt.
- Csinálj valamit! - üvöltötte Tomi, Ricsinek. Közben meg Dani fejét tartotta. Ricsi hívta a mentőket, már épp indította volna a hívást, de Dani köhögni kezdett, és úgy tűnt magához tért.
- Hé, jól vagy? - ültette fel Tomi.Dani bólintott, és a fejét fogta, amiből ömlött a vér. Esés közben biztos beverte, a jelek szerint elég csúnyán. - Vigyük be - nézett Ricsire. Felhúzták, de Dani 2 másodperc múlva összeesett.. Ricsi lehajolt, megfogta a csuklóját, majd......... megrázta a fejét.
- Meghalt - suttogta.
Tomi lefagyott, csak ült és nézte Danit. Közben a mentők is megérkeztek. Elakarták vinni, de Tomi, mondta hogy még ne. És tovább nézte. A többiek (akik itt voltak a nyaralóban) is kijöttek, hamar elszállt minden jókedv. Negyed óra múlva Tomi halkan megszólalt- Az én hibám - temette a kezébe az arcát - Én tehetek róla, Ricsi, ez az egész miattam van. - nézett fel rá.
- Erről senki nem tehet. Érted? Senki. - guggolt le hozzá - Menjünk be..
- Nem, itt maradok.
- Tudod hogy nem lehet, gyere. - egy ideig csak nézett, aztán felállt, és zsebre tett kézzel elsétált. A mentők elvitték Danit, Tomi pedig egy hétig nem beszélt senkivel. Illetve ő nem, hozzá igen.
*Jelen*
- Úristen - kaptam a szám elé a kezem - És utána mi történt?
- Egyik nap, amikor bementem hozzá a szobába, tiszta vér volt a keze... - bólintottam, tudtam hogy mit csinált, nem akartam részletesen is megtudni. Túl fájdalmas lenne.
Csöngettek.
- Hé, ne nagyon hozd fel a témát.. - szólt utánam, mert már indultam kinyitni az ajtót.
- Boldog Szülinapot! - kiáltották, amikor megláttak. Igen a szüleim. Mit sem törődve azzal hogy megsüketülök. Hmm.. hiányzott..
29. rész
Július 18., csütörtök (5.)
Képtelen voltam elaludni, úgyhogy beraktunk egy filmet....
A vége felé láttam, hogy Zsófi elaludt. És mivel engem nem nagyon érdekelt a film, kikapcsoltam. És mentem volna ki, de hirtelen valami zajt hallottam, fentről. Aztán az ajtó felől, valaki kopogott. Lassan kinyitottam.. de nem volt ott senki, a folyosón se. Fura, biztos képzelődtem. Ezek az átvirrasztott éjszakák.. Éljen!
Lementem a nappaliba. Roli a kanapén szétterülve 'pihent'. Tami mellette ülve izgult valami zombis sorozaton
- Többiek? - kérdeztem, de annyira megijedt, hogy majdnem hozzám vágta a távirányítót.
- Uhhh - könnyebbült meg amikor látta, hogy csak én vagyok. És nem egy zombi akarja megtámadni. Na kösz. - Izé.. Rebi meg Tomi alszik, asszem'. Lili hazament, Ricsi meg el... - akarta mondani, de Ricsi és Máté épp akkor léptek be az ajtón.
- Hé.. megmondtam hogy ezt ne nézd egyedül - kapcsolta ki Ricsi a tévét.
- Naaaaaaaa - nyafogott Tami. - Most, mért nem nézhetem? Hmm?
- Mert megijedsz tőle.
- De most jött a legjobb rész - Ricsi leguggolt elé, és megsimította az arcát. Itt hozzátenném, csak mert még nem mondtam, elképesztően aranyosak együtt.
- És ha nem vagyok itt, és megijedsz, ki fog rád vigyázni? - nézett rá Ricsi a hihetetlen aranyos mosolyával, ami miatt egyszerűen nem lehet rá haragudni. Most is ez lett, Tami átölelte. Nincs mese, tud hatni az emberekre.
- Minden oké? - pillantott felém Máté.
- Persze.
- Mi történt?
- Megtudtam a D betű történetét - Ricsi felkapta a fejét, és a szemembe nézett.
- Mi van? - Máté természetesen nem tudta miről van szó.
- Mindegy - legyintettem. Nem kérdezett többet, ha akart volna se tudott volna. Mert Ricsi felállt és behúzott a konyhába egy 'beszélünk' mondattal.
- Elmondta? - bólintottam.
- Hű, akkor tényleg nagyon szerethet.
- Mi?
- Kitti, erről szinte senki nem tud.
- Hogy érted, hogy senki? - ültem fel a konyhapultra.
- Hát, senki - tárta szét a kezét - ..csak aki ott volt.
- Mikor volt hol?
- Komolyan elmondta? Mert nem úgy tűnik mintha tudnál róla.. - húzta össze a szemöldökét.
- Daniról beszélsz nem? - bólintott.
- Mit mondott róla? - érdeklődött.
- Hogy ...meghalt.
- Azt nem mondta hogyan? - faggatott.
- Nem. Miért, az fontos? - próbáltam kihúzni belőle, bármilyen infót. Mert összevissza magyarázott mindenről. Belekezdett...
A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL...
Képtelen voltam elaludni, úgyhogy beraktunk egy filmet....
A vége felé láttam, hogy Zsófi elaludt. És mivel engem nem nagyon érdekelt a film, kikapcsoltam. És mentem volna ki, de hirtelen valami zajt hallottam, fentről. Aztán az ajtó felől, valaki kopogott. Lassan kinyitottam.. de nem volt ott senki, a folyosón se. Fura, biztos képzelődtem. Ezek az átvirrasztott éjszakák.. Éljen!
Lementem a nappaliba. Roli a kanapén szétterülve 'pihent'. Tami mellette ülve izgult valami zombis sorozaton
- Többiek? - kérdeztem, de annyira megijedt, hogy majdnem hozzám vágta a távirányítót.
- Uhhh - könnyebbült meg amikor látta, hogy csak én vagyok. És nem egy zombi akarja megtámadni. Na kösz. - Izé.. Rebi meg Tomi alszik, asszem'. Lili hazament, Ricsi meg el... - akarta mondani, de Ricsi és Máté épp akkor léptek be az ajtón.
- Hé.. megmondtam hogy ezt ne nézd egyedül - kapcsolta ki Ricsi a tévét.
- Naaaaaaaa - nyafogott Tami. - Most, mért nem nézhetem? Hmm?
- Mert megijedsz tőle.
- De most jött a legjobb rész - Ricsi leguggolt elé, és megsimította az arcát. Itt hozzátenném, csak mert még nem mondtam, elképesztően aranyosak együtt.
- És ha nem vagyok itt, és megijedsz, ki fog rád vigyázni? - nézett rá Ricsi a hihetetlen aranyos mosolyával, ami miatt egyszerűen nem lehet rá haragudni. Most is ez lett, Tami átölelte. Nincs mese, tud hatni az emberekre.
- Minden oké? - pillantott felém Máté.
- Persze.
- Mi történt?
- Megtudtam a D betű történetét - Ricsi felkapta a fejét, és a szemembe nézett.
- Mi van? - Máté természetesen nem tudta miről van szó.
- Mindegy - legyintettem. Nem kérdezett többet, ha akart volna se tudott volna. Mert Ricsi felállt és behúzott a konyhába egy 'beszélünk' mondattal.
- Elmondta? - bólintottam.
- Hű, akkor tényleg nagyon szerethet.
- Mi?
- Kitti, erről szinte senki nem tud.
- Hogy érted, hogy senki? - ültem fel a konyhapultra.
- Hát, senki - tárta szét a kezét - ..csak aki ott volt.
- Mikor volt hol?
- Komolyan elmondta? Mert nem úgy tűnik mintha tudnál róla.. - húzta össze a szemöldökét.
- Daniról beszélsz nem? - bólintott.
- Mit mondott róla? - érdeklődött.
- Hogy ...meghalt.
- Azt nem mondta hogyan? - faggatott.
- Nem. Miért, az fontos? - próbáltam kihúzni belőle, bármilyen infót. Mert összevissza magyarázott mindenről. Belekezdett...
A KÖVETKEZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL...
"- Csinálj valamit! - üvöltötte Tomi, Ricsinek."
2013. július 13., szombat
28. rész
Július 18., csütörtök (4.)
- De! Most már úgyis mindegy.. Amikor megtudtam hogy...., szóval amikor megtudtam teljesen kiborultam. Nem érdekelt semmi, és senki. Nem beszéltem senkivel. Volt egy pillanat, egy gondolat, csináltam egy hülyeséget.. nem tudom. - nézett maga elé. - Aztán kórház, meg elküldtek dilidokihoz - fejezte be.
- Szóval ez nem Dominika... - értelmeztem.
- .. hanem Dani - bólintott.
- Ne haragudj!.. Nem tudtam.. Ez borzalmas lehetett. Én meg ilyeneket mondok. - folytak a könnyeim.
- Pont ezért nem akartam elmondani. Nem akarom hogy sajnálj, hogy ezentúl valami, akármi, megváltozzon. - rázta meg a fejét, és letörölte a könnyeim.
- Akkor is sajnálom, hülyén viselkedtem, egy idióta vagyok.
- ... és azt főleg nem akarom hogy bűntudatod legyen - ölelt át szorosan apró mosollyal az arcán. A homlokát az enyémnek támasztotta, és mindkét kezével megfogta az arcom.
- Szeretlek. - nézett a szemembe, és közelebb hajolva megcsókolt. Utána meg csak álltunk a zuhogó esőben.
- Menjünk haza - fogta meg a kezem, néhány perc (khmm.10) elteltével. Bár az esés miatt fájt a kezem, de nem érdekelt.
Totál hülyén éreztem magam, fogalmam sem volt mit mondhatnék. Ő pedig látszólag nem akart semmit mondani. Néha csendben sétáltunk.
Hajnali fél 5-kor értünk haza. A többiek már otthon voltak, Máté, Zsófi és Roli is. Amikor beléptünk az ajtón mindenki felénk fordult.
- Hol a fenében voltatok ennyi ideig? - pattant fel Ricsi. - És mi történt a lábaddal? Miért nem hívtatok? Csurom vizesek vagytok. Mi történt? - 'fogadott'. Megint előjöttek a könnyei, belegondoltam milyen lenne elveszíteni a legjobb barátaim. - Most miért sírsz Kitti? - jött oda hozzám Ricsi.
- Íjj.. mi a baj? - szomorodott el Rebi. Tomi az ajtónak támaszkodva nézett, Máté is engem fürkészett. Tami és Rebi szomorúan néztek. Roli aludt (túl sokat ivott). Ricsi előttem állva kérdezgette hogy mi a baj. Én meg Zsófit néztem. Bár fogalmam sincs milyen érzés lehet ha meghal valaki akit kiskorod óta ismersz, azt tudom milyen elveszíteni. Azt hiszem egész pontosan 2 és fél éve nem láttam. Most meg itt van, eszembe juttatva amikor 6 évesen fogócskáztunk a fa alatt, amikor hintáztunk, amikor 10 évesen alapítottunk egy 'titkos klubbot' aminek mi ketten voltunk a tagjai, emlékszem amikor először léptük át az iskola kapuit, és elsősként egymás kezét fogva járkáltunk a folyosón. Amikor 6-as fejjel beszéltük ki a fiúkat, amikor csak úgy egymásra nézünk és elkezdünk nevetni. Amikor minden ünnepség előtt együtt készülődtünk. És amikor egymást átölelve sírunk a ház előtt. Mert ez a barátság.
- Mi baj? - ismételte meg Ricsi sokadszorra.
- Semmi - ..és felmentem. Lezuhanyoztam, és bedőltem az ágyba, de nem aludtam. Bekapcsoltam a tévét és azt bámultam.
- Bejöhetek? - kopogott Zsófi.
- Gyere - ültem fel.
- Minden oké?
- Persze - bólintottam. De túl jól ismer.
- Aha. Szóval mi a baj? - ült le az ágyra. Nem akartam neki elmondani amit Tomi mondott, vagyis nem hiszem hogy Tomi örülne.
- Csak megtudtam valami.... szomorút.
- De minden oké?
- Már igen - mosolyodtam el halványan.
Néhány másodperc csend.
- Hiányoztál - szólt hirtelen.
- Te is - mosolyogtam rá, aztán megöleltem. - És.... - jutott eszembe valami. - ..van 2 Kooks jegyem.
- Úristen! - sikított fel. Igen, Tomi mondta, hogy nem magának vette a másik jegyet. Nem szereti a Kooks-t. Zsófi viszont imádja, mint én. És a koncert a jövő hét pénteken lesz, ő meg jövő hét vasárnap repül vissza, szóval eltud jönni.
Képtelen voltam elaludni, úgyhogy beraktunk egy filmet....
- De! Most már úgyis mindegy.. Amikor megtudtam hogy...., szóval amikor megtudtam teljesen kiborultam. Nem érdekelt semmi, és senki. Nem beszéltem senkivel. Volt egy pillanat, egy gondolat, csináltam egy hülyeséget.. nem tudom. - nézett maga elé. - Aztán kórház, meg elküldtek dilidokihoz - fejezte be.
- Szóval ez nem Dominika... - értelmeztem.
- .. hanem Dani - bólintott.
- Ne haragudj!.. Nem tudtam.. Ez borzalmas lehetett. Én meg ilyeneket mondok. - folytak a könnyeim.
- Pont ezért nem akartam elmondani. Nem akarom hogy sajnálj, hogy ezentúl valami, akármi, megváltozzon. - rázta meg a fejét, és letörölte a könnyeim.
- Akkor is sajnálom, hülyén viselkedtem, egy idióta vagyok.
- ... és azt főleg nem akarom hogy bűntudatod legyen - ölelt át szorosan apró mosollyal az arcán. A homlokát az enyémnek támasztotta, és mindkét kezével megfogta az arcom.
- Szeretlek. - nézett a szemembe, és közelebb hajolva megcsókolt. Utána meg csak álltunk a zuhogó esőben.
- Menjünk haza - fogta meg a kezem, néhány perc (khmm.10) elteltével. Bár az esés miatt fájt a kezem, de nem érdekelt.
Totál hülyén éreztem magam, fogalmam sem volt mit mondhatnék. Ő pedig látszólag nem akart semmit mondani. Néha csendben sétáltunk.
Hajnali fél 5-kor értünk haza. A többiek már otthon voltak, Máté, Zsófi és Roli is. Amikor beléptünk az ajtón mindenki felénk fordult.
- Hol a fenében voltatok ennyi ideig? - pattant fel Ricsi. - És mi történt a lábaddal? Miért nem hívtatok? Csurom vizesek vagytok. Mi történt? - 'fogadott'. Megint előjöttek a könnyei, belegondoltam milyen lenne elveszíteni a legjobb barátaim. - Most miért sírsz Kitti? - jött oda hozzám Ricsi.
- Íjj.. mi a baj? - szomorodott el Rebi. Tomi az ajtónak támaszkodva nézett, Máté is engem fürkészett. Tami és Rebi szomorúan néztek. Roli aludt (túl sokat ivott). Ricsi előttem állva kérdezgette hogy mi a baj. Én meg Zsófit néztem. Bár fogalmam sincs milyen érzés lehet ha meghal valaki akit kiskorod óta ismersz, azt tudom milyen elveszíteni. Azt hiszem egész pontosan 2 és fél éve nem láttam. Most meg itt van, eszembe juttatva amikor 6 évesen fogócskáztunk a fa alatt, amikor hintáztunk, amikor 10 évesen alapítottunk egy 'titkos klubbot' aminek mi ketten voltunk a tagjai, emlékszem amikor először léptük át az iskola kapuit, és elsősként egymás kezét fogva járkáltunk a folyosón. Amikor 6-as fejjel beszéltük ki a fiúkat, amikor csak úgy egymásra nézünk és elkezdünk nevetni. Amikor minden ünnepség előtt együtt készülődtünk. És amikor egymást átölelve sírunk a ház előtt. Mert ez a barátság.
- Mi baj? - ismételte meg Ricsi sokadszorra.
- Semmi - ..és felmentem. Lezuhanyoztam, és bedőltem az ágyba, de nem aludtam. Bekapcsoltam a tévét és azt bámultam.
- Bejöhetek? - kopogott Zsófi.
- Gyere - ültem fel.
- Minden oké?
- Persze - bólintottam. De túl jól ismer.
- Aha. Szóval mi a baj? - ült le az ágyra. Nem akartam neki elmondani amit Tomi mondott, vagyis nem hiszem hogy Tomi örülne.
- Csak megtudtam valami.... szomorút.
- De minden oké?
- Már igen - mosolyodtam el halványan.
Néhány másodperc csend.
- Hiányoztál - szólt hirtelen.
- Te is - mosolyogtam rá, aztán megöleltem. - És.... - jutott eszembe valami. - ..van 2 Kooks jegyem.
- Úristen! - sikított fel. Igen, Tomi mondta, hogy nem magának vette a másik jegyet. Nem szereti a Kooks-t. Zsófi viszont imádja, mint én. És a koncert a jövő hét pénteken lesz, ő meg jövő hét vasárnap repül vissza, szóval eltud jönni.
Képtelen voltam elaludni, úgyhogy beraktunk egy filmet....
2013. július 11., csütörtök
27. rész
Július 18., csütörtök (3.)
- Eljöttünk.. Aha. Nem.. Ott a kocsi.. Nem tudom.. Nem.. Minden megvan?.. Jó.. - magyarázott a telefonba, gondolom Ricsivel beszélt. Letette.
Már nagyon fáztam, az eső nem esett sokáig.. csak épphogy.. viszont most úgy tűnik megint rákezd. Igen, elkezdett szakadni. Tomi meg automatikusan felém nyújtotta a pulcsiját. Nem fogadtam el.
- Haragszol rám, oké. De nem akarom hogy megfázz. - nézett a szemembe.
Elvettem és felvettem. Nagy volt. Összehúztam a cipzárt, és felhúztam a kapucnit.
- Szeretlek - szólalt meg hirtelen, mire megtorpantam. Aztán elkezdtem rohanni, nem tudom miért, csak el kellett onnan mennem. Sötét volt, nagyon sötét, nem láttam semmit. A szél felerősödött, az úton pedig kopogott az eső. Elcsúsztam, előre esve lehorzsoltam a kezem és a térdem. Remek szülinap. Komolyan.
- Kitti, ne rohanj már.. - jött oda Tomi. - Jól vagy? - nyújtotta a kezét.
- Hagyj már békén!! Minden a te hibád! - kiabáltam, miközben feltápászkodtam a földről. Indultam volna tovább, de elkapta a kezem és visszahúzott.
- Tényleg akarod tudni mi történt, komolyan?
- Nocsak, mégis elmondod? Milyen kedves
- 2 éve megismertem Domit, aranyos volt, beleszerettem. Fél évig minden rendben volt, jól elvoltunk. Aztán valami történt.. valami rossz. - kezdte, az arca furcsa volt. Sose láttam még ilyennek.
- Mi? Mi történt?
- Meghalt a legjobb barátom - nézett a szemembe, láttam rajta hogy nagyon fáj ezt kimondania. Én meg kezdtem megbánni amiket az előbb mondtam neki.
- Borzalmas volt. Domi meg elkezdett hülyén viselkedni, olyanokat mondott hogy "nem foglalkozok vele" mert akkor abban a helyzetben épp nem volt kedvem kb. semmihez. - hajtotta le a fejét. - Szakítottam vele. Utána, meg állandóan hívogatott. Jó találkoztunk. De akkor meg Danit kezdte hibáztatni, hogy az egész az ő hibája, azért nem foglalkozom vele. Otthagytam. - folytatta.
- Dani a...a.. aki meghalt? - próbálkoztam. Bólintott. Majd elfordult, és zsebre tett kézzel felnézett az égre. Tele volt csillaggal.
- Sajnálom - suttogtam.
- Tudod.... olyan volt mintha a testvérem lett volna. 4 éves korom óta ismerem.. ismertem - mondta halkan. Nem tudtam mit mondani. Mit lehetne erre mondani? Azt hiszem a sajnálom nem sokat ér. Meghalt az az ember akiben megbízott, akit kiskora óta ismert, aki tudta az összes titkát, és fordítva is. Igen, ebben a helyzetben a sajnálom, már nem jelent semmit.
Visszafordult...
- A kezed..? - néztem a szemébe, mert az sehogy sem illett a képbe, mármint ahogy én tudtam. Összeszorította a szemét, aztán rám nézett. Fájt neki.
- Ha nem akarsz róla beszélni...
- De! Most már úgyis mindegy... Amikor...
- Eljöttünk.. Aha. Nem.. Ott a kocsi.. Nem tudom.. Nem.. Minden megvan?.. Jó.. - magyarázott a telefonba, gondolom Ricsivel beszélt. Letette.
Már nagyon fáztam, az eső nem esett sokáig.. csak épphogy.. viszont most úgy tűnik megint rákezd. Igen, elkezdett szakadni. Tomi meg automatikusan felém nyújtotta a pulcsiját. Nem fogadtam el.
- Haragszol rám, oké. De nem akarom hogy megfázz. - nézett a szemembe.
Elvettem és felvettem. Nagy volt. Összehúztam a cipzárt, és felhúztam a kapucnit.
- Szeretlek - szólalt meg hirtelen, mire megtorpantam. Aztán elkezdtem rohanni, nem tudom miért, csak el kellett onnan mennem. Sötét volt, nagyon sötét, nem láttam semmit. A szél felerősödött, az úton pedig kopogott az eső. Elcsúsztam, előre esve lehorzsoltam a kezem és a térdem. Remek szülinap. Komolyan.
- Kitti, ne rohanj már.. - jött oda Tomi. - Jól vagy? - nyújtotta a kezét.
- Hagyj már békén!! Minden a te hibád! - kiabáltam, miközben feltápászkodtam a földről. Indultam volna tovább, de elkapta a kezem és visszahúzott.
- Tényleg akarod tudni mi történt, komolyan?
- Nocsak, mégis elmondod? Milyen kedves
- 2 éve megismertem Domit, aranyos volt, beleszerettem. Fél évig minden rendben volt, jól elvoltunk. Aztán valami történt.. valami rossz. - kezdte, az arca furcsa volt. Sose láttam még ilyennek.
- Mi? Mi történt?
- Meghalt a legjobb barátom - nézett a szemembe, láttam rajta hogy nagyon fáj ezt kimondania. Én meg kezdtem megbánni amiket az előbb mondtam neki.
- Borzalmas volt. Domi meg elkezdett hülyén viselkedni, olyanokat mondott hogy "nem foglalkozok vele" mert akkor abban a helyzetben épp nem volt kedvem kb. semmihez. - hajtotta le a fejét. - Szakítottam vele. Utána, meg állandóan hívogatott. Jó találkoztunk. De akkor meg Danit kezdte hibáztatni, hogy az egész az ő hibája, azért nem foglalkozom vele. Otthagytam. - folytatta.
- Dani a...a.. aki meghalt? - próbálkoztam. Bólintott. Majd elfordult, és zsebre tett kézzel felnézett az égre. Tele volt csillaggal.
- Sajnálom - suttogtam.
- Tudod.... olyan volt mintha a testvérem lett volna. 4 éves korom óta ismerem.. ismertem - mondta halkan. Nem tudtam mit mondani. Mit lehetne erre mondani? Azt hiszem a sajnálom nem sokat ér. Meghalt az az ember akiben megbízott, akit kiskora óta ismert, aki tudta az összes titkát, és fordítva is. Igen, ebben a helyzetben a sajnálom, már nem jelent semmit.
Visszafordult...
- A kezed..? - néztem a szemébe, mert az sehogy sem illett a képbe, mármint ahogy én tudtam. Összeszorította a szemét, aztán rám nézett. Fájt neki.
- Ha nem akarsz róla beszélni...
- De! Most már úgyis mindegy... Amikor...
2013. július 10., szerda
26. rész
Július 18., csütörtök (2.)
Belenéztem.. két koncertjegy!!!! The Kooks!!! Úristen, wááá!! A nyakába ugrottam.
- Hé... megfojtasz, hallod..
- Köszönöm - engedtem el.
- Csak egy jegy - vonta meg a vállát, és a kocsi elejére támaszkodva figyelt.
- Nem csak ezt, mindent. - csókoltam meg. Óvatos mosollyal az arcán megfogta a kezem, és közelebb húzott magához. Már szinte majdnem összeért a szánk, de nem csókolt meg, csak nézett, azzal a hihetetlen kék szemével. Totál zavarba jöttem.
- Mi az? - suttogtam. Nem válaszolt csak még jobban mosolygott. - Ne nézz már - fordultam el, de mivel mindkét kezem fogta, egy apró mozdulattal visszahúzott.
- Miért ne? - mosolygott.
- Mert... - próbálkoztam - ..csak ne.
Elengedte az egyik kezem, és megsimította az arcom. Aztán megfordított, az ölébe húzott és szorosan átölelte a derekam.
- Szeretlek - mondtam alig hallhatóan. Tomi pedig mögöttem ülve szorosabban fonta a kezét a derekam köré, és belepuszilt a hajamba. De nem, ő nem mondta. Jó, ez nem jelent semmit..... Vagy mégis? És ha jelent valamit, mit?.. Már kész összeesküvés-elméleteket gyártottam a fejemben.
- Na most mi van? - nevette el magát a bambuló fejemet látva.
- Mindegy, nem fontos. - pár pillanatig gondolkozott, aztán úgy láttam rájött. És igen...
- Az a baj hogy nem mondtam....? - mosolygott kedvesen. Ilyenkor, amikor valami 'fontosabb témáról' beszélünk, olyan édesen tud mosolyogni, hogy belehalok.
Nem válaszoltam, de ő így is értette.
- Nem szeretek dobálózni az ilyen szavakkal - mi?? És ez most mit jelent? Nem szeret? És akkor én miért ülök az ölében?
Hirtelen felpattantam, és elindultam az úton, ahonnan jöttünk kocsival.
- Basszus - esett le neki mit is mondott. - Kitti, hé.. nem úgy gondoltam - rohant utánam.
- Hát hogy? Mégis hogy lehet ezt máshogy érteni? SEHOGY! Hagyj engem békén... - kiabáltam.
- Had magyarázzam meg..
- Nem! "Nem szeretsz az ilyen szavakkal dobálózni?" Tényleg?? .. Érdekes, drága Dominika meg persze írhat neked ilyet, hercegem...
- Elolvastad az sms-eim? - akadt ki, fél percre, mert (szerencséjére) rájött hogy ez nekem mennyire szarul eshet.
- Ő írogat, engem nem érdekel! - jött utánam.
- Igen? És nem gondolod hogy esetleg szólhattál volna?
- Hova mész? - hagyta figyelmen kívül a kérdésem.
- Haza.
- Vagy egy óra míg innen hazaérsz, ráadásul mindjárt zuhog az eső - nézett fel.
- Nem érdekel - mentem tovább.
- Kitti...
- Mi van? - fordultam vissza.
- Kérlek! Beszéljük meg..
- Nem! - vágtam rá, és otthagytam..... volna, ha nem jön már megint utánam.
- Jó. De akkor se hagyom hogy egyedül sétálj egy órát a sötétben. - bár nagyon haragudtam rá, ez nagyon jól esett.
Szótlanul sétáltunk egymás mellett. Az eső elkezdett esni, és hideg is lett.
Tomi telefonja váratlanul megszólalt....
Belenéztem.. két koncertjegy!!!! The Kooks!!! Úristen, wááá!! A nyakába ugrottam.
- Hé... megfojtasz, hallod..
- Köszönöm - engedtem el.
- Csak egy jegy - vonta meg a vállát, és a kocsi elejére támaszkodva figyelt.
- Nem csak ezt, mindent. - csókoltam meg. Óvatos mosollyal az arcán megfogta a kezem, és közelebb húzott magához. Már szinte majdnem összeért a szánk, de nem csókolt meg, csak nézett, azzal a hihetetlen kék szemével. Totál zavarba jöttem.
- Mi az? - suttogtam. Nem válaszolt csak még jobban mosolygott. - Ne nézz már - fordultam el, de mivel mindkét kezem fogta, egy apró mozdulattal visszahúzott.
- Miért ne? - mosolygott.
- Mert... - próbálkoztam - ..csak ne.
Elengedte az egyik kezem, és megsimította az arcom. Aztán megfordított, az ölébe húzott és szorosan átölelte a derekam.
- Szeretlek - mondtam alig hallhatóan. Tomi pedig mögöttem ülve szorosabban fonta a kezét a derekam köré, és belepuszilt a hajamba. De nem, ő nem mondta. Jó, ez nem jelent semmit..... Vagy mégis? És ha jelent valamit, mit?.. Már kész összeesküvés-elméleteket gyártottam a fejemben.
- Na most mi van? - nevette el magát a bambuló fejemet látva.
- Mindegy, nem fontos. - pár pillanatig gondolkozott, aztán úgy láttam rájött. És igen...
- Az a baj hogy nem mondtam....? - mosolygott kedvesen. Ilyenkor, amikor valami 'fontosabb témáról' beszélünk, olyan édesen tud mosolyogni, hogy belehalok.
Nem válaszoltam, de ő így is értette.
- Nem szeretek dobálózni az ilyen szavakkal - mi?? És ez most mit jelent? Nem szeret? És akkor én miért ülök az ölében?
Hirtelen felpattantam, és elindultam az úton, ahonnan jöttünk kocsival.
- Basszus - esett le neki mit is mondott. - Kitti, hé.. nem úgy gondoltam - rohant utánam.
- Hát hogy? Mégis hogy lehet ezt máshogy érteni? SEHOGY! Hagyj engem békén... - kiabáltam.
- Had magyarázzam meg..
- Nem! "Nem szeretsz az ilyen szavakkal dobálózni?" Tényleg?? .. Érdekes, drága Dominika meg persze írhat neked ilyet, hercegem...
- Elolvastad az sms-eim? - akadt ki, fél percre, mert (szerencséjére) rájött hogy ez nekem mennyire szarul eshet.
- Ő írogat, engem nem érdekel! - jött utánam.
- Igen? És nem gondolod hogy esetleg szólhattál volna?
- Hova mész? - hagyta figyelmen kívül a kérdésem.
- Haza.
- Vagy egy óra míg innen hazaérsz, ráadásul mindjárt zuhog az eső - nézett fel.
- Nem érdekel - mentem tovább.
- Kitti...
- Mi van? - fordultam vissza.
- Kérlek! Beszéljük meg..
- Nem! - vágtam rá, és otthagytam..... volna, ha nem jön már megint utánam.
- Jó. De akkor se hagyom hogy egyedül sétálj egy órát a sötétben. - bár nagyon haragudtam rá, ez nagyon jól esett.
Szótlanul sétáltunk egymás mellett. Az eső elkezdett esni, és hideg is lett.
Tomi telefonja váratlanul megszólalt....
2013. július 9., kedd
25. rész
Július 18., csütörtök (1.)
Az út mentén sétálva megláttam.....
a többieket. Most hogy így jobban belegondolok gyanús volt miért volt otthon olyan nagy csend. Máté és Roli is ott volt. Lili. És... és .... akkor láttam meg Zsófit. Igen, aki elment Londonba. De itt van, hazajött, a szülinapomra.
Teljesen lefagytam. Tomi látta rajtam, hátulról átölelt.
- Minden oké? - suttogta.
- Hogy, ... vagy? - hüledeztem.
- Menj - engedett el. Odarohantam Zsófihoz (szó szerint) és szorosan átöleltem.
- Mit keresel itt? - szipogtam.
- Szülinap, nélkülem? ..Ugyan. - mosolygott, és én is felnevettem. És mivel nem csak mi voltunk itt, mosolyogva körbenéztem. A többiek is mosolyogtak. És is. Mi ilyen boldog csapat vagyunk.
- Köszönöm - néztem rájuk totál meghatottan. Aztán elindult a Nirvana: Smell Like Teen Spirit című száma.
Tök jól megcsinálták az egész helyet. A fákon ilyen kis lampionok voltak. Meg raktak le pokrócokat, hogy le lehessen ülni. (A szék uncsi :D). Volt zene, kaja, minden ami kell. Bambulásomnak Roli vetett véget.
- Hallod Kitti, 18 lettél - úgy mondta mintha nem tudnám.... akkor láttam meg a kezében egy üveg pezsgőt. Szóval ő máris berúgott. Korán kezdi.
- Igen. - mosolyogtam rá, és kivettem a kezéből az üveget.
- Gyere, táncoljunk - ragadta meg a kezem, mire mindenki felénk fordult.
- Nem, kösz. - röhögtem.
- Naa... szülinapos. - kérlelt, közbe meg majdnem elesett
- Jó, jó. - adtam meg magam. - Csak ne hányj le - tettem hozzá. Elkezdtünk táncolni, vagyis Roli inkább úgy mondanám ...hm...nem erre sincsenek szavak. Összevissza ugrált, és nem éppen zavarta hogy lassú szám megy. Ennyit a táncról.... velem. Mert Zsófi odament megőrült barátunkhoz, fejbe verte, aztán ők táncoltak... normálisan. Én meg odamentem Mátéhoz.
- Szia.
- Szia Kitti.
- Köszi, hogy eljöttél. - mondtam halkan.
- Tomi hívott - vonta meg a vállát.
- Tomi? - akkor most ők ilyen 'titkos' barátok, vagy hogy is van ez?
- Mi ebben olyan meglepő?
- Ja, nem tudom. Csak azt hittem utáljátok egymást.
- Ha így is lenne, ez most nem rólunk szól, hanem rólad. - nézett a szemembe, aztán elkapta a tekintetét. - Egyébként nem utáljuk egymást...... annyira - tette hozzá.
- Annyira? - mosolyogtam.
- Ja. - röhögött. Indultam volna a lányokhoz, de Máté utánam szólt.
- Kitti.. - visszanéztem. - Boldog Szülinapot!
- Köszi - mosolyodtam el, aztán odafordultam a lányokhoz.
- Hé.. köszi mindent.
- Ne nekünk köszönd. Tomi szervezte az egészet. Mi csak jöttünk. - mondta Rebi.
- TORTAAA.. - üvöltötte Roli. Zsolti sétált felénk tortával a kezében.
- Zsolti, szia - köszöntem neki boldogan.
- Szülinapos - biccentett nevetve, miközben lerakta a tortát a kis asztalkára, amin a kaják meg az innik voltak. Meggyújtotta a gyertyákat, a többiek meg elkezdtek énekelni... Elfújtam a gyertyákat, és kulturáltan elfogyasztottuk.... Hű, de szépen fogalmaztam. Nem, az igazság az hogy Roli kiköpte, vagyis mondhatni kihányta. Ricsi meg ezen annyira nevetett hogy majdnem megfulladt. Zsolti meg magára vállalta a fotós szerepét, mindent gondosan dokumentált. Tortaevés felsőfokon, ilyet is csak mi tudunk!:)
Zsoltival nézegettük a képeket.
- Elrabolom a szülinapost - állt meg mellettünk Tomi, és megfogva a kezem elhúzott. A kocsi irányába.
- Hova megyünk?
- Odaadom az ajándékod.. - mondta egyszerűen.
Kinyitotta a kocsit, kivett a hátsó ülésről egy zacskót. Visszasétált hozzám aztán a kezembe nyomta a zacskót. Belenéztem...
Az út mentén sétálva megláttam.....
a többieket. Most hogy így jobban belegondolok gyanús volt miért volt otthon olyan nagy csend. Máté és Roli is ott volt. Lili. És... és .... akkor láttam meg Zsófit. Igen, aki elment Londonba. De itt van, hazajött, a szülinapomra.
Teljesen lefagytam. Tomi látta rajtam, hátulról átölelt.
- Minden oké? - suttogta.
- Hogy, ... vagy? - hüledeztem.
- Menj - engedett el. Odarohantam Zsófihoz (szó szerint) és szorosan átöleltem.
- Mit keresel itt? - szipogtam.
- Szülinap, nélkülem? ..Ugyan. - mosolygott, és én is felnevettem. És mivel nem csak mi voltunk itt, mosolyogva körbenéztem. A többiek is mosolyogtak. És is. Mi ilyen boldog csapat vagyunk.
- Köszönöm - néztem rájuk totál meghatottan. Aztán elindult a Nirvana: Smell Like Teen Spirit című száma.
Tök jól megcsinálták az egész helyet. A fákon ilyen kis lampionok voltak. Meg raktak le pokrócokat, hogy le lehessen ülni. (A szék uncsi :D). Volt zene, kaja, minden ami kell. Bambulásomnak Roli vetett véget.
- Hallod Kitti, 18 lettél - úgy mondta mintha nem tudnám.... akkor láttam meg a kezében egy üveg pezsgőt. Szóval ő máris berúgott. Korán kezdi.
- Igen. - mosolyogtam rá, és kivettem a kezéből az üveget.
- Gyere, táncoljunk - ragadta meg a kezem, mire mindenki felénk fordult.
- Nem, kösz. - röhögtem.
- Naa... szülinapos. - kérlelt, közbe meg majdnem elesett
- Jó, jó. - adtam meg magam. - Csak ne hányj le - tettem hozzá. Elkezdtünk táncolni, vagyis Roli inkább úgy mondanám ...hm...nem erre sincsenek szavak. Összevissza ugrált, és nem éppen zavarta hogy lassú szám megy. Ennyit a táncról.... velem. Mert Zsófi odament megőrült barátunkhoz, fejbe verte, aztán ők táncoltak... normálisan. Én meg odamentem Mátéhoz.
- Szia.
- Szia Kitti.
- Köszi, hogy eljöttél. - mondtam halkan.
- Tomi hívott - vonta meg a vállát.
- Tomi? - akkor most ők ilyen 'titkos' barátok, vagy hogy is van ez?
- Mi ebben olyan meglepő?
- Ja, nem tudom. Csak azt hittem utáljátok egymást.
- Ha így is lenne, ez most nem rólunk szól, hanem rólad. - nézett a szemembe, aztán elkapta a tekintetét. - Egyébként nem utáljuk egymást...... annyira - tette hozzá.
- Annyira? - mosolyogtam.
- Ja. - röhögött. Indultam volna a lányokhoz, de Máté utánam szólt.
- Kitti.. - visszanéztem. - Boldog Szülinapot!
- Köszi - mosolyodtam el, aztán odafordultam a lányokhoz.
- Hé.. köszi mindent.
- Ne nekünk köszönd. Tomi szervezte az egészet. Mi csak jöttünk. - mondta Rebi.
- TORTAAA.. - üvöltötte Roli. Zsolti sétált felénk tortával a kezében.
- Zsolti, szia - köszöntem neki boldogan.
- Szülinapos - biccentett nevetve, miközben lerakta a tortát a kis asztalkára, amin a kaják meg az innik voltak. Meggyújtotta a gyertyákat, a többiek meg elkezdtek énekelni... Elfújtam a gyertyákat, és kulturáltan elfogyasztottuk.... Hű, de szépen fogalmaztam. Nem, az igazság az hogy Roli kiköpte, vagyis mondhatni kihányta. Ricsi meg ezen annyira nevetett hogy majdnem megfulladt. Zsolti meg magára vállalta a fotós szerepét, mindent gondosan dokumentált. Tortaevés felsőfokon, ilyet is csak mi tudunk!:)
Zsoltival nézegettük a képeket.
- Elrabolom a szülinapost - állt meg mellettünk Tomi, és megfogva a kezem elhúzott. A kocsi irányába.
- Hova megyünk?
- Odaadom az ajándékod.. - mondta egyszerűen.
Kinyitotta a kocsit, kivett a hátsó ülésről egy zacskót. Visszasétált hozzám aztán a kezembe nyomta a zacskót. Belenéztem...
2013. július 7., vasárnap
24. rész
Július 17., szerda
Szerencsésen hazaértünk. Izé, akit a fiúk inkább elneveztek Jack-nek, már nagyon várt. Mert persze raktunk ki neki kaját, de még sosem maradt ilyen sokáig egyedül. Szegény.
És igen holnap van a várva várt nap. Nem, nem esküvő (: ... Holnap leszek 18. Anyáék azt mondták meglátogatnak. Ricsi meg gondolom már szervez valami őrületet. Várom.
Lefürödtem aztán lementem a nappaliba. Itt voltak Tomi és Lili szülei.
- Csókolom - köszöntem.
- Szia - mértek végig. Hát jó. - Te nyilván Kitti vagy. - nézett rám az anyukájuk.
- Igen.
- Örültem - indult kifelé.
- Hazamegyek - mondta Lili. Mondjuk valahogy éreztem, hogy nem csak látogatóba jöttek a szülők.
- Máris?
- Ja - bólintott. - De nem lakunk túl messze látogass majd meg.
- Mindenképp - öleltem meg, és elmentek.
A szobámban ültem, valami bűnrossz film ment. Tomi meg netezett a laptopon. Aztán hirtelen felállt, és nagyon úgy tűnt készül valahova.
- Öö... mész valahova?
- Ja. Egy cukrászda.. eladót keresnek. - válaszolt, közben meg a kocsikulcsot kereste.
- Szóval dolgozni - értelmeztem.
- Aha - bólogatott.
- Oké, sok sikert. - mondtam, mire nyomott egy puszit az arcomra és elment. Ez gyors volt.
Pár perc múlva, amikor a tévében épp zokogtak közbe meg nyávogtak... nyávogva zokogtak. Szóval amikor megszólalt a telefon. Nem az enyém és mivel csak én voltam a szobába, nem igazán értettem. Aztán leesett. (A telefon is meg hogy kié, biztos Tomi hagyta itt.) Rezegve levándorolt az asztalról, és a földre esett. Gyorsan felvettem, de akkor már nem rezgett. Letette. Csak a számot jelezte ki, így nem tudtam meg ki hívta. Épp vissza akartam tenni az asztalra, de akkor megint megszólalt.
- Haló? - vettem fel.
- Te ki vagy? Hol van Tomi? - a hangot azonnal felismertem. Dominika volt.
- Kitti - válaszoltam az első kérdésére, erre letette.
'Véletlenül' belenéztem az SMS-ek közé is. Hát... nem kellett volna. Volt ott egy pár D.-től.:
"Vedd fel! "
"Találkozzunk. Holnap, oké? Szeretlek "
"Úgy hiányzol!! Akkor a holnap még áll??."
"Jó éjt. xxx". És egy mai.. "hívj majd vissza! Hercegem ;** ". Kicsit lesokkolt. Minek írogat az én (!!!) barátomnak? És főleg miért ilyeneket?? Szeretlek? Hercegem? Ez komoly??? Tomi meg miért nem szólt?
Gyorsan kitöröltem a hívásnaplóból a mostani kettőt, visszatettem az asztalra a telefont, és úgy döntöttem megvárom hogy Tomi szól-e vagy valami?
Amikor visszajött a telójáért (út közben észrevette hogy nincs nála), próbáltam úgy viselkedni mint úgy általában. Sikerült, bár kicsit meglepődött hogy az üres tévét bámulom. (Kikapcsoltam, mert már nem bírtam azt a borzalmat ami ment. Viszont Tomi meg pont akkor jött vissza, és túl feltűnő lett volna ha csak úgy semmit nem csinálok. Úgyhogy úgy csináltam mintha menne a tévé. Jó, igazából csak úgy reflexből szegeztem a szemem a képernyőre.)
- Még mindig problémáid vannak az irányítóval - mosolygott. - Vagy csak szimplán 'újraéled' a megismerkedésünk. - utalt arra amikor először beszéltünk. Ösztönösen elmosolyodtam.
- Csak unatkozom - vontam meg a vállam.
Mosolyogva leguggolt elém, és úgy csókolt meg, hogy majdnem elájultam.
- Ha hazajöttem elviszlek valahova - suttogta két csók között, majd elindult kifelé.
- Hé.. - már majdnem rákérdeztem az SMS-ekre... - Mindegy - ...de nem. Furcsa mosollyal az arcán elment.
Már kezdett sötétedni, Tomi sehol. De végre megszólalt a telefonom, legalább felhív. Kössz.
- Kész vagy? - szólt bele.
- Mi van, eszedbe jutottam? - válaszoltam dühösen.
- Most mi bajod van?
- Talán hogy 11óra van? Hol a fenében vagy?
- Kitti.. - kereste a szavakat. - ..csak gyere ki. - sóhajtott végül. Letettük.
Elég meleg volt, úgyhogy felvettem egy rövidnadrágot, meg egy rövidujjú pólót, és lementem.
Tomi a kocsinak támaszkodva várt. Amikor odaértem mellé, kinyitotta az ajtót. De nem szálltam be, csak mérgesen ránéztem.
- Kitti, könyörgöm, kérlek, csak gyere. - nyújtotta a kezét. Hezitálva, de megfogtam a kezét. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk.
- Hova megyünk? - néztem körbe, mert nem volt ismerős az utca ahol lekanyarodott. Aztán még mentünk egy kicsit. Végül egy hegyen kötöttünk ki.
- Majd meglátod. - állt meg. Nem szállt ki rögtön csak engem nézett, aztán a kocsiban lévő órára. Éjfélt mutatott. - Boldog szülinapot! - nyomott egy puszit a homlokomra, és kiszállt.
- Mi? - szálltam ki én is és hirtelen nem is tudtam mit mondani. Persze Tomi ezt azonnal észrevette, úgyhogy csak megfogta a kezem. Az út mentén sétálva megláttam ....
Szerencsésen hazaértünk. Izé, akit a fiúk inkább elneveztek Jack-nek, már nagyon várt. Mert persze raktunk ki neki kaját, de még sosem maradt ilyen sokáig egyedül. Szegény.
És igen holnap van a várva várt nap. Nem, nem esküvő (: ... Holnap leszek 18. Anyáék azt mondták meglátogatnak. Ricsi meg gondolom már szervez valami őrületet. Várom.
Lefürödtem aztán lementem a nappaliba. Itt voltak Tomi és Lili szülei.
- Csókolom - köszöntem.
- Szia - mértek végig. Hát jó. - Te nyilván Kitti vagy. - nézett rám az anyukájuk.
- Igen.
- Örültem - indult kifelé.
- Hazamegyek - mondta Lili. Mondjuk valahogy éreztem, hogy nem csak látogatóba jöttek a szülők.
- Máris?
- Ja - bólintott. - De nem lakunk túl messze látogass majd meg.
- Mindenképp - öleltem meg, és elmentek.
A szobámban ültem, valami bűnrossz film ment. Tomi meg netezett a laptopon. Aztán hirtelen felállt, és nagyon úgy tűnt készül valahova.
- Öö... mész valahova?
- Ja. Egy cukrászda.. eladót keresnek. - válaszolt, közben meg a kocsikulcsot kereste.
- Szóval dolgozni - értelmeztem.
- Aha - bólogatott.
- Oké, sok sikert. - mondtam, mire nyomott egy puszit az arcomra és elment. Ez gyors volt.
Pár perc múlva, amikor a tévében épp zokogtak közbe meg nyávogtak... nyávogva zokogtak. Szóval amikor megszólalt a telefon. Nem az enyém és mivel csak én voltam a szobába, nem igazán értettem. Aztán leesett. (A telefon is meg hogy kié, biztos Tomi hagyta itt.) Rezegve levándorolt az asztalról, és a földre esett. Gyorsan felvettem, de akkor már nem rezgett. Letette. Csak a számot jelezte ki, így nem tudtam meg ki hívta. Épp vissza akartam tenni az asztalra, de akkor megint megszólalt.
- Haló? - vettem fel.
- Te ki vagy? Hol van Tomi? - a hangot azonnal felismertem. Dominika volt.
- Kitti - válaszoltam az első kérdésére, erre letette.
'Véletlenül' belenéztem az SMS-ek közé is. Hát... nem kellett volna. Volt ott egy pár D.-től.:
"Vedd fel! "
"Találkozzunk. Holnap, oké? Szeretlek "
"Úgy hiányzol!! Akkor a holnap még áll??."
"Jó éjt. xxx". És egy mai.. "hívj majd vissza! Hercegem ;** ". Kicsit lesokkolt. Minek írogat az én (!!!) barátomnak? És főleg miért ilyeneket?? Szeretlek? Hercegem? Ez komoly??? Tomi meg miért nem szólt?
Gyorsan kitöröltem a hívásnaplóból a mostani kettőt, visszatettem az asztalra a telefont, és úgy döntöttem megvárom hogy Tomi szól-e vagy valami?
Amikor visszajött a telójáért (út közben észrevette hogy nincs nála), próbáltam úgy viselkedni mint úgy általában. Sikerült, bár kicsit meglepődött hogy az üres tévét bámulom. (Kikapcsoltam, mert már nem bírtam azt a borzalmat ami ment. Viszont Tomi meg pont akkor jött vissza, és túl feltűnő lett volna ha csak úgy semmit nem csinálok. Úgyhogy úgy csináltam mintha menne a tévé. Jó, igazából csak úgy reflexből szegeztem a szemem a képernyőre.)
- Még mindig problémáid vannak az irányítóval - mosolygott. - Vagy csak szimplán 'újraéled' a megismerkedésünk. - utalt arra amikor először beszéltünk. Ösztönösen elmosolyodtam.
- Csak unatkozom - vontam meg a vállam.
Mosolyogva leguggolt elém, és úgy csókolt meg, hogy majdnem elájultam.
- Ha hazajöttem elviszlek valahova - suttogta két csók között, majd elindult kifelé.
- Hé.. - már majdnem rákérdeztem az SMS-ekre... - Mindegy - ...de nem. Furcsa mosollyal az arcán elment.
Már kezdett sötétedni, Tomi sehol. De végre megszólalt a telefonom, legalább felhív. Kössz.
- Kész vagy? - szólt bele.
- Mi van, eszedbe jutottam? - válaszoltam dühösen.
- Most mi bajod van?
- Talán hogy 11óra van? Hol a fenében vagy?
- Kitti.. - kereste a szavakat. - ..csak gyere ki. - sóhajtott végül. Letettük.
Elég meleg volt, úgyhogy felvettem egy rövidnadrágot, meg egy rövidujjú pólót, és lementem.
Tomi a kocsinak támaszkodva várt. Amikor odaértem mellé, kinyitotta az ajtót. De nem szálltam be, csak mérgesen ránéztem.
- Kitti, könyörgöm, kérlek, csak gyere. - nyújtotta a kezét. Hezitálva, de megfogtam a kezét. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk.
- Hova megyünk? - néztem körbe, mert nem volt ismerős az utca ahol lekanyarodott. Aztán még mentünk egy kicsit. Végül egy hegyen kötöttünk ki.
- Majd meglátod. - állt meg. Nem szállt ki rögtön csak engem nézett, aztán a kocsiban lévő órára. Éjfélt mutatott. - Boldog szülinapot! - nyomott egy puszit a homlokomra, és kiszállt.
- Mi? - szálltam ki én is és hirtelen nem is tudtam mit mondani. Persze Tomi ezt azonnal észrevette, úgyhogy csak megfogta a kezem. Az út mentén sétálva megláttam ....
2013. július 1., hétfő
23. rész
Július 16., kedd
- Jó reggelt - nyomott egy puszit Tomi a fejemre.
- Szia.
- Tegnap hova tűntél?
- Elfáradtam.
- Minden oké? - fürkészett.
-Persze - válaszoltam, persze totál átlátszóan. Ezt rögtön észre is vette.
- Nem hiszem.
- Ki volt az a lány? Dominika? - néztem a szemébe.
- Csak egy régi barát. - kapta el a tekintetét.
- Persze.
Megfogta a kezem, és felhúzott.
- Arra gondoltam, hajózhatnánk - ölelte át a derekam.
- Mi? - mosolyogtam rá, és el is felejtettem (akkor) Domit.
- Mit szólsz?
- Oké.
- Oké - suttogta, aztán megcsókolt.
- Úú, ez tök jó - ugrált Tami.
- Jó na, gyere már - nyújtotta a kezét Ricsi, és behúzta a hajóba. Ami nem
csónak volt vagy ilyesmi, rendes hajó. Persze nem olyan nagyon nagy. Na jó, ezt érthetően elmagyaráztam.
Rajtunk kívül csak egy srác volt, Zsolt. Ő vezette a hajót.
- Merre? - kérdezte.
- Csak úgy.. valamerre - válaszoltam.
Zsolti amúgy nagyon jó fej, 19 éves, szóval nálam csak két évvel idősebb. Tominál és Ricsinél meg csak egy.
- Egyszer láttam egy filmet... amibe négy embert megevett egy krokodil. Vagy nem, lényegében csak kettőt, de a harmadik is meghalt, csak őt nem ette meg - mesélte Ricsi, a 'nagy sztoriját'
- Ugye itt nincsenek krokik? - nézett körbe Rebi.
- Biztosíthatlak hogy nincs - nevetett Zsolti.
Amikor egy elhagyatott részhez értünk. Mármint úgy értem nem nagyon jár arra
senki. Na, amikor odaértünk, a hajó hirtelen megállt.
- Mi az? - néztünk mindannyian Zsolti felé.
- Úgy tűnik túlmelegedett a motor, leállt. - tette egyértelművé a tényt, miszerint lerobbantunk.
- De kezd besötétedni - pillantottam fel az égre.
- Bocs, ez van - tárta szét a kezét.
- Óriási. - szólt közbe Lili.
- És most mi lesz? - kérdeztem.
- Hát, van két választásunk. Felhívunk valamit, de mivel ide elvileg nem is szabadott volna bejönni, bajba is
kerülhetünk. Vagy itt maradunk amíg helyre nem jön a motor.
- Mi az hogy nem szabadott volna idejönnünk? - kerekedett el a szemem.
- Ti mondtátok hogy erre jöjjünk - tette fel a kezét, 'én nem tehetek róla stílusban'.
- Szóval akkor gondolom maradunk.
- Úgy tűnik - húztam össze magamon a pulcsit, mert kezdett elég hűvös lenni.
- Nyugi, van kaja, meg pár takaró. - mosolygott. - Akár ki is mehetnénk a
partra. Ott nincs ilyen hideg, meg tüzet is rakhatnánk.
- És azt lehet?
- Nem mindegy? Nincs itt senki. - aztán elkezdett kipakolni.
- Nem rúgnak ki ezért? - nézett rá Ricsi.
- Nem nagyon érdekel. Apám erőltette. "Fiam kezd valamit az életeddel! Keress valami munkát. Csinálj valamit! ..blablabla" - utánozta.
- Szívás ember - csapott a hátára Ricsi.
- Ja. Na, de akkor jöttök vagy mi lesz?
- Oké - egyeztünk bele, és mi is elkezdtünk pakolászni.
Csináltunk tüzet, meg terítettünk le pokrócokat és kényelmesen elhelyezkedtünk. Ricsi egy takarót terített Tami hátára és odaült mellé. Lili és Rebi is leült. Én pedig Tominak döntöttem a fejem, ő meg átkarolta a derekam.
- És veletek mi van? - kérdezte hirtelen Zsolti. - Látom van itt két pár - mosolygott.
- Ja, csak nekem nincs senkim - szomorodott el Rebi.
- Hát miért nincs? - nézett rá kedvesen, Rebi meg megvonta a vállát. Öhmm.. erre Zsolti átölelte. ..alakul valami.
- És neked, van valakid? - kérdeztem hirtelen.
- Nincs - mondta.
- Hé.. meséljünk rémtörténeteket. - vetette fel az ötletet Ricsi.
- Oké. Kezdem én - mondta Zsolti. - Egy házban él egy család akinek a gyermekük meghalt pár évvel ezelőtt. Ők tehetnek róla. Egyszer amikor a szülők csúnyán összevesztek, a fiú felment az emeletre, csak játszani szeretett volna velük. De az apja csúnyán ellökte, leesett a lépcsőn és meghalt. Nem temettették el, a szobájában vitték és ott hagyták. A szobában semmit nem mozdítottak el a helyéről. Kulcsra zárták az ajtót. Eltelt egy év, aztán kettő, gondolták, ha majd a teste el kezd büdösödni elhamvasztják. De semmit sem éreztek. Kinyitották az ajtót, de a kisfiú nem feküdt az ágyán ahogy meghalt. És a szobában nem volt ablak. Aznap este a fiú anyja elment fürdeni, de hirtelen megjelent a kisfia. 'Gyere játssz velem, Mami!' mondta a fiú és a kis ólomkatonát nyújtotta felé. - suttogta Zsolti, mi meg eléggé megijedtünk. - Az anyja meg annyira megdöbbent hogy megállt a szíve és meghalt. A fiú meg csak nevetett, aztán eltűnt. A férfi késő este ért haza, ott találta a feleségét a fürdőkádban. Holtan. Akkor ismét felbukkant a fiú. Az apja nem hitt a szemének.'Játssz velem, papa.' mondta ugyanazt amit az anyjának. 'Te.. élsz?' kérdezte halkan, a fiú meg csak nevetett. 'Játssz velem! Játssz velem!Játssz velem!' ismételgette a fiú. 'Meghaltál.Te meghaltál.' hátrált az apja, és utána.... - tartott szünetet, mert gondolom látta, hogy eléggé félünk már, mi lányok. Tami Ricsi kezét szorongatta. Rebi és Lili elbújt a takaró mögé. Én meg hagytam hogy Tomi szorosan megöleljen, mert
gondolom látta hogy enyhén szólva félek. - ... a fiú megállt. Az arca elkomolyodott, és teljesen más hangon ennyit mondott - újabb szünet. - ....'GYILKOS! GYILKOS!' ment közelebb az apjához. Ő pedig csak hátrált, míg végül nem volt már talaj a lába alatt, leesett a lépcsőn, mint hajdanán a fia. Aki most csak nevetett. 'Játssz velem!!' suttogta, és eltűnt. Azóta is furcsa dolgok történnek a házban. Mindenki valami furcsa puffanástó hall, előtte pedig suttogást 'Játssz velem! Játssz velem!' - fejezte be.
- Hát te beteg vagy - röhögött Ricsi, közben meg Tamit nyugtatgatta.
- Ne mond már hogy ettől megijedtél. - suttogta Tomi a fülembe.
- Nem ijedtem meg. - kamuztam. Aztán valami furcsa zajt hallottunk az erdő felől.
- Ez mi volt? - suttogtam. De akkor megint hallottuk. - Fiúk ne szórakozzatok. Ez nem vicces - néztem rájuk.
- Nem mi voltunk - állt fel Tomi, aztán összenéztek Ricsivel. Ő is felállt, és nagyon úgy tűnt megakarják nézni mi van ott, bent az erdőben.
- Ne menjetek. Lécci. - könyörgött Tami.
- Nyugi csak megnézzük mi az - nyomott egy puszit a homlokára Ricsi.
- Várjatok már, én is jövök - állt fel Zsolti is.
- Maradj, kérlek - húztam vissza Tomit. Mosolyogva megfordult, és rám nézett.
- Kitti, odamegyünk, megnézzük mi van ott, aztán jövünk is, oké?
- Nem - ráztam a fejem, mire nevetve megcsókolt, aztán Ricsiékkel együtt elmentek.
5perc után még mindig nem jöttek vissza, szóval utánuk mentünk. Nagyon sötét volt.
- Tomi - suttogtam. Semmi válasz. Tami már sírt. Aztán előugrottak a fa mögül. Nagyon poénos.
- Teljesen hülyék vagytok? - Ricsi megölelgette Tamit. Tomi meg engem akart de, nem hagytam neki. - Ez most mire volt jó??
- Poén volt.. nyugi - szólt közbe Ricsi.
- Hát rohadtul nem volt vicces. - ..aztán visszamentem a tűzhöz, és úgy döntöttem alszok.
Kis idő múlva Tomi odafeküdt mellém.
- Ne haragudj már.. hallod - suttogta.
Nem válaszoltam. De nyilván ő is tudta hogy nem alszok. Megcsókolta a nyakam, amitől a pillangóim azonnal felébredtek, és megfordultam. Mosolyogva fölém hajolt, aztán megcsókolt. Majd újra.. és még egyszer.
- Hé.. - állítottam le. - Szeretlek, tényleg.. de... ezt .. még ne. - kicsit kellemetlen
volt. Óvatos mosollyal az arcán átölelt, én pedig elaludtam.
- Jó reggelt - nyomott egy puszit Tomi a fejemre.
- Szia.
- Tegnap hova tűntél?
- Elfáradtam.
- Minden oké? - fürkészett.
-Persze - válaszoltam, persze totál átlátszóan. Ezt rögtön észre is vette.
- Nem hiszem.
- Ki volt az a lány? Dominika? - néztem a szemébe.
- Csak egy régi barát. - kapta el a tekintetét.
- Persze.
Megfogta a kezem, és felhúzott.
- Arra gondoltam, hajózhatnánk - ölelte át a derekam.
- Mi? - mosolyogtam rá, és el is felejtettem (akkor) Domit.
- Mit szólsz?
- Oké.
- Oké - suttogta, aztán megcsókolt.
- Úú, ez tök jó - ugrált Tami.
- Jó na, gyere már - nyújtotta a kezét Ricsi, és behúzta a hajóba. Ami nem
csónak volt vagy ilyesmi, rendes hajó. Persze nem olyan nagyon nagy. Na jó, ezt érthetően elmagyaráztam.
Rajtunk kívül csak egy srác volt, Zsolt. Ő vezette a hajót.
- Merre? - kérdezte.
- Csak úgy.. valamerre - válaszoltam.
Zsolti amúgy nagyon jó fej, 19 éves, szóval nálam csak két évvel idősebb. Tominál és Ricsinél meg csak egy.
- Egyszer láttam egy filmet... amibe négy embert megevett egy krokodil. Vagy nem, lényegében csak kettőt, de a harmadik is meghalt, csak őt nem ette meg - mesélte Ricsi, a 'nagy sztoriját'
- Ugye itt nincsenek krokik? - nézett körbe Rebi.
- Biztosíthatlak hogy nincs - nevetett Zsolti.
Amikor egy elhagyatott részhez értünk. Mármint úgy értem nem nagyon jár arra
senki. Na, amikor odaértünk, a hajó hirtelen megállt.
- Mi az? - néztünk mindannyian Zsolti felé.
- Úgy tűnik túlmelegedett a motor, leállt. - tette egyértelművé a tényt, miszerint lerobbantunk.
- De kezd besötétedni - pillantottam fel az égre.
- Bocs, ez van - tárta szét a kezét.
- Óriási. - szólt közbe Lili.
- És most mi lesz? - kérdeztem.
- Hát, van két választásunk. Felhívunk valamit, de mivel ide elvileg nem is szabadott volna bejönni, bajba is
kerülhetünk. Vagy itt maradunk amíg helyre nem jön a motor.
- Mi az hogy nem szabadott volna idejönnünk? - kerekedett el a szemem.
- Ti mondtátok hogy erre jöjjünk - tette fel a kezét, 'én nem tehetek róla stílusban'.
- Szóval akkor gondolom maradunk.
- Úgy tűnik - húztam össze magamon a pulcsit, mert kezdett elég hűvös lenni.
- Nyugi, van kaja, meg pár takaró. - mosolygott. - Akár ki is mehetnénk a
partra. Ott nincs ilyen hideg, meg tüzet is rakhatnánk.
- És azt lehet?
- Nem mindegy? Nincs itt senki. - aztán elkezdett kipakolni.
- Nem rúgnak ki ezért? - nézett rá Ricsi.
- Nem nagyon érdekel. Apám erőltette. "Fiam kezd valamit az életeddel! Keress valami munkát. Csinálj valamit! ..blablabla" - utánozta.
- Szívás ember - csapott a hátára Ricsi.
- Ja. Na, de akkor jöttök vagy mi lesz?
- Oké - egyeztünk bele, és mi is elkezdtünk pakolászni.
Csináltunk tüzet, meg terítettünk le pokrócokat és kényelmesen elhelyezkedtünk. Ricsi egy takarót terített Tami hátára és odaült mellé. Lili és Rebi is leült. Én pedig Tominak döntöttem a fejem, ő meg átkarolta a derekam.
- És veletek mi van? - kérdezte hirtelen Zsolti. - Látom van itt két pár - mosolygott.
- Ja, csak nekem nincs senkim - szomorodott el Rebi.
- Hát miért nincs? - nézett rá kedvesen, Rebi meg megvonta a vállát. Öhmm.. erre Zsolti átölelte. ..alakul valami.
- És neked, van valakid? - kérdeztem hirtelen.
- Nincs - mondta.
- Hé.. meséljünk rémtörténeteket. - vetette fel az ötletet Ricsi.
- Oké. Kezdem én - mondta Zsolti. - Egy házban él egy család akinek a gyermekük meghalt pár évvel ezelőtt. Ők tehetnek róla. Egyszer amikor a szülők csúnyán összevesztek, a fiú felment az emeletre, csak játszani szeretett volna velük. De az apja csúnyán ellökte, leesett a lépcsőn és meghalt. Nem temettették el, a szobájában vitték és ott hagyták. A szobában semmit nem mozdítottak el a helyéről. Kulcsra zárták az ajtót. Eltelt egy év, aztán kettő, gondolták, ha majd a teste el kezd büdösödni elhamvasztják. De semmit sem éreztek. Kinyitották az ajtót, de a kisfiú nem feküdt az ágyán ahogy meghalt. És a szobában nem volt ablak. Aznap este a fiú anyja elment fürdeni, de hirtelen megjelent a kisfia. 'Gyere játssz velem, Mami!' mondta a fiú és a kis ólomkatonát nyújtotta felé. - suttogta Zsolti, mi meg eléggé megijedtünk. - Az anyja meg annyira megdöbbent hogy megállt a szíve és meghalt. A fiú meg csak nevetett, aztán eltűnt. A férfi késő este ért haza, ott találta a feleségét a fürdőkádban. Holtan. Akkor ismét felbukkant a fiú. Az apja nem hitt a szemének.'Játssz velem, papa.' mondta ugyanazt amit az anyjának. 'Te.. élsz?' kérdezte halkan, a fiú meg csak nevetett. 'Játssz velem! Játssz velem!Játssz velem!' ismételgette a fiú. 'Meghaltál.Te meghaltál.' hátrált az apja, és utána.... - tartott szünetet, mert gondolom látta, hogy eléggé félünk már, mi lányok. Tami Ricsi kezét szorongatta. Rebi és Lili elbújt a takaró mögé. Én meg hagytam hogy Tomi szorosan megöleljen, mert
gondolom látta hogy enyhén szólva félek. - ... a fiú megállt. Az arca elkomolyodott, és teljesen más hangon ennyit mondott - újabb szünet. - ....'GYILKOS! GYILKOS!' ment közelebb az apjához. Ő pedig csak hátrált, míg végül nem volt már talaj a lába alatt, leesett a lépcsőn, mint hajdanán a fia. Aki most csak nevetett. 'Játssz velem!!' suttogta, és eltűnt. Azóta is furcsa dolgok történnek a házban. Mindenki valami furcsa puffanástó hall, előtte pedig suttogást 'Játssz velem! Játssz velem!' - fejezte be.
- Hát te beteg vagy - röhögött Ricsi, közben meg Tamit nyugtatgatta.
- Ne mond már hogy ettől megijedtél. - suttogta Tomi a fülembe.
- Nem ijedtem meg. - kamuztam. Aztán valami furcsa zajt hallottunk az erdő felől.
- Ez mi volt? - suttogtam. De akkor megint hallottuk. - Fiúk ne szórakozzatok. Ez nem vicces - néztem rájuk.
- Nem mi voltunk - állt fel Tomi, aztán összenéztek Ricsivel. Ő is felállt, és nagyon úgy tűnt megakarják nézni mi van ott, bent az erdőben.
- Ne menjetek. Lécci. - könyörgött Tami.
- Nyugi csak megnézzük mi az - nyomott egy puszit a homlokára Ricsi.
- Várjatok már, én is jövök - állt fel Zsolti is.
- Maradj, kérlek - húztam vissza Tomit. Mosolyogva megfordult, és rám nézett.
- Kitti, odamegyünk, megnézzük mi van ott, aztán jövünk is, oké?
- Nem - ráztam a fejem, mire nevetve megcsókolt, aztán Ricsiékkel együtt elmentek.
5perc után még mindig nem jöttek vissza, szóval utánuk mentünk. Nagyon sötét volt.
- Tomi - suttogtam. Semmi válasz. Tami már sírt. Aztán előugrottak a fa mögül. Nagyon poénos.
- Teljesen hülyék vagytok? - Ricsi megölelgette Tamit. Tomi meg engem akart de, nem hagytam neki. - Ez most mire volt jó??
- Poén volt.. nyugi - szólt közbe Ricsi.
- Hát rohadtul nem volt vicces. - ..aztán visszamentem a tűzhöz, és úgy döntöttem alszok.
Kis idő múlva Tomi odafeküdt mellém.
- Ne haragudj már.. hallod - suttogta.
Nem válaszoltam. De nyilván ő is tudta hogy nem alszok. Megcsókolta a nyakam, amitől a pillangóim azonnal felébredtek, és megfordultam. Mosolyogva fölém hajolt, aztán megcsókolt. Majd újra.. és még egyszer.
- Hé.. - állítottam le. - Szeretlek, tényleg.. de... ezt .. még ne. - kicsit kellemetlen
volt. Óvatos mosollyal az arcán átölelt, én pedig elaludtam.
2013. június 29., szombat
22. rész
Július 15., hétfő
Szombaton Lili elment moziba azzal a sráccal. Jól érezte magát. És már nem bunkózik folyton, sőt tulajdonképpen egész jóba lettünk.
Tominak meg meglett a jogsija. Persze eddig is vezetett, néha, rövidebb utakon, de így már 'legálisan' teheti.
- Na, csapassunk már valami bulit - hozta fel Ricsi.
- Milyen bulit? - néztünk rá.
- Hát buli bulit.
- Ja, bulizzunk - szólalt meg Lili is.
- Te nem - lépett be Tomi a nappaliba.
- Na itt maradunk nem? Akkor meg úgy is itt vagy te is.
- Jó, de nincs alkohol!
- Nem, persze. - 'ugrott' a nyakába.
- Na zsír - nézett fel a telefonjából Ricsi, gondolom már szervezte a dolgokat.
Este 10-kor már jöttek az emberek. Ricsi jó sok mindenkit ismerhet, mert baromi sokan jöttek. Miközben próbáltam rájönni hogy ismerek-e valakit (amire mondjuk elég kevés esély volt), valaki hátulról elkapta a kezem, és átölelt.
- Minden oké? - suttogta Tomi.
- Persze. De itt kb. senkit nem ismerek - szomorodtam el. A szemem sarkából pedig láttam ahogy óvatos mosolyra húzta a száját. - Most mi van? Te talán mindenkit ismersz?
- Persze - nevetett fel. Aztán mivel hitetlenül ránéztem, folytatta. - Azzal a sráccal jártam focizni. Az a másik ő az öccse. Ott az a lány, ő általánosban osztálytársam volt. Ott, ő.... - sorolta.
- Jó, elfelejtettem hogy téged mindenki szeret - vágtam közbe.
- Úgy gondolod - hajolt közelebb, a pillangóim meg kezdtek ébredezni.
- Úgy - mondtam halkan, mire megcsókolt.
Fél 12 fele már mindenki teljesen kész volt, de még csak ezután jött a 'feketeleves' (nem, nem a Heti Hetes).
Pontosan 00:05 perckor, csengettek.....
Ricsi feltápászkodott a kanapéról és kinyitotta az ajtót.
- Ricsi, de rég láttalak. Szia - ölelte át, egy barna hajú lány, a kissé lesokkolódott Ricsit.
- Domi - biccentett.
Ahogy belépett a nappaliba a lány, most már mint kiderült Domi, Tomi furcsán nézett rá.
- Hé. Szia - ölelte meg őt is, mit sem törődve azzal hogy én épp ott vagyok vagy valami.
- Te.. mit csinálsz itt? - kérdezte Tomi, még mindig furcsán.
- Na mi az? Nem is örülsz nekem? - húzta mosolyra a száját, és úgy tűnt akar még valamit mondani, de Tomi közbeszólt.
- Ő a barátnőm, Kitti. - szólt hirtelen, mintha csak nem akarta volna hogy Domi befejezze.
- A barátnőd - ismételte meg a lány. Nem köszönt vagy ilyesmi, csak lenézően végigmért.
- Szóval... mit keresel itt? - tért vissza az eredeti kérdéshez.
- Csak gondoltam meglátogatlak - mosolygott rá, elég nyomulósan. De hahó, én is itt vagyok.
- Khmm..
- Valami problémád van? - nézett rám felvont szemöldökkel..
- Bocs. Nem akarok zavarni - , én meg inkább kimentem a konyhába.
Kb. 5 perc múlva aztán megjelent Domi az ajtóban.
- Azt hiszed szeret? - kérdezte lesajnáló mosollyal az arcán. Mi van? Kiről beszél?
- Mi van? - néztem rá döbbenten, mire elnevette magát.
- Tomi? Azt hiszed szeret? Pont egy ilyen szürke, hétköznapi valakit. Tényleg azt hiszed?
- Mi közöd van ehhez? És egyáltalán minek jöttél ide? Ki vagy?
- Ja, hogy nem mesélt rólam. Ó, hát rendben. Elmondom neked hogy ki vagyok. Tomi első, és egyetlen nagy szerelme. 1 évig voltunk együtt. Láttad a heget a csuklóján? Egy D betű, ő csinálta. Akkor csinálta amikor majdnem szakítottunk. Azt mondta azért mert nem tud nélkülem élni. De végül szakítottam vele, túl sok volt. - igen, láttam a heget, de ezt sosem mondta. És miért nem mesélt nekem soha Domiról? - De most rájöttem, hogy tényleg szeretem, úgyhogy újra együtt leszünk - fejezte be, és kiment.
Most ez az egész igaz?? Vagy miért nem említette soha? A sebre meg azt mondta hogy baleset volt. Mindenesetre amikor megjelent ez a lány, Tomi nagyon furcsán viselkedett. Kimentem a konyhából, fel az emeletre. Nem volt kedvem bulizni.
Üdv újra kétségbeesés, már hiányoztál.
Szombaton Lili elment moziba azzal a sráccal. Jól érezte magát. És már nem bunkózik folyton, sőt tulajdonképpen egész jóba lettünk.
Tominak meg meglett a jogsija. Persze eddig is vezetett, néha, rövidebb utakon, de így már 'legálisan' teheti.
- Na, csapassunk már valami bulit - hozta fel Ricsi.
- Milyen bulit? - néztünk rá.
- Hát buli bulit.
- Ja, bulizzunk - szólalt meg Lili is.
- Te nem - lépett be Tomi a nappaliba.
- Na itt maradunk nem? Akkor meg úgy is itt vagy te is.
- Jó, de nincs alkohol!
- Nem, persze. - 'ugrott' a nyakába.
- Na zsír - nézett fel a telefonjából Ricsi, gondolom már szervezte a dolgokat.
Este 10-kor már jöttek az emberek. Ricsi jó sok mindenkit ismerhet, mert baromi sokan jöttek. Miközben próbáltam rájönni hogy ismerek-e valakit (amire mondjuk elég kevés esély volt), valaki hátulról elkapta a kezem, és átölelt.
- Minden oké? - suttogta Tomi.
- Persze. De itt kb. senkit nem ismerek - szomorodtam el. A szemem sarkából pedig láttam ahogy óvatos mosolyra húzta a száját. - Most mi van? Te talán mindenkit ismersz?
- Persze - nevetett fel. Aztán mivel hitetlenül ránéztem, folytatta. - Azzal a sráccal jártam focizni. Az a másik ő az öccse. Ott az a lány, ő általánosban osztálytársam volt. Ott, ő.... - sorolta.
- Jó, elfelejtettem hogy téged mindenki szeret - vágtam közbe.
- Úgy gondolod - hajolt közelebb, a pillangóim meg kezdtek ébredezni.
- Úgy - mondtam halkan, mire megcsókolt.
Fél 12 fele már mindenki teljesen kész volt, de még csak ezután jött a 'feketeleves' (nem, nem a Heti Hetes).
Pontosan 00:05 perckor, csengettek.....
Ricsi feltápászkodott a kanapéról és kinyitotta az ajtót.
- Ricsi, de rég láttalak. Szia - ölelte át, egy barna hajú lány, a kissé lesokkolódott Ricsit.
- Domi - biccentett.
Ahogy belépett a nappaliba a lány, most már mint kiderült Domi, Tomi furcsán nézett rá.
- Hé. Szia - ölelte meg őt is, mit sem törődve azzal hogy én épp ott vagyok vagy valami.
- Te.. mit csinálsz itt? - kérdezte Tomi, még mindig furcsán.
- Na mi az? Nem is örülsz nekem? - húzta mosolyra a száját, és úgy tűnt akar még valamit mondani, de Tomi közbeszólt.
- Ő a barátnőm, Kitti. - szólt hirtelen, mintha csak nem akarta volna hogy Domi befejezze.
- A barátnőd - ismételte meg a lány. Nem köszönt vagy ilyesmi, csak lenézően végigmért.
- Szóval... mit keresel itt? - tért vissza az eredeti kérdéshez.
- Csak gondoltam meglátogatlak - mosolygott rá, elég nyomulósan. De hahó, én is itt vagyok.
- Khmm..
- Valami problémád van? - nézett rám felvont szemöldökkel..
- Bocs. Nem akarok zavarni - , én meg inkább kimentem a konyhába.
Kb. 5 perc múlva aztán megjelent Domi az ajtóban.
- Azt hiszed szeret? - kérdezte lesajnáló mosollyal az arcán. Mi van? Kiről beszél?
- Mi van? - néztem rá döbbenten, mire elnevette magát.
- Tomi? Azt hiszed szeret? Pont egy ilyen szürke, hétköznapi valakit. Tényleg azt hiszed?
- Mi közöd van ehhez? És egyáltalán minek jöttél ide? Ki vagy?
- Ja, hogy nem mesélt rólam. Ó, hát rendben. Elmondom neked hogy ki vagyok. Tomi első, és egyetlen nagy szerelme. 1 évig voltunk együtt. Láttad a heget a csuklóján? Egy D betű, ő csinálta. Akkor csinálta amikor majdnem szakítottunk. Azt mondta azért mert nem tud nélkülem élni. De végül szakítottam vele, túl sok volt. - igen, láttam a heget, de ezt sosem mondta. És miért nem mesélt nekem soha Domiról? - De most rájöttem, hogy tényleg szeretem, úgyhogy újra együtt leszünk - fejezte be, és kiment.
Most ez az egész igaz?? Vagy miért nem említette soha? A sebre meg azt mondta hogy baleset volt. Mindenesetre amikor megjelent ez a lány, Tomi nagyon furcsán viselkedett. Kimentem a konyhából, fel az emeletre. Nem volt kedvem bulizni.
Üdv újra kétségbeesés, már hiányoztál.
2013. június 27., csütörtök
*Filmajánló.*
Mert van, hogy nem vágysz másra, csak egy igazán jó filmre. Előtte viszont...
Mi kell egy jó filmezős estéhez (alapvető dolgok):
- KAJA: Elengedhetetlen, amikor épp valami izgi rész van kell hogy valamit elrágcsálj. Vagy ha megijedsz legyen mit kiköpni.:)
- INNI: Ha épp felnevetsz, és megakad a torkodon a popcorn, még jól jön ;)
- Néha a zsepi is jól jön ;)
És akkor a lényeg:
Fear and Loathing in Las Vegas (Félelem és reszketés Las Vegasban)
1971-ben járunk, az Egyesült Államokban, a
kompromitációs botrányba keveredett Richard Nixon elnöksége és a hippi
korszak idején. Raoul Duke, a sportriporter, megbízást kap a nevadai
sivatagban megrendezett motorverseny tudósítására. Barátjával az ügyvéd
Dr. Gonzóval, útnak indul, ám céljuk nem a sivatag lesz, hanem Las
Vegas, a szerencsejáték városa. A két férfi a kábítószerek és az alkohol
összes létező fajtájával felszerelkezve vág neki a kalandnak, hogy
megtalálja az amerikai álmot. (IMDb)"Isten egyik prototípusa vagyok, egy csodálatos mutánsa egy olyan valaminek, amit soha nem akartak kipróbálni sorozatgyártásban. Túl bizarr, hogy éljek, túl ritka, hogy meghaljak."
Duke monológja
Andy és Terry két szerencsétlen szakács testvér, akik egy bankrablással
akarják megmenteni a nagyapjuk otthonát.Eközben Kelet-Londonban végig
söpör egy vírus. Az eredmény egy zombijárvány, amely szinte kiírtja
London lakosságát. Ezután a testvérek terve némileg módosul, azaz
pucolás Londonból. (IMDb)
Lock, Stock and Two Smoking Barrels (A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső)
London legizgalmasabb negyede valószínűleg az East
End. Itt él a legtöbb nehézfiú, kábítószerügynök és nagyreményű
semmittevő. A film négy hőse, a négy jó barát itt határozza el, hogy
meggazdagodik. Az eredmény: hatalmas adósság és egy életveszélyes
fenyegetés. Mindössze egy hetük van fizetni, ezért a legelképesztőbb
megoldást választják: kirabolnak egy másik bandát. Újabb kétes elemek,
bűnözők, csempészek, kétballábas bérgyilkosok és szigorú kocsmárosok
tűnnek fel a színen. Mindenki mindenkit összetéveszt valakivel, leszámol
valaki mással, miközben a nagy dohánynak lába kél. (IMDb) (teljes film)
És erről a filmről kicsit bővebben, mert imádom!
"És most az adott munkáról. Először is, eddig, aki megnézte, betegre
röhögte magát (én még reggel háromkor is arra ébredtem félálmomból, hogy
visítok a tréfákon), másodsorban tökéletes. Pont.
Bővebb leszek.
Egyszerre tartozik az újabban Tarantinonak tulajdonított iskolához
(szerintem az egészet - márminthogy brutális képeken röhög az ember -
David Lynch indította a Veszett a Világ egyik jelenetével, amikor is a
banktisztviselő könyékből ellőtt karjával eliszkol a kutya), valamint
ahhoz a mára már szintén klasszikusnak, és főleg angolszásznak mondható
vonalhoz, amelyet olyan kisebb etűdök fémjeleznek, mint a Trainspotting,
ill. az Alul semmi. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy amióta
hozzájutottam a Vonatlesés eredeti verziójához (a könyvre gondolok),
rosszul vagyok a filmtől. Szerintem fontos elolvasni, mert egyszerűen
hiteles. Mindegy, a mozi is jó volt. Mozinak.
Ez a cucc mindkét
irányzatot kenterben veri. Mivel belőlük él. Ha figyelsz, észreveszed,
hogy parodizál, szívat, és főleg téged. Pont azért, mert annyi ilyet
láttál, hogy azt hiszed, előre tudod, mi jön, néha már lopott
jelenetekre gyanakszol, (tudod, hogy Jo szamoai bárja durva lesz, hogy a
rács pont akkor?stb.), és akkor egy aprócska csavar, és ordítasz
magadban: - Úristen, mi jöhet még?! És jön. Nagyon. És közben
szétszakadsz a vigyorgástól." / http://port.hu/article/165 /
"És akkor még nem beszéltem a dumákról. A szereplők száját olyan
istentelen szövegek hagyják el, hogy? Szóval, hogy továbbra se lőjek le
semmit, megint a filmtörténetre kell hagyatkozzak. Bacsó Péter: Tanú c.
dolgozatában több beszólás is volt ("Az élet nem habostorta" stb.),
melyeket azután egy ország vett át, s a mai napig használ. Hát itt is
van egypár. Én már látom terjedni a " Na, ez is kirakta a poroltót!"
jellegű szövegeléseket.
Képi világ. Amerikában a Sziklával
kezdték (producerek összeültek, és megtárgyalták ezt az egész
videóklip-MTV generáció dolgot, gondolom), aztán jött a Bad Boys, s
nekem legutoljára a Penge. Ez utóbbira például úgy ültem be, hogy
barátaim előre beharangozták, szar az egész (vámpírok kenegetik magukat
napolajjal, vagy fokhagymakrémmel, vagy mi az isten), de a látvány
óriási. Hát?valóban óriási lehetett, nekem speciel annyira stroboszkópra
volt vágva, hogy bevibrált a kontaktlencsém, úgyhogy semmit sem láttam,
maradtak a szar beszólások (meg a fokhagyma-koncentrátum). Oké-oké,
kicsit túlzok, rendben volt ez is.
Ezek az angolok valamiért nem
élnek vissza ezzel a digitális dologgal. Mert persze, hogy legalább egy
félórányi perfekt klip van bemutatva, de színvonalasan, emészthetően,
kifejezően, azaz: a cél érdekében (próbálom kerülgetni a "művészien"
kifejezést). Igen, megvan: gyönyörű az egész.
A zene is végig
iszonyat húzós. Funky, R'n'B, party-acid, alterrock, Zorba a görög,
minden. Az viszont, hogy volt merszük berakni egy harminc éves Iggy Pop
nótát (természetesen szintén a megfelelő helyre), mintha azt jelezné,
nem feltétlenül csak divatos soundtracket akartak csinálni a palik.
A színészek pedig kegyetlenül jók. Egytől-egyig." / http://port.hu/article/165 /
(Willy beállít egy alélt nővel és egy zsákkal)
Winston: ...és ez mi?
Willy: Ez Gloria.
Winston: Igen, látom, hogy az Gloria, és EZ mi?
Willy: ... hát trágya.
Winston: Hat órával ezelőtt elindultál pénztárgépet venni, erre beállítasz egy zsák trágyával és egy bekómált Gloriával. Neked csöngettek, Willy.
Willy: De tudod, hogy kellett a trágya.
Winston: Mm...A pénztárgép is kellett. Csütörtökig ki kell vinni a pénzt, és semmi kedvem számolgatni. Ja, és ha mindenáron trágyával kell mutatkoznod, megkérhetlek, hogy légy diszkrétebb?
Willy: Ezt most hogy érted?
Winston: Mint tudod, füvet termesztünk, ugye?
Willy (vigyorog): Igen...
Winston: Te pedig megjelensz egy belőtt csajjal, és egy zsák trágyával, miközben nem úgy nézel ki, mint egy kibaszott hobbikertész! Most már kezded kapisgálni?
Gary: Olyan puska, amivel lőni szoktak?
Barry, a Baptista: Látom, te vagy az agy. Bizony, a puskával lőni szoktak.
Nagy Chris: Meleg helyzet volt. És ha helyzet van, akkor lépni kell. Ha olyan a helyzet.
Snatch (Blöff)
A gyémántokra specializálódott, minden hájjal megkent
ékszertolvaj, Franky Four Fingers, miután teljesítette legfrissebb
megbízatását New Yorkba indul, hogy szállítsa az árut főnökének, Avinek.
Útközben azonban megáll Londonban, ahol apróbb brilleket kell
kézbesítenie megbízója ügyfeleinek. Boris, egy szélhámos orosz ráveszi
Frankyt, hogy fogadjon egy illegális bokszmeccsen, ahol tervei szerint
kirabolja majd a férfit. (IMDb) (teljes film)
Idézetek:
Török: Ha Tommynak sikerül jó áron megvenni a lakókocsit, kap tőlem egy lufit és meghívom fagyizni.
Avi: 86 karátos!
Rózsabimbó: Hol van?
Avi: Londonban.
Rózsabimbó: Londonban?
Avi: Londonban.
Ékszerész: Londonban?
Avi: Igen, Londonban. Nem ismerős? Sült hal, Tom Jones,
délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, kibaszott Mary Poppins...
LONDON!
Bunkó: Gyerünk főzz teát!
Török: Cukrot kér bele?
Bunkó: Köszönöm, nem kérek. Így is elég cuki vagyok.
Török: De mi van akkor, ha a zebrán rossz irányba nézünk? Amikor
már csak a fékcsikorgást halljuk? Mit teszünk ilyenkor? Idétlenül várjuk
a folytatást, megdermedünk, és úgy be vagyunk szarva, hogy nem pereg le
előttünk az életünk és hülye képet vágunk hozzá... de csak mi. A dzsipó
miért nem?
Török: De minden akciót reakció követ. És a dzsipó reakció kurva félelmetes akció.
Dead Poets Society (Holt költők társasága)
Ifjú lelkeket lángra lobbantó különc tanárember kezdi meg varázslatos működését 1959-ben a Welton Akadémia ódon falai között. Lapról lapra tépeti szét diákjaival a tankönyvet, mert azt akarja, hogy felfedezzék: életük maga a költészet. A felismerés egyeseknek életreszóló szerelmet, másoknak tragédiát hoz. A hagyománytisztelő iskolában pedig tanyát ver a lázadás szelleme. (IMDb)
"Az ember azért olvas verset, mert az emberi fajhoz tartozik, amely emberi faj tele van szenvedéllyel. Az orvostudomány, jog, bankügyek... mindez szükséges ahhoz, hogy életben maradjunk. De a romantika, a költészet, a szeretet, a szépség... ezért élünk!"
Pontypool (Pontypool - A zombik városa)
 |
| SHUT UP or DIE! |
Bruce McDonald egy helyszínen játszódó, kevés szereplőt mozgató filmje feszültségben Orson Welles legendás, 1938-ban adásba került rádiójátékát idézi, amelyet rengeteg hallgató valós eseménynek hitt, és halálra rémült... (IMDb) (Trailer) (Opening Titles)
Dracula: Dead and Loving It (Drakula halott és élvezi)
Drakula (Leslie Nielsen) a világ legveszélyesebb teremtménye, aki meglátja, meghal - a nevetéstől. Kikászálódik odvas koporsójából pókhálós pincéje mélyén és elindul vadászni. Ám a vadász könnyen válik prédává, a modern tudomány vívmányaival felvértezett kutató prédájává. A valaha rettegett gróf mára kicsit kijött a gyakorlatból, néha melléharap. Mindent megtesz, hogy ismét jéggé dermedjen az, aki összeakad vele, de valójában már saját maga sem veszi komolyan önmagát. (IMDb) (teljes film)
Smiley Face (Besütizve)
A film egy marihuána-imádó lány, Jane (Anna Faris) egyetlen napjának történetét meséli el, aki a napi rendes fűadagjára véletlenül rátölti a lakótársa füves sütijét. Jane, teljesen beállva, megpróbál másik adag sütit készíteni, elmenni egy meghallgatásra, befizetni a villanyszámlát, nehogy kikapcsolják az áramot és kifizetni a dílert, nehogy elvigye az ágyát. Miközben megpróbál pénzt szerezni és megúszni, hogy letartóztassák, valahogyan hozzákerül a kommunista kiáltvány eredeti példánya, amellyel végül egy óriáskeréken köt ki. (IMDb) (teljes film)
10 Things I Hate About You (10 dolog, amit utálok benned)
Biancát hiába hívják randira a környék legmenőbb srácai. Nem mintha túlságosan tartózkodó lenne, de morc apja a fejébe vette, hogy míg Bianca nővére, Kat otthon ül, húgának is tilos a bulizás. Kat azonban kiállhatatlan, goromba pokróc, nincs senki, aki ki merne kezdeni vele. Amíg színre nem lép egy srác, aki jobban akarja Biancát a többieknél. A csöppet sem szent cél érdekében felbéreli Patrick Veronát, ezt a rejtélyes múltú, rettenthetetlennek látszó fiatalembert, hogy csábítsa el a mogorva Katet. A terv nem egyszerű, de végrehajtása sokkal bonyolultabb. Újabb szerelmes ifjoncok kerülnek elő, a párok kicsit átrendeződnek, senki nem ért semmit és végül hátha mindenki rátalál arra, akit megérdemel. (IMDb) (teljes film)
"A szeretet és a szerelem nem ugyanaz. A Nike cipőm csak szeretem, az Adidasomat viszont imádom."
"Gyűlölöm a szavaidat, a hajadat, s amit érzel,
Gyűlölöm, ahogy vezetsz, azt is, ahogy nézel,
Gyűlölöm cipőd, s ha átjár tekinteted tőre,
Gyűlöletem oly heves, hogy rímet hányok tőle.
Gyűlölöm, gyűlölöm, ha hazudsz, és azt is gyűlölöm, ha nem,
Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem.
Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém,
S gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek egy cseppet sem,
Szemernyit sem, nem gyűlöllek én."
Gyűlölöm, ahogy vezetsz, azt is, ahogy nézel,
Gyűlölöm cipőd, s ha átjár tekinteted tőre,
Gyűlöletem oly heves, hogy rímet hányok tőle.
Gyűlölöm, gyűlölöm, ha hazudsz, és azt is gyűlölöm, ha nem,
Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem.
Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém,
S gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek egy cseppet sem,
Szemernyit sem, nem gyűlöllek én."
Boot Camp (Átnevelő tábor)
Norman Hail sajátos módszert fejlesztett ki a nehezen
kezelhető gyerekek nevelésére. A szülők nem sejtik, hogy a paradicsomi
szigeten lévő javító-nevelő tábor nem sokban különbözik egy börtöntől,
ahol a gyerekeket bántalmazzák és agymosásnak vetik alá. A lázadó
természetű Sophie nem tudja feldolgozni apja halálát és utálja a
mostohaapját. Amikor botrányt csinál a vendégek előtt, ő is a táborba
kerül. Hamar nyilvánvalóvá válik számára, miről van szó. Eközben a
barátja, Ben mindent megtesz annak érdekében, hogy ő is a táborba
kerüljön és megszökjön Sophie-val. (IMDb) (teljes film)
A FILM IGAZ TÖRTÉNET ALAPJÁN KÉSZÜLT!
A felhők fölött 3 méterrel
Tegnap néztem meg először. Mind a kettőt. És konkrétan az első rész végén zokogtam..mert meghalt akit igazán nagyon megszerettem, még ha keveset is szerepelt. A második rész viszont nekem kicsit érthetetlen volt, nem tudom minek kellett még egyet csinálni. Meg a folytatások általában mindig rosszabbak mint az 1. (eredeti) rész.
Összességében tetszett, de nem lettem rajongó.
(És amúgy én végig azt hittem, hogy Hugo a neve. Vagy akkor mi az a Hache? ..Mindegy :D)
A történet két különböző világban élő tinédzserről szól. Egy valószerűtlen kapcsolat krónikája, ami gyakorlatilag lehetetlen, mindazonáltal elkerülhetetlen. Babi tehetős felső középosztálybeli családból származik, aki korlátok közt nőtt fel, jól nevelt, ártatlan és betart minden szabályt. Hache ellenben lobbanékony, lázadó alkat, és megbízhatatlan természet. Állandóan keresi a veszélyt, folyamatosan harcban áll mindennel és mindenkivel, illegális motorversenyeken vesz részt. A két fiatal megtapasztalja az igazi szerelem érzését. (IMDb)
 | |
| Tengo Ganas De Ti (Akarlak!) |
Hache (Mario Casas) elutazik néhány évre Londonba, de Babit nem tudta
kitörölni szívéből, az idő múlásával sem, visszaköltözik Barcelonaba.
Mire visszaérkezik azt tapasztalja, hogy minden megváltozott körülötte, ő
is. De egy dolog pontosan ugyanaz, Babit továbbra is szerti, azonban ő
új életet kezdett, egy másik férfivel jár. Hace előröl kezd mindent,
elköltözik, új barátokat talál, munkát vált. Találkozik egy lánnyal
Ginnel (Clara Lago), akibe szerelmes lesz. Hace összezavarodik... El
tudja felejteni Babit?
"Mindig van egy pont, ahol az út kettéválik. Abban a hitben válunk szét,
hogy az útjaink egyszer újra összefutnak. Ahogy távolodunk az úton, a
másik egyre kisebbnek tűnik. De nem baj, egymásnak vagyunk teremtve."
"Az ember egyszer csak rádöbben, hogy vége, végleg.
Nincs visszaút, érzi az ember. És ekkor jön el a pillanat, mikor
felidézzük, hogy is kezdődött, majd rájövünk, hogy már jóval azelőtt,
mint gondoltuk volna. Az emberben ekkor tudatosul, hogy minden csak
egyszer történik meg és bármennyire szeretnénk, ugyanaz az érzés már
soha nem lesz meg. Soha többé nem érezzük magunkat három méterrel a
felhők felett."
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Majdnem 3 órámba telt mire ezt megcsináltam, de JÓ SZÓRAKOZÁST! :D
T.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)